Nem viszik az ENSZ elé Észak-Korea ügyét
Az érintett ázsiai országok azt szeretnék, ha az észak-koreai atomválság az ENSZ keretein kvül rendeződnék. A kínai külügyi szóvivő az AP-nek elmondta, hogy a válságban érintett minden fél és ország tartózkodjon az olyan lépésektől és nyilatkozatoktól, amelyek esetleg tovább gerjesztik az ügyben kialakult feszültséget.
Amerika azt szerette volna, ha határozat születne arról, hogy Észak-Korea nem tett eleget az atomfegyverek terjedésének megakadályozásával kapcsolatos nemzetközi követeléseknek.
Észak-Korea korábban figyelmeztetett, hogy aláaknázhatja a békefolyamatot, ha a BT bármilyen lépést tenne az ügyben, illetve Phenjan hadüzenettel felérő lépésnek tekintené, ha nemzetközi szankciókat rendelnének el ellene.