Betiltják a mefedront Nagy-Britanniában

2010. március 29., hétfő 20:10

Újabb cikkünk ebben a témában:

Eldőlt: betiltják a katit - 2010.09.02.
A kormány drogügyi tanácsadó testülete úgy döntött, betiltja az idei nyár legális drogslágerét, a kati becenevű mefedront. A szer veszélyességéről a mai tudományos eredmények alapján egyelőre nem sokat lehet tudni.

Betiltják és B-kategóriás kábítószerré minősítik Nagy-Britanniában a mefedron nevű, eddig legális partidrogot, közölte hétfőn a brit belügyminiszter. Alan Johnson azt mondta Londonban, hogy a betiltás heteken belül megtörténik, de már hétfőtől hatályos a mefedron behozatali tilalma.

A mefedronnal legalább 25 halálesetet hoznak kapcsolatba szakértők Angliában és Skóciában. A mefedron általában felszívható fehér vagy sárgás por, de kapható tabletta vagy kapszula formában is, és főleg fiatalok használják bulikon. Az "M-Cat", "Miau-miau" néven ismert szintetikus szer több forrásból is beszerezhető volt eddig legálisan és olcsón, például internetes kereskedőktől.

A mefedron grammja Nagy-Britanniában négy fontba, vagyis körülbelül ezerkétszáz forintba kerül, és az interneten is könnyedén beszerezhető. A többnyire Kínából exportált szert hatalmas haszonnal adják tovább a szigetországban.

A drog hatása miatti aggodalmak két fiatal, a 18 éves Louis Wainwright és a 19 éves Nicholas Smith két héttel ezelőtti halálát követően erősödtek meg, mindketten mefedront szedtek ugyanis. Azóta újabb két haláleset is történt a szerrel összefüggésben.

B-kategóriás, azaz közepesen veszélyes drogok közé számítanak Nagy-Britanniában például a marihuána-származékok és a különféle amfetaminok, birtoklásukárt akár öt évet, terjesztésükért pedig 14 évet lehet lapni.

Magyarországon februárban hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ az újnak számító drogra, azzal, hogy növényvédő szerként legálisan árusított anyag hatása hasonló az ecstasyéhoz, de a mefedron olcsóbb és könnyen hozzáférhető az interneten, és a legnagyobb baj vele, hogy egyelőre nem lehet tudni, mennyire veszélyes. Az ÁNTSZ ezért felkérte a BRFK-t, hogy mérlegeljék egy eljárás megindítását.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Legális a műtrágyának álcázott miaúmiaú  - 2010.01.31.
Az ecstasyhoz hasonlított mefedron nevű szer olcsó és könnyen hozzáférhető. Nem minősül kábítószernek, ráadásul annyira új, hogy hosszú távú hatásait a szakemberek sem ismerik. Angliában két tinédzser is meghalt, miután mefedront fogyasztott, itthon legális, egyelőre kevesen használják.
Az ÁNTSZ aggódik az új partidrog miatt - 2010.02.10.
Arra kérik a BRFK-t, hogy mérlegeljék eljárás megindítását a műtrágyának álcázott, legális mefedron miatt.
Legális a műtrágyának álcázott új partidrog - 2010.01.31.
Az ecstasyhoz hasonlított mefedron nevű szer olcsó és könnyen hozzáférhető. Nem minősül kábítószernek, ráadásul annyira új, hogy hosszú távú hatásait a szakemberek sem ismerik. Angliában két tinédzser is meghalt, miután mefedront fogyasztott, itthon legális, egyelőre kevesen használják.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés