Judit
3 °C
6 °C

Diszkriminatív a román helyhatósági törvény

TransIndex
2004.12.09. 16:27
Több szempontból is diszkriminatívnak tartja a helyhatósági választásokról szóló romániai törvényt a Velencei Bizottság, amely szerint alapos módosításra szorul a jogszabály. Paczolay Péter magyarországi alkotmányjogász, a testület tagja elmondta, a Velencei Bizottság megállapította, hogy az idén módosított választási törvény többek között az egyenlőség elvét sérti. A jogszabályt májusban módosította a Nastase-kabinet, e változtatások miatt nem indulhatott a júniusi helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Szövetség.

A román jogszabály már annak idején tiltakozást váltott ki Brüsszelben, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése pedig felkérte a Velencei Bizottságot, vizsgálja ki a törvényt. Paczolay Péter elmondta, a szóban forgó jogszabályt általában rendben találta a testület, ám a kisebbségi szervezetekre vonatkozó 7. szakasz a bizottság értékelése szerint sem a román alkotmánynak, sem az európai normáknak nem felel meg.

"A bizottság úgy véli, a helyhatósági törvény sérti a pluralista demokrácia, az arányos képviselet elvét és az egyenlő bánásmódról szóló egyezményt, hiszen monopóliumot teremt egyetlen szervezet számára. Továbbá nem felel meg az arányosság elvének, és veszélyezteti a választások titkosságának elvét is, mivel választópolgárok ezreinek kellett nyilatkozniuk politikai opciójukról. Emellett megállapítottuk azt is, hogy a helyi képviselet nem tehető függővé a parlamentben való képviselettől" - nyilatkozta a Velencei Bizottság tagja.