Natália
-3 °C
7 °C

Ban Ki Mun nem lesz könnyű ellenfél

MTI
2006.10.14. 13:12

Az ENSZ-főtitkárrá választott Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter azt ígérte, hogy határozott vezetője lesz a világszervezetnek, s óva intett attól, hogy visszafogott jellemét félreértve bárki is "könnyű ellenfélnek" tartsa őt.

Ban Ki Mun Dél-Korea New York-i ENSZ-képviseletén, helyi idő szerint pénteken adott interjújában beszélt erről; ez volt az új tisztségét jövő januárban átvevő Ban Ki Mun első hivatalos nyilatkozata azután, hogy az ENSZ-közgyűlés közfelkiáltással megválasztotta a világszervezet új főtitkárává.

Ban Ki Mun az interjúban hangsúlyozta, hogy személye visszafogottnak vagy halk szavúnak tűnhet ugyan, de ez nem jelenti, hogy híján lenne a vezetői képességeknek vagy az elkötelezettségnek. Az ázsiaiak értékes jellemvonásnak tartják a szerénységet és a tiszteletadó alázatot, de ezt nem szabad félreérteni. "Határozott döntéseket hozok, amikor csak szükséges" - hangoztatta.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.