Árpád
-1 °C
9 °C

Jugoszlávia megfigyelői státust kér Milosevics perében

MTI
2002.02.15. 17:43
A belgrádi állami RTS televízió brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy a jugoszláv szövetségi kormány február 12-én megfigyelői státust kért a hágai Nemzetközi Törvényszéktől a Slobodan Milosevics volt jugoszláv államfő elleni perben. Az RTS úgy tudja, hogy a szövetségi kormány február 12-én, a per első napján fordult ilyen értelmű kéréssel a törvényszékhez. Belgrád állítólag azt is kérvényezte, hogy kapjon betekintést minden fontos iratba, amely a per tárgyát képezi. Vojin Dimitrijevics nemzetközi jogász a belgrádi rádióval közölte: nem lát semmi kivetnivalót a szövetségi kormány döntésében, hiszen - mondta - Milosevics jugoszláv állampolgár, és reá is vonatkozik az ártatlanság vélelme. Jugoszláviában a Milosevics-per kapcsán vita bontakozott ki a szerbiai kormánykoalíción belül is arról, hogy az állam ülhet-e tétlenül, amikor a volt államfő ellen folyik a per.