Mária
-7 °C
3 °C

Visszatérhetnek a fegyverzetellenőrök Irakba?

2002.08.02. 12:13
Irak tárgyalásokat kezdeményezett arról, hogy négy év szünet újra beengedje az ENSZ fegyverzetellenőreit. Több diplomata szerint Bagdad kijelentéseit nem lehet komolyan venni.
Bagdadi tárgyalásra hívta az ENSZ fő fegyverzetellenőrét, Hans Blixet Kofi Annan ENSZ főtitkárhoz írott levelében Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter. A meghívás röviddel azután történt, hogy Richard Butler egykori fő fegyverzetellenőr azt állította, hogy Irak felgyorsította vegyi és biológiai fegyverei fejlesztését, és közel jár az atomfegyver kifejlesztéséhez is. Több diplomata szerint Bagdad kijelentéseit nem lehet mindig komolyan venni, azok mindig a fenyegetettség mértékétől változnak. Az ENSZ még nem reagált a levélre.

Irak nem működött együtt

Az ENSZ fegyverzetellenőrei 1998-ban hagyták el Irakot, mert szerintük az irakiak együttműködés helyett inkább akadályozták munkájukat. Ugyanakkor az Irak elleni ENSZ-szankciók csak akkor oldhatók fel, ha az ország hajlandó magát alávetni a nemzetközi ellenőrök vizsgálódásainak. A nemzetközi közösség évek óta nyomást gyakorol Szaddám Husszeinre, hogy engedje be az ellenőröket, az Egyesült Államok pedig katonai támadással is megfenyegette az országot.

Bush: Rendszerváltást Irakban!

George W. Bush amerikai elnök Abdullah jordán királlyal az esetleges iraki háborúról folytatott csütörtöki megbeszélése után újból azt hangoztatta, hogy Irakban szükséges rendszerváltás. Mint mondta, kormányának egyik fő célja, hogy leváltsa az iraki diktátort. Bush elnök csütörtökön megújította az Irakot sújtó embargót is.

Jordánia ellenzi a háborús elképzeléseket -

Jordánia, az Egyesült Államok egyik legerősebb közel-keleti szövetségese szerint az Irak elleni háború "óriási hiba" lenne. Abdullah király szerint inkább mindent meg kell tenni, hogy Irak visszaengedje az ellenőröket. Emellett az amerikai kongresszus is arra figyelmeztet, hogy a diktátor elűzése után Irak összeomolhat, ha valamely másik állam nem vállal aktív szerepet újjáépítésében. Az országban ugyanis 30 év elnyomás után szinte semmilyen jelentős politikai erő nincsen Husszein pártján, és családján kívül.