Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Szükségállapotot vezethetnek be Macedóniában

2001.03.16. 14:07
Válságtanácskozást tart ma a macedón parlament az országhatáron kialakult helyzet miatt. A napok óta tartó harcok miatt nem kizárt, hogy bevezetik a szükségállapotot és teljes mozgósításra is sor kerülhet. Ez újabb konfliktust eredményezhet az országban élő albán kisebbséggel. A NATO kiállt a macedón kormány és a jelenlegi határok mellett. Az amerikai jugoszláv nagykövet szerint a hónap végéig letartóztatják Milosevicset.
Pénteken várhatóan válságtanácskozást tart a macedón parlament, a Tetovo térségében kialakult helyzet miatt. A határmenti város körül két nap óta harc folyik a kormányerők és az albán fegyveresek között. A BBC szerint elképzelhető, hogy az országban szükségállapotot vezetnek be: ez teljes mozgosítást és kijárási tilalmat is jelenthet. Egy helyi rádió szerint ebben az esetben az albán párt vezetői kilépnének a kormánykoalícióból. Az Albán Demokrata Párt vezetői a kisebbség helyzetének javítására szólítottak fel.

A macedón különleges rendőrség albán állásokat céloz
fotó: EPA
A csütörtök este ülésezett macedón nemzetbiztonsági tanács Szkopjéban nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben a koszovói eredetű terrorista csoportokat tette felelőssé az északnyugat-macedóniai biztonsági válságért. A közlemény szerint az említett egységek az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) tagjaiból verbuválódtak.

A NATO támogatja Macedóniát

A NATO teljes mellszélességgel támogatja a macedón kormányt abban a küzdelemben, amelyet "a demokratikus folyamatokkel szemben a puskagolyókat választókkal vív" - jelentette ki Lord Robertson NATO-főtitkár csütörtökön. A NATO-főtitkár közölte, hogy az észak-atlanti szövetség elszántan megvédi a határok sérthetetlenségének elvét a térségben, és egyúttal figyelmeztetett: az erőszak híveinek napjai meg vannak számlálva. Hasonló hangnem foglalt állást Hubert Vedrine francia külügyminiszter is, aki szerint indokolt Macedóniában az albán szélsőségesek elleni katonai fellépés.

Karadzics és Mladics szökésben

A hágai ENSZ-törvényszék által háborús bűnösként körözött Radovan Karadzics és Ratko Mladics Szerbiából a szomszédos Boszniába - a szerb köztársaságba - szökött, miután úgy ítélték meg, hogy az új reformista belgrádi vezetés nem nyújt feltétlen védelmet számukra - közölték jugoszláv koalíciós források.

Karadzics, a boszniai szerbek háború alatti politikai vezetője és katonai parancsnoka, Mladics Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök hatalma idején még biztonságban érezhette magát a letartóztatástól. Mladics állítólag szabadon mozgott a fővárosban, Karadzics eddigi hollétéről azonban nem lehetett biztosat tudni; egyesek szerint Boszniában, Szerbiában és Montenegróban is élt. Milosevics hatalomból való múlt októberi kiebrudalása óta azonban a két bűnös helyzete már bizonytalanná vált, különösen annak fényében, hogy a belgrádi hatóságok februárban letartóztatták Milosevics titkosszolgálati főnökét és több közeli munkatársát.

Ugyancsak csütörtökön Jugoszlávia amerikai nagykövete Washingtonban azt mondta, hogy Milosevicet március 31-ig letartóztatják.