Kóka a floridaiaknak írt Kubáról
Az SZDSZ liberális pártként kész arra, hogy megossza a békés rendszerváltással kapcsolatos magyar tapasztalatokat a kubai hatóságokkal, "kész segítséget nyújtani a kubai ellenzéknek különböző szinteken, beleértve a politikai és gyakorlati támogatást tevékenységéhez" - írta a gazdasági miniszter, a párt elnöke A békés rendszerváltásért címmel, a Miami Herald című floridai lapban megjelent írásában.
Példálózik
Kóka János azt írta, hogy Kuba egyike annak a kevés országnak, ahol nyíltan és brutálisan megsértik a demokrácia alapelveit és az alapvető emberi jogokat. Mint írta, "nem látjuk erkölcsi és politikai indokát annak, hogy megbékéljünk a jelenlegi kubai rezsimmel". A pártelnök a lap hét végi számában megjelent írásban kifejtette: a demokrácia elvei és az alapvető emberi jogok általános értékek, amelyeket minden embernek élveznie kell lakhelyétől s attól a politikai, társadalmi és gazdasági rendszertől függetlenül, amelyben él. Utalt arra, hogy az SZDSZ a kommunista rendszer időszakában működött földalatti ellenállás politikai örökségének hordozója, ezért "kötelességünk hallatni a hangunkat, amikor a demokratikus jogokat súlyosan megsértik a világon bárhol, beleértve Kubát".Mint írta, "nagyon helytelenítjük azokat a cselekedeteket, amelyek politikai legitimitást nyújtanak a kubai rezsimnek, és hozzájárulnak egy olyan rendszer fennmaradásához, amely mélyen antidemokratikus, külföldi segély nélkül gazdaságilag stagnálásra vagy összeomlásra van ítélve, és szoros viszonyt ápol sötét rezsimekkel még sötétebb vagy nyílt napirend alapján". Kóka János szerint "az új demokratikus Kuba a legjobb megoldás Kuba népének".
A pártelnök úgy ítéli meg, hogy az Európai Uniónak "különleges feltételeket kellene szabnia Kuba számára". Megjegyezte, hogy Kubában a börtönökbe nem engednek be nemzetközi megfigyelőket, 2003-ban 75 ellenzéki politikust és aktivistát tartóztattak le, akik közül csak 14-et engedtek szabadon feltételesen. Az SZDSZ elnöke azt írta cikkében, hogy a kubai hatóságok eddig nem voltak nyitottak a békés rendszerváltással kapcsolatos párbeszédre, ami azonban "nem fog meggátolni bennünket abban, hogy aktív és építő szerepet játsszunk a folyamatban".