Több száz letartóztatás Mumbaiban
Mintegy 350 gyanúsítottat vettek őrizetbe az indiai hatóságok a keddi, 200 halálos áldozatot követelő mumbai (Bombay) vasúti merényletekkel kapcsolatban. Mint a helyi rendőrség közölte, a gyanúsítottak többségét csütörtökre virradóra, Mumbai északkeleti külvárosában, Malvaniban vették őrizetbe.
Egyelőre nem rendelték el senkinek sem a letartóztatását, csupán kihallgatás céljából tartják őket fogva. Vannak közöttük szép számmal a város alvilágának tagjai, akik esetleg információval szolgálhatnak a tettesekről.
Az indiai hatóságok mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy van-e köze a merényletekhez a Kasmír függetlenségéért harcoló, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz kötődő Laskar-e-Taiba szélsőséges szervezetnek, amely korábban élt a több egyidejű támadással járó terrorakció eszközével. A csoport tagadta, hogy tagjai követték volna el a robbantásokat.
Mumbaiban a kedd esti csúcsforgalomban robbantottak fel egyszerre, szervezetten hat elővárosi vonatot. A merényletsorozatban legalább kétszázan vesztették életüket. A kormány kezdettől fogva a kasmíri muzulmán szélsőségeseket gyanúsította, bár az országban amúgy is rendszeresek a kisebbségi muzulmánok és a többségi hinduk közti összecsapások.