Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Egymillió embert várnak a pápa temetésére

2005.04.03. 01:19
A világot megrendítette II. János Pál halála. Az állami vezetők részvétüket nyilvánítják. Ratzinger bíboros tájékoztatta a kardinálisokat a pápa haláláról. A római hatóságok felkészültek az egyházfő szerdai temetésére érkező több mint egymillió hívő érkezésére.

A halálhírt Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő jelentette be röviddel este tíz előtt, amikor a Szent Péter téren csaknem félszázezer ember virrasztott és imádkozott a pápáért. Az apostoli palota pápai lakosztályában előzőleg minden ablakban kigyúltak a fények, mintegy előre sejtetve a gyászhírt.

A szombat esti szóvivői közlés szerint "a Szentatya elhunyt ezen az este 21 óra 37 perckor, magánlakosztályában. A II. János Pál által 1996. február 22-én kiadott Universi Dominici gregis apostoli konstitúció által előírt minden szükséges eljárás megkezdődött".

E konstitúció szabályozza a Szent Péter trónjának megüresedése esetén szükséges teendőket és az új pápa megválasztását is. A katolikus egyház kamarása, Eduardo Martinez Somalo spanyol bíboros győződött meg a pápa elhunytáról, a halottban hivatalosan azonosítva II. János Pál pápát. A kiszenvedett Karol Wojtyla ujjáról lehúzták a pápai gyűrűt, amely az elhunyt pápa uralkodásának végét hivatott jelezni.

Ratzinger tájékoztatta a pápaválasztókat

A bíborosi testület dékánjaként Joseph Ratzinger tájékoztatta a pápaválasztó kardinálisokat II. János Pál haláláról - jelentette szombat este a RAI olasz közszolgálati tv-csatorna.

A bíborosok kilencnapos gyászt tartanak a hagyományok szerint, majd a 80 évesnél fiatalabb, pápaválasztásra jogosult kardinálisok konklávén választják meg a katolikus egyház új vezetőjét. Universi Dominici Gregis szerint csak a 80 év alatti kardinálisok a választók és választhatók - számuk jelenleg 117 (illetve van még egy egyelőre meg nem nevezett bíboros is) -, s a választást a vatikáni Sixtus-kápolnában tartják. Két magyar bíboros, Paskai László és Erdő Péter is részt vesz majd a konklávén.

Az első pápa, aki Magyarországra látogatott

II. János Pál nagy pápa volt, aki hosszú időre meghatározza az egyház életét és talán bizonyos szempontból a világét is - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek, miután a Vatikánban megerősítették a katolikus egyházfő halálhírét.

Erdő Péter rámutatott arra, hogy a katolikus egyházfő megújította a pápaság arculatát, például sok utazásával, a tömegtájékoztatásban való jelenlétével, és azzal a rendíthetetlen nyitottsággal, amit mindig képviselt.

II. János Pál személye útmutatás és példa számunkra; ő volt az első pápa a történelemben, aki Magyarországra látogatott, különösen közel állt Közép-Kelet-Európa népeihez - emlékezett Erdő. "Az ő munkásságának is köszönhető egyházunk szabadságának kiterjedése." - fogalmazott közleményében.

Megváltoztatta a történelem menetét

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményben fejezte ki részvétét II. János Pál pápa halála alkalmából. "Sokat tett egy szociálisan is igazságosabb világért azzal, hogy rámutatott a gazdagabbak, erősebbek, tehetősebbek felelősségére a lelki és fizikai nyomor elleni küzdelemben." - áll a közleményben, amely szerint a pápa hatással volt a magyar politikai változásokra is.

A béke és a szabadság védelmezőjét vesztette el a világ II. János Pál pápa halálával - jelentette ki George Bush amerikai elnök vasárnap az elhunyt katolikus egyházfőt méltató rövid televíziós beszédében.

"Úgy távozott Szent Péter trónjáról, ahogy elfoglalta, az emberi méltóság tanújaként. Hazájában, Lengyelországban ez a tanúságtétel egy demokratikus forradalmat indított el, amely végigsöpört Európán és megváltoztatta a történelem menetét" - mondta az elnök nem sokkal a halálhír bejelentése után.

Lényegi szerepet játszott Európa újraegyesítésében a szombaton elhunyt II. János Pál pápa José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint. Az uniós vezető - maga is hívő katolikus - késő esti gyászüzenetében méltatta azt a munkásságot, amelyet a katolikus egyházfő a szabadság és demokrácia előrevitelében játszott a kontinensen.

Mélységes szomorúságát hangoztatta Kofi Annan ENSZ-főtitkár szombaton II. János Pál pápa halála miatt, és a "béke fáradhatatlan szószólójaként" méltatta a katolikus egyházfőt.

Rendkívüli ülésre hívták össze szombat éjszaka a lengyel minisztertanácsot a pápa halálhírét követően - jelentette be Dariusz Jadowski kormányszóvivő.

Megteltek a sugárutak

Az apostoli palota Kelemen-termében búcsúzhatnak vasárnap déltől a pápától a diplomácia testület tagjai és a kúria képviselői, továbbá az olasz állami vezetők.

A szombat este elhunyt Karol Wojtylát ezt követően, hétfőtől a Szent Péter-bazilikában ravatalozzák fel a szerdai temetési gyászszertartásig, a hívők, zarándokok és kíváncsiskodók itt vehetnek végső búcsút három napig a hosszú és súlyos betegség után elhunyt katolikus egyházfőtől. Rómában már életbe léptették azokat az intézkedési terveket, amelyek szavatolni tudják a pápa temetésre érkező, becslések szerint legalább egymillió zarándokot és turistát.

Az olasz médiák jelentése szerint a Vatikánt átmenetileg irányító bíborosok hétfőn ülnek össze tanácskozásra, hogy meghatározzák a gyászszertartások és a pápaválasztás pontos rendjét és ütemtervét.

Vasárnap hajnalra már több mint százezren gyűltek össze a Vatikán előtt, megtelt a Szent Péter tér, s az Angyalvártól ide vezető sugárút is. Éjféltájban megjelent a vatikáni szócsőnek számító L,Osservatore Romano különkiadása is, amely kifejezetten és kizárólag csak II. János Pál elhunytával foglalkozott.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.