Natália
-3 °C
8 °C

Kirúgták az öngyilkos merényletekről rapelő csomagvizsgálót

2005.07.15. 15:19
Terrorizmust éltető szövegei miatt rúgtak ki állásából egy rapert. A palesztin származású Bassam Khalaf a houstoni reptér csomagvizsgálója volt.

Fél évig dolgozhatott a houstoni Geroge Bush Intercontinental repülőtér csomagvizsgálójaként Bassam Khalaf. A 21 éves, palesztin származású fiú szabadidejében raper, Arab Gyilkos néven adja elő a terrorizmust éltető számait, írja az AP.

Khalaf egyik számában arról beszél, hogy 2005 szeptember 11-én gépet fog vezetni egy épületnek.

"Amint felfedeztük második identitását, kirúgtuk. Füleink és szemeink vannak a munkahelyeken" - nyilatkozta az AP-nek Andrea McCauley, a Közlekedésbiztonsági Felügyelet (TSA) dallasi irodájának a szóvivője.

"Fél évig vizsgáltam úgy a csomagjaikat, hogy semmit sem tudtak rólam" - nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Khalaf. Mint mondta, valójában nem terrorista, rímjei túlzások, csak a figyelmet akarta felkelteni.

A fiú eddigi legjobban fizető állása volt a csomagvizsgálói, keresetét rapkarrierje építésére fordította. Mint mondta, zenéjét és munkáját elkülönítette egymást. "Néhány lazábbnak tűnő munkatársamnak elárultam, hogy rapelek, de sosem adtam elő a számaimat. Valahonnan megtudhatták, hogy van egy weboldalam" - mondta az AP-nek.

A TSA a reptéri alkalmazottak felvétele előtt ellenőrzi a jelentkezőket a bűnügyi nyilvántartásban. Az ellenőrzés azonban nem tér ki a szabadidős tevékenységekre.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.