Adalbert
6 °C
22 °C

Megnyugodni látszik a román pénzügyi piac

2000.05.31. 12:07
A Nemzeti Befektetési Alap körüli káosz a Román Kereskedelmi Bankra is átterjedt, kedden több ügyfél rohamozta meg a bankot és vonta vissza pénzét. A román miniszterelnöke szavainak hatására román pénzügyi piac megnyugodni látszik, a tegnap a dollár és német márka árfolyama átlagban 100 forinttal nőtt, egyes városákban az egész valutatartalékot felvásárolták. A Nemzetközi Valutaalap a zavargások hatására egy 110 millió dolláros kölcsön folyósítását halasztotta el.

Ostrom alatt a bank épülete
1996-ban, ugyancsak választási évben a SAFI befektetési jegyeinek átszámításával egy kisebb mértékű, de hasonló jellegű pénzügyi káosz tört ki. 2000-ben, ugyancsak választási évben a Nemzeti Befektetési Alap (NBA) Kolozsváron bejelentett, jegyérték-átszámítással nagyobb méretű lett a zavar, sokan úgy vélték, Románia pénzügyi összeomlás küszöbén van. Mindez annak ellenére történt, hogy a román kormány pénzügyi politikája több nemzetközi fórumon is dicséretet kapott, az exportbevételek 1990 óta rekordösszeget értek el.

A NBA fizetésképtelensége, iletve vezetőjének külföldre menekülése több ezer embert az utcára vitt. Országszerte tüntettek az NBA székhelyei előtt, befektetett pénzük visszafizetését kérve. A pénzek visszafizetésére egyelőre semmi esély, Emil Constantinescu államelnök magasrangú kivizsgálást rendelt el az ügyben. A befektetési alap számos munkatársát kihallgatják, egyesek ellen a rendőrség bűnügyi eljárást is indított.

A Román Kereskedelmi Bank fizetőképes

A befektetési alap fizetésképtelensége okozta káoszt tovább bonyolította a Román Kereskedelmi Bank (RKB) ellen indított offenzíva is. A román újságok úgy vélik, a bank alkalmazottai telefonon értesítették fontosabb ügyfeleiket arról, hogy a RKB is hamarosan fizetésképtelen lesz, addig is vegyék ki pénzüket. A pletyka egyes városokban futótűzként terjedt, és az ügyfelek megrohamozták a bankot. Kolozsváron például 30 milliárd lejt fizetett ki kedden a bank, összesen 1200-an kérték vissza pénzüket. A RKB-t viszont nem rendítette meg a tőkevisszavonás, minden egyes ügyfélnek vissza tudták fizetni pénzét.

A RKB és a NBA gondjai feszültséget teremtett a kormánykoalíció pártjai között. Traian Basescu szállítási miniszter azzal vádolta a kormány, hogy nem hozta nyilvánosságra a RKB anyagi helyzetét. A parasztpárt és a liberálisok határozottan elutasították a vádat, azzal érveltek, hogy a RKB magánosítás előtt áll, az adatok nyilvánosságra hozatala eladási értékét csökkentené.

A miniszterelnök nyugtatja a népet

Nincs mitől félni, a bank fizet
Mugur Isarescu miniszterelnök állami rádióban és több tévéadón közvetített beszédében megnyugtatta az embereket: kijelentette, hogy semmi ok a pánikra. A miniszterelnök személyesen vállalta a felelôsséget azért, hogy a RKB pénzügyi helyzete szilárd. ,,A bank betéteseinek, a magánszemélyeknek, és a gazdasági egységeknek nincs okuk az aggodalomra. A bankba helyezett pénzük tökéletes biztonságban van" -- tette hozzá a miniszterelnök.

A bankból kivont pénzek egy részét a miniszterelnök nyugtató szavainak hatására az emberek újból lekötötték a bankban. Legtöbben azonban valutát, főleg dollárt vásároltak. A masszív vásárlás azonban oda vezetett, hogy miután hétfőn 20 ezer lej (1 Ft 70 lejjel számítva kb. 286 Ft) körül alakult a dollár árfolyama átlagban 7000 lejjel (100 Ft) növekedett, volt ahol elérte a 30 ezer lejt (428 Ft) is. Sok helyen felélénkült a feketepiaci valutaváltás, a hivatalos valutaváltok pedig kifogytak a dollárból, márkából. A RKB a piaci igény kielégítésére 10 millió dollárt és 7 millió márkát vitt az országba, és további 40 millió dollár illetve 14 millió márka behozatalát tervezik.

A miniszterelnök beszéde nem hatotta meg a Nemzetközi Valutaalapot: míg eddig sikeres tárgyalásokat folytattak a nemzetközi pénzügyi szervezettel, 110 millió dolláros kölcsön folyósítását halasztotta el szerdai ülésén az NVA. A pénzügyi szervezet politikai választ vár a román kormánytól a pénzügyi zavargásokra.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.