Emánuel
4 °C
12 °C

Rumsfeld szerint videofelvételek is készültek a kínzásokról

2004.05.07. 22:07
Kapcsolódó cikkek (1)
Donald Rumsfeld a szenátus katonai bizottsága előtt eskü alatt tett meghallgatásán mélységes sajnálatát fejezte ki az iraki kínzások miatt. A védelmi miniszter szerint fontos, hogy az egész világ tudjon arról, hogy a néhány katona által elkövetett szörnyű tettekre ugyancsak katonák derítettek fényt. Többen a védelmi miniszter lemondását követelik.
Az iraki foglyok kínzásáról és megalázásáról nem csak fényképek, hanem videofelvételek is készültek - derült ki Donald Rumsfeld szavaiból a szenátus katonai bizottsága előtt eskü alatt tett pénteki meghallgatásán. A videofelvételek még nem kerültek nyilvánosságra. Rumsfeld közölte a szenátorokkal, keresi annak a módját, miként részesíthetnék megfelelő kártérítésben azokat az őrizeteseket, akik ellen "brutális visszaéléseket, kegyetlenségeket követett el néhány amerikai katona."

Civileket is megkínozhattak
Lehetséges, hogy a foglyokon kívül az amerikaiak megkínoztak 42 iraki polgári személyt is a börtönökön kívül. Mindez az amerikai hadsereg vezető polgári tisztségviselőjének a szenátus katonai bizottsága előtt pénteken elhangzott szavaiból derült ki. Les Brownlee, a hadsereg ügyvezető titkára elmondta, hogy a súlyos fogolybántalmazás 35, már korábban bejelentett esetén kívül a hadsereg bűnügyi osztálya vizsgálatot folytat 42 iraki civil sérelmére elkövetett esetleges túlkapás ügyében is. Az illetékes nem árult el közelebbit a feltételezett visszaélések természetéről, csak annyit, hogy azok a különféle fogva tartási intézményeken kívül történtek civilek sérelmére. A hadsereg már korábban közölte, hogy vizsgálatot folytat 25 iraki és afganisztáni fogoly tisztázatlan halála és további 10, nem halálos végű bántalmazás ügyében.

Kiadták a katonát

A miniszter dicsérően szólt arról a Joseph Darby nevű katonáról, aki először jelentette a visszaéléseket. Szavai szerint fontos, hogy az egész világ tudjon arról, hogy a néhány katona által elkövetett szörnyű tettekre ugyancsak katonák derítettek fényt.

Rumsfeld és Richard Myers tábornok egyaránt tagadta, hogy el akarták titkolni a tényeket, azt hangsúlyozva, hogy az ügy a szabályzat szerint haladt a maga útján. Myers elismerte, hogy a képek sugárzásának elhalasztását kérte az CBS-től (a televízió két hetet várt), mivel akkor az járt a fejében, hogy közzétételük az éleződő iraki helyzetben még nagyobb veszélyt hozott volna az amerikai katonákra.

Nem válaszolt érdemben

John McCain republikánus szenátor, egykori vietnami hadifogoly alaposan megszorongatta a védelmi minisztert, azt tudakolva tőle, hogy végül is ki parancsnokolt az Abu Garib börtönben, s milyen utasításokat kaptak az őrök. "Amennyire tudom, különféle szerződéses cégek szolgáltatták a vallatókat és a tolmácsokat, akik mintegy negyvenen lehettek" - mondta Rumsfeld. A miniszter a többszöri erélyes felszólítás után sem válaszolt érdemben a kérdésre, csak annyit mondott, hogy a vallatásokat a katonai felderítés irányította.

Egyik szenátor úgy fogalmazott, hogy sajnálatosnak tartaná, ha ebben az ügyben csak közlegényeket és őrmestereket vonnának felelősségre. Robert Byrd szenátor kérdésére, miszerint az ügyben elégséges-e George Bush amerikai elnök részéről a jordániai királynak kifejezett sajnálkozás, a miniszter úgy válaszolt, hogy azt nem tőle, hanem az elnöktől és a kongresszustól kell megkérdezni.

Számos demokrata párti törvényhozó követelte már Rumsfeld lemondását, köztük a Fehér Ház elhódítására pályázó John Kerry massachusettsi szenátor. Más ellenzéki politikusok, köztük Edward Kennedy szenátor ugyanakkor a védelmi miniszter tanúvallomásától tette függővé saját állásfoglalást ebben az ügyben.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.