Judit
-2 °C
8 °C

Összeesett a cseh kormányfő

2004.02.20. 12:11
Elájult az adótörvényről folytatott heves vita közben Vladimir Spidla. A cseh kormányfő lefordult a székről, politikustársai azonnal riasztották a mentőket. Az orvosok szerint túlhajszoltság okozta rosszullétét.
Váratlanul rosszul lett pártja képviselőivel való péntek reggeli találkozója során Vladimír Spidla cseh miniszterelnök - jelentették be Prágában. A parlament épületébe, ahol a találkozó zajlott, azonnal mentőket és orvosokat hívtak. A találkozó egyik résztvevője szerint a képviselők és a kormányfő között éppen heves vita folyt az adótörvényekről, amikor Spidla állítólag szinte összeesett.

"A kormányfő egy széken ülve beszélt, amikor hirtelen elhallgatott, s a földre zuhant" - írta le a helyzetet a képviselő.

Késtek a mentők?

Az első nem hivatalos orvosi vélemény szerint a miniszterelnök egészségi problémáit fáradtság és kimerültség okozta. A miniszterelnököt a parlamentből a központi katonai kórházba szállították.

Michal Kraus szociáldemokrata képviselő újságíróknak nyilatkozva élesen kifogásolta, hogy a mentők állítólag csak a riasztás után húsz perccel érkeztek a parlamentbe. "Ha ez megtörténhet a kormányfő esetében, akkor mi lehet, ha az egyszerű polgárnak van gondja? Ez valós képe a cseh egészségügy helyzetének" - dühöngött Kraus.

A mentőszolgálat később valótlannak és alaptalannak minősítette a képviselő bírálatát.

Munkamániás

Spidla ismerői szerint munkamániás tüneteket mutat. Külföldi újságíróknak nem ritkán hajnali hatkor ad interjút, és még este tíz után is folytat munkamegbeszéléseket. Munkahelyi módszerei miatt már Vacláv Klaus államfő is bírálta. "Este tíz és egy óra között a normális ember mást szokott csinálni, nem kormányülésre járni" . nyilatkozta, mikor elutasította Spidla egy éjszakai ülésre szóló meghívóját.