Vilma
-7 °C
4 °C

Két helyet visszacsúszott Magyarország a korrupciós listán

2004.10.20. 14:37
Magyarország két éve még 33. volt a listán, tavaly hét helyet visszacsúsztunk, az idén pedig a 42-ikek vagyunk, a Transparency International szerint. Igaz a korrupciós index eközben nem változott.
A korrupciót vizsgáló Transparency International (TI) 2004-es rangsorában Magyarország két helyet visszacsúszva a 42. helyet foglalja el - közölték a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A 146 országot rangsoroló szervezet a 2004. évi korrupciós indexsorban a 42. helyre került úgy, hogy korábbi 4,8-as pontszámát megőrizte.

Módszertan
A korrupció leküzdésén fáradozó szervezet más szervezetek bevonásával üzletemberek, egy adott országot jól ismerő szakértők, turisták megítélése alapján állítja össze indexét, amely három év göngyölített adatait tartalmazza, a legkevésbé korrupt ország tíz pontot érhet el a skálán.
A közhivatalok korrupcióját vizsgáló nemzetközi szervezet, a Transparency International az idén 146 országot vizsgált, tavaly 133 ország közül lettünk a 40-ek ugyancsak 4,8 ponttal. A "legtisztább" ország ezúttal is Finnország lett 9,7 ponttal, Új-Zéland 9,6, Dánia és Izland 9,5-9,5 pontot ért el. A legkorruptabb ország a Transparency International összesítése szerint Nigéria, Haiti és Banglades 1,6, illetve 1,5-1,5 ponttal. Ugyancsak a lista végén helyezkedik el Burma, Csád, Paraguay és Azerbajdzsán.

Féktelen korrupció

A 146 államból 106 kapott öt pontnál kevesebbet, hatvan pedig a három pontot sem érte el, ami a Transparency International értékrendje szerint már "féktelen korrupcióra" utal. Magyarországgal megegyező pontszámot ért el Olaszország, Szlovéniát hat ponttal a 31. helyre rangsorolták, Csehországot az 51., Szlovákiát négy ponttal az 57. helyre. Ausztria a 13., Németország a 15., ami mindkét ország esetében enyhe javulást jelez a legutóbbi összesítéshez képest.

Magyarország 2002-ben a 33. volt a szervezet korrupció-leleplezési indexe, ami 4,9 volt. Ezzel az EU-tagállamok közül csak a 44. Görögországot előzte meg. Magyarország az akkor még velünk együtt szintén uniós tagjelölt Szlovénia (27.) és Észtország (29) mögött állt közvetlenül.

Finnország az örökös legtisztább

Az elmúlt évben a legjobb osztályzatot sorrendben Finnország és Dánia szerezte (9,7, illetve 9,5 ponttal), míg a harmadik helyet holtversenyben Új-Zéland és Szingapúr szerezte meg. A fejlett iparosodott államok sorában a korrupciótól kevésbé sújtott országok közé került Németország (16. hely, 7,7 pont), az Egyesült Államok (18., 7,5) és holtversenyben Franciaország, valamint Spanyolország (23., 6,9). Míg a lista alsó szakaszában, Mozambik és Algéria között kapott helyet Oroszország (86., 2,7). A lista végén 2003-ban Paraguay, Mianmar, Grúzia, Tádzsikisztán, Kamerun, Azerbajdzsán, Angola, Kenya és Indonézia áll, ahol a TI szerint mindennapos a megvesztegetés.