8℃ / 18
Budapest

110 éve született a billentyűk és kártyalapok nagymestere

2012. június 17., vasárnap 18:56 |

Ma kezdődik Budapesten az V. Nemzetközi Chopin Fesztívál és Zongoraverseny, melyen a közel száz bel- és külföldi fellépő illetve versenyző a magyar zongoraművészet 110 éve született kiemelkedő alakja, Ferenczy György emléke előtt is tiszteleg. Ferenczyről azonban nem csak a magyar zenei élet emlékezik meg, hanem a Magyar Bridzs Szövetség is, aki a maga korában világklasszis bridzsezőnek számító zongoraművészről cikksorozatot indított a Bridzséletben. A lapban archív bridzs tudósításokból rekonstruálják az 1935-ben Budapesten megrendezésre került Bridzs Világbajnokságot.

Ferenczy György egyike volt a kevés kiemelkedő magyar polihisztornak. Egyfelől Chopin egyik legragyogóbb értője volt, a Liszt Ferenc Zeneakadémia professzora, és a világhírű Cziffra György tanára. Előadásaiból Kocsis Zoltán válogatásában két lemez jelent meg, az egyik a Great Hungarian Musicians sorozatban. Kiemelkedő zenei pályafutása mellett Ferenczy ugyanakkor korának egyik legkiemelkedőbb bridzsversenyzőjeként is legendássá vált, 1938-ban Európa bajnokságot is nyert. A szintén óriási bridzsrajongó Ottlik Géza egyenesen róla formázta Hugh Kelsey-vel közös bridzs szakkönyvének, a „Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein” egyik fő alakját.

Művészeti- és játékosteljesítménye mellett Ferenczy népszerű alakja volt kora művész társaságainak, így például a Fészek Művész klubnak. 1967-ben portrét jelentetett meg róla például Füst Milán, de Ferenczy maga is megírta emlékezéseit, mely 1989-ben posztumusz jelent meg „Pianoforte” címmel. Emlékiratai értékét jelzi, hogy Kocsis Zoltán egy teljes hangversenykörútjának bevételével támogatta a kiadást.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Mától megint van Egy idióta külföldön
A Discovery Channel ma este 10-kor indítja útjára egyik legviccesebb sorozatát, az Egy idióta külföldön címűt, amiben Ricky Gervais és Stephen Merchant barátjukat, Karl Pilkingtont utaztatja a világ körül.

KönyvesBlog

Ezt látta Jane – Online kiállításra várják Austen híveit
Vidéki magányában regényeket körmölő vénkisasszony - az utókor leginkább így emlékezik Jane Austenra.

Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze
Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, .

Shopline

Travelo

Hirdetés