Árpád
3 °C
12 °C

Új színházi és zenekari pályázatot írhatnak ki Szegeden

2013.02.08. 10:44
Nem biztos, hogy most választanak színházi vezetőt Szegeden. Viszont nem csak a Szegedi Szabadtéri Játékok élére keresnek új vezetőt, hanem a Szegedi Nemzeti Színház és a Szimfonikus Zenekar élére is.

Nem csak a Szegedi Szabadéri Játékok vezetői posztjára érkező pályázatokkal akadt probléma, hanem a szimfonikus zenekar igazgatói posztjának betöltése is kérdése. Mózes Ervin, Szeged főjegyzője a Délmagyar.hu-nak elmondta, a pályázók egyikének sincs meg a pályázatban feltételként megszabott nyelvvizsgája, így valószínűleg új pályázatot kell majd kiírni. A jelenlegi megbízott vezető, Baross Gábor megbízatása június végéig tart, így van még idő az új pályázat kiírására.

Sürgetőbb az helyzet azonban a Szegedi Szabadtéri Játékok esetében, hiszen ott a jelenleg kinevezett Juhász Pétert csak február 25-ig bízták meg a fesztiválszervező cég vezetésével. Mint azt korábban megírtuk, csak egy érvényes pályázat érkezett a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztjára, Kelemen Csaba színművészé. Emellett Herczeg Csaba úgy válna megválaszthatóvá, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelezte, tekintettel korábbi munkásságára eltekint a pályázatban megszabott végzettségi előírásoktól, neki ugyanis nincs meg a megfelelő felsőfokú végzettsége.

Igazgatót keresnek a Szegedi Nemzeti Színház élére is, de úgy tűnik ott sem lesz érvényes pályázat. Öt jelöltet hallgatott meg az önkormányzat kulturális bizottsága, majd elhalasztotta a döntést a kinevezésről. A kíírásnak Gyüdi Sándor és Balikó Tamás pályázata megfelelt ugyan, de előfordulhat, hogy erre is új pályázatot írnak ki. Balikó Tamás pályézatával kapcsolatban felmerült, hogy pályázatának egy részét másolta. Menetrend szerint a február 22-i közgyűlés döntene mindhárom posztról, és mivel a nyári programok előkészítése már zajlik, az szabadtéri vezetőjének megválasztása sürgős feladat.

A Délmagyar. hu értesülése szerint a városvezetés még hezitál de többen a központi akarattal ellentétben, inkább Kelement, és művészeti vezetőjét, Sasvári Sándort látnák szívesebben a fesztivál élén.