Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTörőcsik Mari: Igent mondtam Vidnyánszkynak
További Kultúr cikkek
A múlt héten lezárultak az első egyeztetések a Nemzeti Színház igazgatói posztját július 1-től betöltő Vidnyánszky Attila és a társulat 40 színésze között. Az már korábban kiderült, hogy Kulka János, Szabó Kimmel Tamás, László Zsolt, Péterfi Bori és Molnár Piroska nem maradnak a színházban.
Törőcsik: Nem tartozik a nyilvánosságra
Az Index értesülései szerint a felkérést elfogadta viszont Bodrogi Gyula, Sinkó László, Szarvas József, Blaskó Péter, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Tompos Kátya, Tenki Réka és Törőcsik Mari.
A hírt egyelőre csak Törőcsik Mari és Szarvas József erősítette meg. Törőcsik Mari kérdésünkre úgy válaszolt, hogy „igen, igent mondtam, aláírom a szerződést. Az okokról viszont nem nyilatkozom, mivel egyszer már az Alföldi-Vidnyánszky-ügyben magyarázkodásra kényszerültem, és ezt megalázónak tartom. A véleményemet mindkét rendező-színházigazgatóval személyesen beszélem meg, és ez nem tartozik a nyilvánosságra”.
Mint ismert, a 78 éves színésznő kikérte magának, hogy Balog Zoltán erőforrás miniszter decemberben azt mondta, hogy a szakértői testület minden tagja Vidnyánszkyt támogatta, a szabályok pedig megengedték, hogy egy bizottsági tag akár az összes jelöltre igennel vagy nemmel szavazzon. Akkor Törőcsik úgy nyilatkozott, hogy „abból, amit Balog Zoltán mondott, arra lehet következtetni, hogy én, akit a Nemzeti Színház delegált a szakértői testületbe, Vidnyánszky Attilát és Alföldi Róbertet is támogattam, de ez nem felel meg a valóságnak. Igazából üvölteni szeretnék, csak moderálom magam".
Törőcsik akkor elmondta, hogy „barátom Vidnyánszky Attila, de az, hogy tisztelem nem azt jelenti, hogy rá voksoltam. Egy alkalommal, amikor épp Debrecenben játszottam, a vacsoránál neki is elárultam, hogy világossá tegyem, Alföldi Róbertre fogok szavazni. Azt is hozzátettem, hogy tisztelem, szeretem, becsülőm őt is és a munkáját is, de engem delegált a társulat, hogy képviseljem, és nem fogadtam volna el a kollegáim felkérését, ha nem értenék egyet a véleményükkel”.
Felszabadultabb a hangulat
Szarvas József azt mondta, jó hangulatú, részletes beszélgetések zajlott le az új igazgató és közötte, de konkrét darabokról, szerepajánlatokról még nem esett szó, „mivel az csak akkor lesz aktuális, ha teljesen összeáll a társulat”. Szarvas szerint „talán nyugodtabb most a hangulat a színházban, mindenki tudja már a saját döntését, és az igazgató döntését is, tisztul a kép, bár ez sok fájdalmat is jelent. Sok igazgatóváltást éltem már meg, ez mindig egzisztenciaféltéssel és feszültséggel jár”.
Szerettük volna megszólaltatni Sinkó Lászlót, Blaskó Pétert, Udvaros Dorottyát, Básti Julit, Tenki Rékát és Tompos Kátyát is, de a Nemzeti Színház sajtósa, Gálos Orsolya szerint a színészek még nem szeretnének nyilatkozni arról, hogy maradnak-e a színházban. Az előadó-művészeti törvény szerint a konkrét szerződési ajánlatokat március 31-ig kell megtennie az új igazgatónak, a színészeknek pedig egy hónapjuk van eldönteni, hogy elfogadják-e vagy sem.
A hírek szerint sok múlik majd azon is, hogy Vidnyánszky milyen darabokat akar majd színre állítani, és azokban milyen szerepet szán azoknak a színészeknek, akik most igent mondtak a felkérésére. „Ha egy neves színművész nem rangjához méltó ajánlatot kap, akkor nyilvánvalóan azután is nemet mondhat Vidnyánszkynak, hogy most a konkrétumok nélküli megbeszélések alkalmával úgy döntött, hogy marad” – fogalmazott egy forrásunk.
Stohl még gondolkodik
Információink szerint egyébként Vidnyánszky szerette volna, hogy Molnár Piroska, Gáspár Sándor és Szabó Kimmel Tamás a társulat tagja maradjon, de a színészek nemet mondtak a felkérésére. Kulka János, László Zsolt és Péterfi Bori pedig már azelőtt úgy nyilatkoztak a sajtónak, hogy elhagyják a Nemzetit, mielőtt a megbeszélésekre sor került volna.
Voltak azonban olyanok is, akiknek Vidnyánszky jelezte, hogy nincs szüksége a munkájukra, úgy tudjuk, hogy ezek között van többek között Murányi Tünde és Znamenák István. Az MTI pénteki információja szerint viszont az új igazgató, a társulat mintegy egynegyedének, nagyjából tíz színésznek mondta azt, hogy nem kíván velük együtt dolgozni.
Régóta folyik a találgatás arról, hogy mi lesz Stohl Andrással, ugyanis sokan kritizálták Alföldi Róbertet amiatt, mert visszavette a Nemzetibe játszani a színészt, miután letöltötte börtönbüntetését. Úgy tudjuk, hogy Vidnyánszky Attila szívesen foglalkoztatná tovább Stohlt, azonban az volt a feltétele, hogy a színész „építse le egy kicsit a kereskedelmi tévés szerepléseit”. Mint közismert, Stohl többször volt már az RTL Klub műsorvezetője, legutóbb a Való Világ5-ben vállalt szerepet. Információink szerint Stohl András egyelőre nem válaszolt érdemben Vidnyánszky ajánlatára, „még gondolkodik”. Stohl az Index kérdésére nemrégiben viszont határozottan cáfolta azt a lapértesülést, hogy a Vígszínházzal tárgyalna.
Nagy kérdés, hogy mi lesz a Nemzeti fiatal színészeivel, egyelőre nem szivárogtak ki hírek arról, hogy számtalan magyar film főszereplője, a legutóbb a Terápia című HBO-s sorozatban is szereplő Nagy Zsolttal vagy Söptei Andreával mik a tervei az új igazgatónak. De arról sincs hír, hogy Az ember tragédiájában Ádámot alakító Szatory Dávid maradhat-e a társulatban, annak ellenére, hogy a hírek szerint Vidnyánszky újra rendezné a darabot.
Három színész viszont biztosan érkezik a debreceni színházból Vidnyánszky Attilával a Nemzeti társulatába: Trill Zsoltot, Szűcs Nellit és Ráckevei Annát a jövő évadtól kötheti szerződés a színházhoz.Több forrás jelezte viszont, hogy az a folyamat, ami most lezajlik a színházban, „teljesen normális. Amikor Jordán Tamástól átvette Alföldi a színházat, tucatnyi színészt küldött el, köztük Benedek Miklóst és Trokán Pétert”.
Újratervezés
Egyelőre keveset lehet arról is tudni, hogy milyen darabokat tervez a 2013/14-es évadra az új igazgató. Úgy tudjuk, hogy Az ember tragédiáján kívül még a János vitéz újrarendezése merült fel, és Vidnyánszky rendezni hívná az orosz kortárs színház egyik meghatározó alakját, Viktor Rizsakovot, és a román színház nagyágyúját, Silviu Purcăretét is.
A hírek szerint az új igazgató minden darabot megnézett már a Nemzetiben, és volt, amivel kifejezetten elégedett volt. Ilyen többek között a John Osborne Hazafit nekünk! című drámája, amit Alföldi Róbert rendezett, és különlegessége, hogy a nagyszínpad alatti térben tartják az előadást. Az azonban, hogy színen maradhat-e, egyelőre kétséges, ugyanis a darabban játszik többek között a színházból távozó Kulka János, Znamenák István, Szabó Kimmel Tamás és Gáspár Sándor is.
Úgy hírlik, Vidnyánszky egyelőre gondolkodik azon, hogy új szereposztással érdemes-e megtartani a darabot, de az is felmerült állítólag, hogy rávegye a távozókat, egy-egy előadás erejéig visszajöjjenek játszani ősztől is a Nemzetibe.
Az Index úgy értesült, hogy kifejezetten elégedetlen volt viszont Vidnyánszky Tony Kushner: Angyalok Amerikában című előadásával, de Alföldi alakítását „Oscar-díjasnak nevezte”. A darab egyik decemberi előadása után egyébként hosszú percekig állva tapsolt a közönség, miután kiderült, hogy nem Alföldi pályázata nyert. De nem tetszett neki Bródy Sándor: A tanítónő című darabja sem, amiben éppen a színházból magától távozó Molnár Piroska játssza az egyik főszerepet.
Kulka János, László Zsolt, Péterfy Bori, Gáspár Sándor, Molnár Piroska és Szabó Kimmel Tamás távozása miatt veszélybe kerül az Orfeuszon kívül többek között a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, a Három nővér, az Egyszer élünk, és az Úri muri is.
De nem valószínű, hogy pár előadásnál többet érhet meg a Mephisto sem, amit május 10-én mutatnak be Alföldi rendezésében, Stohl András, Péterfy Bori és Znamenák István főszereplésével. A darabban játszik majd többek között Udvaros Dorottya, Söptei Andrea, Nagy Zsolt, Mészáros Piroska és Gáspár Sándor is. A Mephisto miatt a sajtóban üzengetett egymásnak ugyanis a jelenlegi a leendő igazgató, utóbbi azt kérte Alfölditől, hogy a távozó színészek miatt már ne rendezze meg a darabot, Alföldi viszont úgy reagált, hogy "akceptálható Vidnyánszky kérése, de az is akceptálható, hogy július elsejéig én vezetem az intézményt".