Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

A haza érdekében nyilvánították védetté a Munkácsy-festményt

2015.06.11. 17:10

A Miniszterelnökség vezetője szerint bár nem a legsportszerűbb módon, de a haza érdekében nyilvánították védetté "váratlan sebességgel" az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festményt, a Golgotát.

Lázár János erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt, - írja az MTI. Szerinte a múzeumi szakma teljes egyetértése mellett történt védetté nyilvánítással a képet nem lehet kivinni Magyarországról. Megjegyezte, ahhoz, hogy nemzetközi bíróságok ezt a kérdést megítéljék, hosszú évek kellenek.

"Szerettük volna Pákh urat meggyőzni ezzel a barátságos lépéssel, hogy minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: "zsarolni nem hagyjuk magunkat". 

A képet azok után nyilvánították védetté, hogy nem sikerült megegyezni a tulajdonos Pákh Imrével a vételárról. Ő ugyanis 9 millió dollárt szeretne a festményért, a magyar állam azonban 6 milliót fizetne. A Krisztus Pilátus előtt című képet nemrég vették meg egy kanadai múzeumtól 5,7 millió dollárért.

Pákh Imre ma interjút adott a HVG-nek és a Népszavának is, mindkét újságnak azt mondta, nem fogja veszteséggel eladni a képet, márpedig ő is 6 millió dollárért vette a festményt. A HVG-nek úgy nyilatkozott, "gusztustalanul figyelmeztették" hogy ha nem adja el képet, akkor ez lesz a következménye. Ha nincs más lehetősége, kénytelen lesz pereskedni. Pákh szerint míg a kanadaiak évente 50 ezer dollár bérleti díjat kaptak a képért, addig a Golgota 12 évig ingyen lógott Debrecenben a Déri Múzeumban.