Pál
16 °C
32 °C

Magyar díjeső a nemzetközi év képei pályázaton

Sarvidek MoriczSimon-5
2016.02.14. 10:57
Mindig nagy szó, amikor hazai témákat és magyar fotósok munkáit emelik ki a világ legnagyobb fotópályázatain, most viszont megszorozhatjuk ezt hárommal. Öttel.

Magyar fotósok nyerték az első három díjat a Pictures of the Year International fotópályázatán az egyik képriport (újság) kategóriában. A Poyi sem kisebb rangú pályázat, mint mondjuk a World Press Photo, úgyhogy nyugodtan nevezhetjük ezt komoly sikernek.

Végh László kárpátaljai magyarokról szóló anyaga lett az első. László közel egy évig járta Ukrajna magyarok lakta területeit, és fotózta a mindennapokat, aminek szinte minden elemére rányomja a bélyegét a karnyújtásnyira dúló háború.

Móricz-Sabján Simon Sárvidék című anyaga lett a második, ő a magyar vidék egyik komoly problémáján dolgozik: olyan helyeket mutat be Magyarországon, ahová még út sem vezet, mégis laknak ott emberek. Tavaly nálunk is láthatták az anyagot a Nagyképben.

(Ők mindketten a Pictorial nevű fotós közösség alkotói)

Kállai Márton pedig a budapesti közösségi kertek varázslatos kis világát mutatta be, amivel a harmadik díjat hozta el.

A magyar vonatkozású díjak sorának itt még nincs vége.

A hírfotók között megkerülhetetlen volt, ami tavaly a magyar határokon történt. Az első helyen egy menekültválsággal foglalkozó anyagot emeltek ki, ami a szerb-magyar határon készült.

A menekültválság külön kategóriát is kapott az idei pályázaton, ahol szintén kiemeltek két magyar vonatkozású képet. Az egyik a hírhedt bicskei jelenetet ábrázolja, amikor egy férfi a sínekre rántott egy nőt és a kisbabáját (Csudai Sándor, Magyar Hírlap), a másik pedig egy kerítésen átbújó család portréja - a képről nem merném pontosan megmondani, hogy ki a fotós, mert többen is lefotózták ugyanezt a szituációt nagyon hasonló helyzetből  (az oldalon pedig még nem jelzik a fotós nevét). Mindkét szituációval részletesen foglalkoztunk tavaly ezekben a cikkekben:

borítókép: Móricz-Sabján Simon Sárvidék (Népszabadság)