Meghalt Kertész Imre

1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Ezt követően újságírással és fizikai munkával tartotta el magát. 

Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a nyolcvanas évek második fele, majd a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Hosszú évekig Berlinben élt, néhány éve költözött vissza Magyarországra.

Első regénye, melyet a Magvető visszadobott,  már megjelenése évében is nagy visszhangot váltott ki, igazában azonban csak a nyolcvanas és kilencvenes években keletkeztek olyan kritikák, melyek a hazai irodalmi utómodernség kánonjába sorolják. A könyvből  maga írt forgatókönyvet, és Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásnak örvendő filmet 2005-ben. 

A regényeket és az önéletrajzi jellegű könyveket (Gályanapló, Valaki más) olvassák a miméziselv alapján készült önéletrajzi jellegű művekként, mások pedig, ezt cáfolva, nyelvileg megszerkesztett műalkotásokként. Kertész Imre írásainak fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: „az »Auschwitzon túli« tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter) – a probléma centrális jellegére utal, hogy A száműzött nyelv (2001) című kötetben a Holocaust szót már nagy kezdőbetűvel írja. Ugyanígy fontos az írásokban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok egymással való kibékíthetetlensége.

Kertész Imre jelentős műfordítói tevékenysége során Elias Canetti, Sigmund Freud, Hugo von Hoffmannstahl, Friedrich Nietzsche, Joseph Roth, Arthur Schnitzler, Ludwig Wittgenstein, valamint modern német és osztrák szerzők írásait ültette át magyarra.

1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Becsületrend (Pour le Mérite) tagja. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki.  2002. október 10-én első magyarként tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal, az indoklás szerint  Kertész „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”. Utolsó műve, az 1991 és 2001 között született feljegyzéseit tartalmazó A néző március közepén jelenik meg a Magvetőnél.  (A PIM életrajza.)

2014. augusztus 20-án a magyar állam is kitüntette: a Magyar Szent István-rendet kapta meg és vette át. Sokak szerint nem lett volna szabad átvennie a díjat, Kertész úgy fogalmazott, hogy „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele”. Állítása szerint azért fogadta el a legmagasabb állami kitüntetést, mert magyar állampolgár, és „a magyar állam elnöke kínálta fel, a magyar állam feje”.

Kertész Imre fontosabb művei:

• Sorstalanság (1975)
• Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)
• Az angol lobogó (elbeszélés, 1991)
• Gályanapló (1992)
• Felszámolás (2003)
• K. dosszié (2006)
• A végső kocsma (2014)