Ilona
16 °C
33 °C

Ha Európába jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúrájukat

6613-lp4 4196 big
2017.05.25. 07:24
Bezártak minket egy fekete, nagy üres raktárba, mint egy csomó magára hagyatott bőröndöt.

Nem tudni, miért, nem tudni, mennyi időre, és egyáltalán: nem tudni semmit. Egy csomó magyart, románt és szerbet fogadott így London, fal mellé állítással a jobb és könnyebb élet helyett. Zárt ajtóval a nyitott világ helyett.

Ez az újabban már csak külföldön rendező – mert ott megbecsült és keresett, itthon meg a partvonal felé terelt – Schilling Árpád új, a temesvári TESZT fesztiválon bemutatott rendezése, az Exit alapszituációja: „gazdasági bevándorlókat” előszobáztat Európa, csak most most mi, a nézők származunk azokból az országokból, ahonnan a migránsok indulnak, keletről nyugatra.

De az Exit című előadásnak a puszta létrejötte szinte fontosabb is, mint a tartalma. Schilling három színház színészeivel dolgozott együtt, és három színházban fogják majd játszani az előadást: a romániai magyar Temesvári Csiky Gergely Színházban, az aradi román társulat Ioan Slavici Klasszikus Színházában és a szerb Zombori Nemzeti Színházban, azaz együtt dolgozott a magyarországi magyar rendező a romániai magyar, a román és a szerb színészekkel.

Ami leírva teljesen természetesnek hangzik, de az ilyen közeledés ebben a súlyos múlttal terhelt régióban a legkevésbé sem hétköznapi. Magyarországon sem nagyon rémlik más hasonló együttműködés a budapesti Katona József Színház és a szabadkai magyar társulat közös, Vörös című előadásán kívül. De az idők változnak: Schilling is dolgozott volna a szabadkaiakkal, amit a korábbi igazgató és a magyar társulat is támogatott, az új szerb igazgató végül – már a próbák kezdete és a szerződések előkészítése után – visszalépett, hivatalosan gazdasági okokra hivatkozva.

Szóval még el sem kezdődik az Exit, máris van miről beszélni. Az együttműködés lehetségességéről és törékenységéről, arról, hogy még a békés együttélés propagálása is politikailag rizikós dolognak tűnhet, és arról, hogy – ha másért nem, hát épp ezért – mennyire fontosak pusztán az ilyen gesztusok is. És akkor az még szóba sem került, hogy a régiónak nemcsak a múltja van összetorlódva, de a jelenben is találni olyasmit, ami összeköt: az életvitelszerűen Londonban élő hazafiak kiemelkedő száma.

Schilling kapásból csavar is egyet a témán, és az együttélést onnan nézve vizsgálja, amikor az már valójában nem is számít együttélésnek, csak még egyszer, újra meghaladott közös múltnak: a londoni tranzitzónából, ebből a díszletek nélküli, üres és kopár purgatóriumból. Ami persze  egy klasszikus drámai szituációt is megteremt: egy elszigetelt helyre összezárt csomó idegen úgy vonzza az egy társadalom modellezésének metaforáját, mint a hűtőszekrény ajtaja az újabb és újabb nyaralási szuvenírmágneseket.

Itt is hamar kialakulnak a szerepek a csendes kívülállótól a nagymenő főnökig, az ügyeskedő magyartól a talpraesett szerbig, a társadalmi modell pedig olyan gördülékenyen működik, hogy azonnal vezetőt is választanak demokratikusan, hogy legyen kinek kapcsolatot tartani a hivatalos szervekkel. A vezető pedig egyre furcsább híreket hoz kívülről, egyre inkább manipulálja a többieket, és végül még egymás ellen is fordítja a csapat két felét. És elég könnyen megy neki, mivel a rögtönzött nép igazából eléggé könnyedén kapható mindenre. És azt kapja, amit magának okoz, hiszékenységgel, beletörődéssel, megvezethetőséggel, csordaszellemmel, agresszióra és elnyomásra való hajlammal.

Nagyjából erről szól az Exit, nem pedig a menekültválságról, hiába hinné azt a néző az alaptéma miatt. Meg arról, milyen tanácstalanok is a kitántorgók, milyen koncepciótlanok, milyen nevetségesnek tűnő reményeik vannak arra, hogy ha egyszer hátizsákba pakolták az addigi életüket, majd feladták az egészet a check-innél, akkor már el is indultak egy jobb élet felé vezető mozgójárdán. És még arról, hogy mit is jelent Európa: az előadás tételmondata akkor hangzik el, amikor a bevándorlóknak ki kéne tölteniük egy tesztet a saját motivációjukról és pár európai alapértékről. „Európa egy teszt”, mondja valaki, és az előadás azt sugallja: nem olyan tesztre gondol, amit tollal töltenek ki, és amire A-B-C válaszlehetőségek vannak. Hanem olyanra, hogy például hogyan sikerül együtt élni, egyrészt egy reptéri tranzitzónában, másrészt meg ennél jóval nagyobb tájegységeken.

És ha Európa egy teszt, akkor Schilling szerint elég rosszul teljesítünk rajta.

Legalábbis az előadás végkifejlete, a káosz és a – finoman fogalmazva – bonyodalmak erősen ezt sugallják.

Az Exit sok nagy lépést tesz az abszurd felé, de a határt végül nem lépi át – és ez az előadás egyik legkomolyabb problémája. Hogy épp csak annyira abszurdak a helyzetek, az egyes cselekvések, hogy furcsák, néha egészen érthetetlenek, zavarosak legyenek a motivációk vagy akár jellemek, de annyira már nem, hogy abból valami mögöttes tartalom is kibontakozzon. Az nyilvánvaló, hogy túlzásokról, sarkításokról van szó a pillanatok alatt kibontakozó egymásnak menéseknél, gyilkosságoknál, fegyverrántásnál, de a túlzásokból és sarkításokból még nem válik parabola, a társadalomról vagy rólunk szóló metafora. 

Így viszont csak félig tud hatni az előadás. Arról a bizonyos tesztről közölni tud gondolatokat, vagy még inkább hangulatokat, és felvázol érdekes, a sztereotípiákra némiképp rájátszó jellemeket: például Bandi András Zsolt fafejű, okoskodó, mindig a kiskapukra játszó magyarját, Éder Enikő kis jelzésekkel játszott, érezhetően komplexusokkal teli reménybeli énekesnőjét, Branislav Jerković önző és egomán macsóját.

De aztán el is vész ezekben a (színészi improvizációk alapján a rendező és Láng Annamária által hol aprólékosabban, hol elnagyoltabban megírt) részletekben, és túl sok kérdést hagy megválaszolatlanul vagy akár kimondatlanul. Nemcsak azokat, amelyeken szándékosan a nézőnek kellene elgondolkodnia, de olyanokat is, amik nagyobb általánosságban tudnának fogalmazni vagy kérdezni a világról, amiben élünk, a közegről, ahonnan jövünk és a keletről, ahonnan nyugatra tartanánk.

Nem az a baj, hogy Schilling keveset mond el rólunk, szájbarágásra nincs szükség. Inkább az a gond, hogy az előadás meg-megáll olyan félmondatoknál, amik még túl rövidek ahhoz, hogy be tudjuk fejezni őket, mert az üres helyre túl sok minden odaillik, és hiába várjuk, az Exit sokszor nem ad hozzájuk támpontul még egy-egy kezdőbetűt sem.

Ne maradjon le semmiről!