Tütü-tangó hetven éve – ünnepel a Magyar Táncművészeti Egyetem

Budapesten az egykori legendás, ám régóta hánykolódó Andrássy úti épület, a Drechsler-palota, melyről olykor-olykor felröppenek a hírek, hogy ilyen meg olyan szálloda lesz belőle, már nem az intézmény otthona. A táncosok és mestereik a Mexikói útra költöztek, ami nélkülözi ugyan a belvárosi hangulatot, viszont van saját színpada, ami – táncról lévén szó – elengedhetetlen.

s aki olyan drámai erővel formálta meg a női karaktereket, hogy megállt a hang a levegőben. Innen nőtt ki a tragikusan fiatalon elhunyt ifj. Nagy Zoltán, Volf állandó partnere, akinek színpadi megjelenését, finom eleganciáját kevés „herceg” überelte.

És akkor a még régebbi legendákról, az Orosz Adél–Róna Viktor kettősről nem is beszéltünk. 

A növendékek itt tanulták, tanulják azt a repertoárt, ami a Hattyúk tavától, A Diótörőn vagy A Bayadéron át a Párizs lángjaiig kikophatatlan a hazai és nemzetközi színpadokról, s ami nélkül nincs klasszikus balett. Itt tanulták meg a Harangozó és Seregi-koreográfiákat, melyekből olyan mérföldkőnek számító előadások születtek, mint A csodálatos mandarin vagy a Spartacus. Mind egy-egy színház- és tánctörténeti legenda.

Évtizedeken keresztül egyenes út vezetett a Balettintézetből, később főiskoláról az Operaház színpadára, sokszor egész évfolyamok kerültek be a balettegyüttesbe, a legkiválóbbak pedig szólistaként folytatták munkájukat.

Ennek dacára az évek óta átépítés alatt álló Operaház az itt végző táncosok első számú otthona, ahol belépéskor megcsap minket a bársonykárpitokból, súlyos függönyökből, balettcipőgyantából és a színpadi linóleumból összeálló, semmi mással össze nem téveszthető operaházszag.

akkor is, ha külföldön kezdi, vagy ott folytatja karrierjét, és ahol a XIV. Lajos korában meghonosított, majd később Vaganova által rögzített és leírt módszer tovább él. Ahol olyan koreográfusok szellemisége és érzésvilága találkozhat közönségével, mint Béjart, Cranko, Kylian vagy William Forsythe.

A műhely, ahonnan mindez kinő hetven éve, a Magyar Táncművészeti Egyetem, ahol immár nemcsak klasszikus balett szak van, de tanulhatunk itt koreográfusnak, moderntánc-művésznek, táncos és próbavezetőnek vagy tánctanárnak.

Oláh Zoltán Kossuth-díjas táncművész, aki a klasszikus balettirodalom szerepeit Anyegintől Vronszkijig végigtáncolta, jelenleg hetedikes fiúévfolyamot tanít.

„Táncosként csak magamra figyelek. A tanítás sokkal átfogóbb, egyszerre kell figyelni a növendékekre, motiválni, hasznos instrukciókkal ellátni őket, ami sokkal felelősségteljesebb feladat.”

A művész szerint az 1990-es évek közepétől egyre bővül az intézmény portfóliója, most már modern táncot is lehet tanulni, a klasszikus balettoktatás Európa-szerte kiemelkedő, a néptáncoktatás pedig rengeteg profit ad a szakmának. Külön pozitívum, hogy egy adott szakon belül mindenki mindent tanul, a balettosok néptáncot, a néptáncosok modern táncot, nem marad ki egyetlen műfaj sem. Igazi gesammtkunstwerk.

(Borítókép: Balettintézeti próba. Fotó: Goodwill Communications)