Töltött fegyvert is szegeztek már a magyar természetfotósra

Egyszer orvvadásznak hitték, majd igazoltatták és átkutatták az autóját csak azért, mert ételt szórt a vadaknak, máskor tévesen ráhívták a rendőrséget betörésért, és az egyenruhások töltött fegyvert szegeztek rá. Ilyen egy fotós élete. Daróczi Csabáról van szó, a Magyarország 365 fotópályázat természet kategória első helyezettjéről, valamint a 2023-as év madárfotósáról. Mindemellett Az év természetfotósa címet is ő nyerte idén (immár hetedszerre): 12 képe szerepel a legjobbak között.

Nincs ebben semmi meglepetés, ugyanis a földrajz-testnevelés tanárként dolgozó fotós sorra nyeri a hazai és nemzetközi díjakat, sikert sikerre halmoz.

• Felmerül a kérdés: vajon mekkora szerencse kell ehhez, és milyen kamerával dolgozik?

Azt gondolhatnánk, hogy Csaba biztos különleges, esetleg egzotikus helyekre jár fotózni, és hogy a legmodernebb fényképezőgépet vette meg hozzá. Ám ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk, ugyanis ő az élő példája annak, hogy

És nem csupán a szerencsén múlik, hiszen a természetfotózás igazi türelemjáték. Csabának pedig van türelme. Kíváncsiak voltunk, hol és hogyan születnek ezek a képek, így autóba ültünk, és körülbelül két óra vezetés után megérkeztünk Kiskőrösre, ami nincs messze attól a várostól, ahol Csaba él és dolgozik: Soltvadkerttől. 

Átlagos vidék, különleges fotók

Egészen a Szücsi-erdő széléig autóztunk, és amikor kiszálltunk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy semmi különleges nincs ezen a helyen. December eleji kopár vidék, lehullott falevelek, száraz fakérgek mindenhol, és persze síri csend. Néhány varjú károgása hallatszott csak néha, esetleg a távoli utakról egy-egy autó suhanása. 

Már ott várt ránk terepszínű ruhában Csaba, elindultunk az erdő sűrűjébe. Legalábbis azt hittük, oda megyünk,  de csak az erdő melletti pusztáig jutottunk. Megmutatta: itt készítette azokat a bizonyos díjnyertes képeket. Kissé meglepett, hiszen tényleg nagyon átlagos hely. Valószínűleg ez a sikere titka, ugyanis

Miközben bejártuk a terepet, elmesélte, hogy tavaly november közepén jött rá, hogy ez a hely tökéletes a fotózásra. Mivel körülbelül 10 kilométerre van a lakóhelyétől, nem is kellett messzire járnia: így itt töltötte hétvégéit és szünnapjait egészen 2023 áprilisáig. És ami számunkra szimpla erdős vidék, az számára „vadregényes láperdő, ahol őserdő állapotok vannak, és a fák struktúrája is nagyon szép”.

A Szücsi-erdő egyébként viszonylag nagy területen helyezkedik el, 5-6 kilométer hosszan, és facsoportokból, ligetekből áll, ahol teheneket is szoktak legeltetni – most sajnos nem találkoztunk eggyel sem. 

Kiállítás, ami az életét megváltoztatta

Csaba természetfotózás iránti szenvedélye 31 évvel ezelőtt kezdődött, ami azóta is töretlen, sőt

a helyzet javult. Valahol ez kódolva van nekem. Korábban sportoló voltam, szertornáztam, innen jött a tesi szak. Földrajz szakon mindig voltak terepgyakorlataink, ahol fényképeznünk is kellett dokumentációs jelleggel. Így vennem kellett egy fényképezőt – ez kötelező volt.

Csabának volt tehát már fényképezőgépe, ám akkoriban még nem volt olyan lelkes. Később egy barátja elhívta egy szegedi természetfotó-kiállításra, ami az egész életét megváltoztatta. Attól a pillanattól kezdve csak erre koncentrált.

Ez a kiállítás eldöntötte a következő 30 évemet. Sok ember nem tudja, mivel kéne foglalkoznia, és mire van kódolva, aztán egyszer csak jön egy sugallat, és rájön. 

Ezt követően felkereste a művészt, aki a szegedi kiállítást tartotta, majd autodidakta módon kitanulta a szakmát. Ugyan fotós iskolába korábban nem járt, 2013-ban elvégzett egy tanfolyamot, hogy legyen róla papírja, és vállalkozást tudjon üzemeltetni. Már csak az a kérdés, hogy miért nem a fotózást választotta fő hivatásának. Ő azonban nem ebből szeretne megélni, hiszen az számára egyet jelentene a kényszerrel és az elvárásokkal. 

Sőt arra sem vágyik, hogy máshol fotózzon, hiszen a lakhelye környékén is mindig – 30 éve – talál valami újat. Ugyan egyszer-kétszer próbálkozott külföldön is – például Norvégiában –, a vége mindig csalódás lett. 

Szép a táj, de ott kéne lakni, hogy az ember kibontson egy témát. Ha abban az egy hétben, amíg ott vagy, szerencséd van, akkor csinálsz jó képet, ha nem, akkor nem. Nekem nem volt. 

Ahhoz ugyanis hogy jó természetfotós legyen valaki, nagyon jó megfigyelőnek kell lenni, és aztán ez a megfigyelés alakul át képpé. 

Telefonnal is lehet díjnyertes képet készíteni

A sétánk alatt Csaba oda is vezetett minket ahhoz a farönkhöz, amelyből a díjnyertes fotóit készítette. Nem elírás, valóban egy

Ráadásul egy olyan műfajról beszélünk, ahol egyébként nagyon fontos szerepet játszik a technika. Bár a GoPro kamerák minősége nem ér fel egy profi fényképezőgépével, nagyon jó kompromisszum. Csaba módszerei a fotósok körében egyébként nem népszerűek, gyakorlatilag ő nem is ismer mást, aki GoPrót használna. A készülék 27 megapixeles, tehát fölbontásában még jobb is, mint egy profi kamera, és még éjszaka is be tudja venni. 

Észrevette tehát – a farönkhöz visszatérve –, hogy milyen jól néz ki alulról az erdő, innen kezdődött ez az egész sztori. Betette a lukba a kamerát, és kifele fotózott. Először előkészítette a terepet: beszórta a napraforgót a madaraknak, amelyek szép lassan meg is jelentek. Kérdeztem, hogy hamar jöttek-e a madarak, mire Csaba bólogatott. Gondoltam, ez néhány óra lehet, ám tévedtem: a viszonylag hamar három-négy napot jelent. Az őzek esetében még többet szokott várni, ugyanis másfél hétbe is telhet, mire az állatok megtalálják a kiszórt kukoricát. 

Ezt követően megmutatta azt a területet is, ahova a ragadozó egerészölyvöket szoktatta. A művész saját kezűleg készített az állatoknak fából egy etetőt, ahova húst tett ki, a GoPrót pedig egy faágra helyezte. 

Minden tervezés kérdése

Csaba szerint minden tervezés kérdése. „Ha az ember fotózni akar valamit, akkor sokkal előrébb kell gondolkozni. Ha őszi tájat szeretnék fotózni, akkor el kell kezdeni a tervezést, még mielőtt besárgulnak a fák.”

A készüléket aztán gyakran egész éjszakára kint hagyja. 30 másodperces timelapse-ek készülnek, és ha véletlenül előbújik egy egér, akkor meg is születik a tökéletes fotó – ehhez persze szerencse is kell. A GoPro kamera ezért is hasznos: hiszen ha ellopják vagy tönkremegy, akkor a művész nem szenved akkora kárt, mintha egy milliós gépet hagyott volna kint. Egy új perspektívát nyitott számára, ugyanis például egy Nikon típusú fényképező nem tudna olyan mélységélességet és fényerőt produkálni éjszaka, mint a GoPro. 

„Az állat sosem a főszereplő a képen, hanem csak a díszítés egy gyönyörű környezetben, kompozícióban.” S bár Csabát a természetfotózás kapcsolja ki a legjobban, néha street fotókat, portrékat és esküvői képeket is szokott készíteni. Hogy jelenleg milyen tervei vannak, arról még nem szeretett volna beszélni.

Vidéken élni tanárként

Természetesen nem indulhattunk úgy vissza Budapestre, hogy nem kérdeztünk rá a vidéki tanárok helyzetére, valamint az oktatás minőségére. Csaba szerint a tananyag valóban szörnyű, ahogy a tankönyvek is – amit a gyerekek is éreznek –, így nem sok jót tudott mondani. Azonban ő mint tanár igyekszik a diákok számára egy másfajta szemléletet nyújtani, mint a könyvek, és próbálja más oldalról megközelíteni a tananyagot: tavaly például azt a feladatot kapták a nyolcadikosok, hogy tervezzék meg az útjukat egy európai országba. 

Sokszor próbálja tehát ötvözni a tantárgyakat: a földrajzórákon így a matematika, a történelem, esetleg a biológia is szerepet kap, és arra ösztönzi a tanulókat, hogy gondolkodjanak és legyenek kreatívak. Hiszen ez mégiscsak jobb, mint száraz tankönyv fölött magolni az adatokat...

Bár abban az iskolában, ahol dolgozik, a helyzet nem rózsás, tanárhiányt illetően nincs nagy probléma. A gyerekeknek pedig igyekszik megtanítani – akár a saját példáján keresztül –, hogy a befektetett energiával sikereket lehet elérni.

(Borítókép: Daróczi Csaba. Fotó: Németh Kata / Index)