Tolkien forog a sírjában, annyira rossz A Gyűrűk Ura-sorozat új évada
J. R. R. Tolkient korrektül adaptálni nem könnyű. Peter Jacksonnak is csak félig sikerült, mert bár A Gyűrűk Ura-könyvtrilógiát feldolgozó mozifilmjei sok díjat elnyertek, bámulatos klasszikusok lettek, amelyek a mai napig megállják a helyüket és élvezetesek, addig A hobbitból kisajtolt újabb három film már rondán megbicsaklott. Nem csoda persze, hiszen egy alig 300 oldalas regény adta az előzményfilmeknek az alapot, a forgatókönyvírók ráadásul képtelenek voltak tolkieni magasságokba emelkedni.
Döbbenetes, de jelen pillanatban visszagondolva rájuk, nem is voltak annyira vállalhatatlanok A hobbit-filmek, legalábbis ha az Amazon fantasysorozatához, A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűihez mérjük azokat. Az augusztus 29-én második évadával visszatért produkció néhány erényétől eltekintve olyan lett ugyanis, mintha lelkes ötödik osztályosok készítenék, akik túl kicsik még ahhoz, hogy felfogják ésszel, miért rajonganak milliók Középföldéért.
Pedig A Hatalom Gyűrűi új évada egészen biztatóan kezd, nagyjából 70 perc erejéig úgy tűnik, mintha a showrunnerek, J. D. Payne és Patrick McKay tanultak volna a múlt hibáiból. Kapunk egy rövidebb előzményszálat, ahol megvillantják nekünk Szauron másik arcát, pár jelenet erejéig Jack Lowden alakításában, na és a bukott tünde, Adar (Sam Hazeldine) ellene indított lázadását és árulását, hogy aztán szembesüljünk vele, új arc (Charlie Vickers) ide vagy oda, a Sötét Nagyúr minden formájában óriási fenyegetés. Ez a pár perc már elég, hogy magába szippantson, és szerencsére mindezek után az első epizód nagyrészt az Idegennel (Daniel Weyman), a névtelen varázslóval és hobbittársaival tart. Ekkor elégedetten csettinthetünk,
elvégre A Gyűrűk Ura mindig is a fura szerzetek hosszú utazásairól szólt.
Ám ekkor jönnek a tündék, hogy beleköpjenek a nézők levesébe. Kevésszer fordul elő velem, hogy annyira rossz alakításokat látok egy tévésorozatban, hogy kénytelen vagyok inkább átkapcsolni magyar szinkronra, hátha úgy jobb lesz az élmény. És lám! A Hatalom Gyűrűi egyből pár fokkal elviselhetőbbé válik onnantól, hogy a Morfydd Clark által játszott Galadriel, a Robert Aramayo-féle Elrond és a többiek magyarul szólalnak meg. A szinkronszínészek hangjátéka, a lefordított szövegek iszonyúan emlékeztetnek a Peter Jackson-filmekre, ami elvileg ugye ennek az adaptációnak papíron a célja lenne.
Újabb sztárral erősíti a Netflix a Peaky Blinders-filmet
A Netflix bejelentette, hogy A sziget szellemeiért Oscar-díjra jelölt Barry Keoghan is csatlakozik a készülő Peaky Blinders-film szereplőgárdájához. A 2023-as Saltburn című botrányfilmből, valamint a Dunkirk című alkotásokból is ismert ír színész az Oscar-díjas Cillian Murphy, az eredeti sorozat sztárja mellett szerepel majd.
A 31 éves Keoghan a film legfrissebb új szereplője. Korábban elárulták, hogy Rebecca Ferguson, a Dűne és a Mission Impossible színésznője is látható lesz majd a maffiatörténetben. Hogy Keoghannek mi lesz a szerepe a sztoriban, azt egyelőre nem lehet tudni – írja a Sky News.
A Peaky Blinders a hírhedt Shelby család történetét mutatja be, amely az első világháború utáni Birmingham utcáiról emelkedett fel törvénytelen eszközökkel.
Thomas Shelby még nem végzett
A filmet júniusban jelentették be hivatalosan.
Úgy tűnik, Tommy Shelbynek van még dolga velem. Ez a rajongóknak fog szólni
– mondta Murphy a karakterére utalva. A 48 éves színész a film társproducereként is közreműködik.
Gyilkos után nyomoznak a Netflixen, de van, amivel nem boldogulnak
Egy régi történet kevésbé ismert részleteire szerettek volna rávilágítani a Netflix Első kézből című dokumentumfilm-sorozatának új részében. Az Air McNair-gyilkosság az NFL híres játékosa, Steve McNair halálát göngyölíti fel, megmutatva számos különböző szemszögből, megszólaltatva az esettel kapcsolatban lévő személyeket. Az alkotás egyszerre meséli el McNair felemelkedését, az amerikai futballban betöltött jelentős szerepét, és a halálát követő nyomozás részleteit.
A dokumentumfilm jó netflixes termék módjára látványos alkotás, ami elsősorban a hatásra – néhol már hatásvadász megközelítésre – törekszik, de elsiklik számos momentum felett. Látszik, hogy az Első kézből, amely a steramingóriás sporttörténeti dokumentarista sorozata, alapvetően nem gyilkossági ügyekkel foglalkozik. A 2021-ben indult széria negyedik évada fut, a híres amerikai futballjátékos, becenevén Air McNair haláláról szóló résszel 2024. augusztus 20-án rukkoltak elő nálunk.
Aki nem ismeri Steve McNair történetét, annak annyit mindenképp érdemes tudnia, hogy az irányító még az ezredfordulón írta be magát a sporttörténelembe a Tennessee Titans (korábban Tennessee Oilers) csapatával, ahol nagyjából egy évtizedet töltött. Karrierje utolsó néhány évére a Baltimore Ravens csapatához igazolt. A titánokkal töltött ideje alatt számos elismerést és díjat szerzett, közkedvelt sztárjátékos volt, sokak kedvence lett. Halálának híre végigsöpört a médiában, pláne, amikor kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett.
Meghalt Julián Ortega, a Netflix sorozatának színésze
A Variety szerint a spanyol sajtó számolt be Julián Ortega haláláról. A helyi lapok azt írták, hogy
a 41 éves színész szívrohamban halt meg a spanyolországi barbate településén, a playa de zahora nevű strandon.
A Netflix új sorozata hatalmas agymenés, pedig az alapját egy társasjáték adta
Szokatlan ötlettel állt elő a Netflix. A piacvezető streamingszolgáltató ezúttal egy népszerű társasjátékot dolgozott át, hogy felnőtteket célzó animációs sorozatot készítsen belőle. A Robbanó cicák (Exploding Kittens) című játékon alapuló széria első évadja 2024 júliusában debütált, és épp akkora őrültség, amekkorának a neve alapján tűnik, persze a szó jó értelmében.
Az eredeti kártyajáték 2015-ben jelent meg, majd több kiegészítő született hozzá. Az alkotók egy támogatói program keretében szervezetek gyűjtést, hogy a fejlesztéshez és gyártáshoz szükséges anyagi hátteret fedezni tudják. Az ötlet akkora sikert aratott, hogy egy hónap alatt majd kilenc millió dolláros támogatást szereztek hozzá, és fél évvel később már el is kezdték az első társasok kiszállítását. A Robbanó cicák a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, 2022-ben pedig a Gémklub toplistája szerint benne volt a magyarok tíz kedvenc társasjátékában.
A hírnév persze nem garantálja, hogy a társasból készült sorozat is sikeres lesz, hiszen láttunk már karón varjút. A táblajáték-adaptációk számos esetben elhasalnak, ha csak a Mafia és a Clue esetére gondolunk, de a Csatahajó című film sem aratott hatalmas anyagi sikert. Épp ezért a Netflix biztosra ment: csupán bizonyos fokig ragaszkodott a játékhoz, leginkább annak hangulati világát akarta megragadni, és a könnyed szórakoztatást vette célba.
Neves színészekkel rendezi első külföldi filmjét Horvát Lili
Az Emmy- és Golden Globe-jelölt Greta Lee (Előző életek) és Andrew Scott (Mind idegenek vagyunk) főszerepével rendez filmet a neves magyar filmrendező, Horvát Lili. A Jegyzeteim a Marsról lesz az első külföldi filmje – írja a Deadline.
A jövő tavasszal Budapest és Bécs között forgatandó Horvát legújabb filmjének középpontjában Margot (Greta Lee), egy zseniális fiatal tudós áll, akinek problémás a házassága, és aki megmagyarázhatatlanul eltűnik, miközben férjével, Sammel (Andrew Scott) és egy baráti társasággal túrázik. Néhány héttel később csodával határos módon újra felbukkan a saját búcsúztatásának napján. Margot nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint a baleset előtt. Ennek ellenére Sam második esélyként tekint felesége csodálatos újbóli felbukkanására.
A filmrendező „különösen vonzódik azokhoz a karakterekhez, akik meglepő, szokatlan döntéseket mernek hozni mind a magánéletükben, mind a szakmai életükben”.
Úgy érzem, hogy ez igaz Gretára és Andrew-ra is. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy elkísérhetem őket Margot és Sam Fogel megteremtésének útján
– tette hozzá.
A Netflix túltolta a szekeret ezzel az új vígjátékkal
Aki nem bírja a szellentős-hányós humort, az most forduljon el. Mindenki másnak azonban szórakoztató néznivaló lehet a Netflix új vígjátéka, az augusztus 23-án bemutatott Négy gólya, ami a testnedvek, a káromkodás, a vetkőzés és a tinilét minden nehézségének bemutatásával igyekszik megidézni a műfaj nagy klasszikusait, az Amerikai pitét, a Superbadet, és a méltatlanul alulértékelt Szextúrát. Többé-kevésbé sikerül is neki, még ha az alkotópáros, a Felhőtlen Philadelphia kapcsán ismert testvérpár, Dave és John Chernin helyenként túltolják a dolgokat, és az ütősebb poénok mellett becsúszik némi ízléstelenség is.
A történet főszereplője egy Benj (Mason Thames) nevű, a világra mindig csillogó szemekkel tekintő tizenéves, akinek nem úgy sikerül a középiskola elkezdése, ahogy azt fejben előre eltervezte. Ahelyett, hogy nővére legjobb barátnőjével, Bailey-vel (Isabella Ferreira) összemelegedne, drogbalhéba keveredik, és aztán még a haverjai is jó nagy nyomást helyeznek szegény srácra azzal, hogy bejelentik, rögtön az első héten megcsinálják az év partiját. Na jó… igazából a helyi keménylegény címre hajtó Koosh (Bardia Seiri) bátyja csinálja a bulit, és Benj többi barátja sem annyira menő.
Tényleg, mintha a Superbad kicsit béna, de annál lelkesebb spin-offjából léptek volna ki a fiúk: a hősszerelmes Benj és a már említett particsászár, Koosh kiegészülnek még az iszonyúan félénk Eddie-vel (Ramon Reed), és a kölyökképű, alig általános iskolás kinézetű Connorral (Raphael Alejandro) – így négyes fogatba állva tűzik ki a célt, hogy hódítani fognak, mint Tibor abban a bizonyos magyar filmben, ha belepusztulnak is.
Brad Pitt és Angelina Jolie is részt vesz a Velencei Filmfesztiválon
Tim Burton Beetlejuice Beetlejuice című horrorvígjátékával nyílik meg szerdán a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. A mustra Biennale College Cinema szekciójában vetítik majd Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjét.
Az Arany Oroszlán-díjért idén 21 alkotás verseng, köztük Pedro Almodóvar első angol nyelvű filmje, a The Room Next Door című anya-lánya dráma, Pablo Larraín chilei rendező Angelina Jolie-val forgatott, Maria Callasról szóló életrajzi drámája, Luca Guadagnino William S. Burroughs regényéből adaptált Queer című filmje Daniel Craiggel a főszerepben, Todd Phillips Joker: Kétszemélyes téboly című pszichológiai thrillere Joaquin Phoenix és Lady Gaga főszereplésével és Brady Corbet Budapesten forgatott The Brutalist című filmje.
Magyar alkotó is nyert tavaly
A fődíjról döntő nemzetközi zsűri elnöke Isabelle Huppert francia színésznő, a kilenctagú testület munkájában mások mellett James Gray amerikai rendező, Andrew Haigh brit rendező, Agnieszka Holland lengyel rendező, Giuseppe Tornatore olasz rendező és Csang Ce-ji kínai színésznő is részt vesz.
Betegesen vicces skandináv filmre bukkantunk a Netflixen
Mit tesz az ember fia, ha egy napon arra ébred, hogy rá se bír már nézni a mellette fekvő nőre, hányinger kerülgeti a reggeli közös kávézáskor, és inkább túlórázik a munkahelyén, mint hogy időben hazamenjen? Optimális esetben leül a nejével megbeszélni a dolgokat, esetleg elmennek párterápiára, aztán ha minden kötél szakad, elválnak és próbálkoznak külön-külön megtalálni a boldogságukat. Az utazás című norvég film főszereplője, a televíziós rendezőként dolgozó Lars (Aksel Hennie) agya egy picit más rugóra jár, amikor elhidegül színésznő nejétől, Lisától (Noomi Rapace). A fickó inkább fogja magát, és elviszi az asszonykáját vidékre, hogy egy tó mellett, festői környezetben tegye el láb alól.
Mivel a Netflix a film adatlapján ellövi Az utazás alapvető fordulatát, ezért mi is bátorkodunk leírni, hogy az első sokk akkor éri Larst, amikor kiderül, hogy A tetovált lányként is látott, Noomi Rapace által játszott karakter valami hasonló turpisságra készül, mint az ura. Azaz azon ügyködik, hogy megölje a férjét.
Nem, ez nem egy normális házasság, amit az eredetileg 2021 októberében a Netflixen debütált, de általunk most felfedezett norvég film bemutat, és a bonyodalmak sorának még nincs is vége. Rögtön az utazás elején kiderül, hogy vannak még itt bőven olyanok, akik az egymás vérére szomjazó párocska túlvilágra küldésére hajtanak, mégpedig néhány szökevény személyében. Ezen a ponton mondhatná a Tisztelt Olvasó, hogy ennyi spoiler után mégis mi értelme megnézni egyáltalán a filmet, de higgyék el nekünk, hogy bőven akadnak még csavarok. Az utazás nemcsak a vérengzéssel, a feketehumorral, hanem az okosan bedobált csavarokkal sem spórol, önt ránk mindegyikből kellő mennyiséggel – de attól a Tommy Wirkolától, aki a Náci zombikat és a Vérapót elhozta nekünk, nem is vártunk kevesebbet.
Ez az új Netflix-film olyan, mint egy rosszul sikerült gulyásleves
A közelmúltban debütált a Netflix oldalán A szervezet (The Union) című akcióvígjáték Halle Berry és Mark Wahlberg főszereplésével. A film szemlátomást nem volt olcsó mulatság, ha a szereplőket, a számos forgatási helyszínt különböző országokban, az akciójeleneteket és a technikai megoldásokat nézzük. Ennek ellenére sem akció, sem komédia vonalon nem tud újat hozni, rengeteg közhelyet és túljáratott filmes fordulatot süt el.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e erre? Kell-e bármi újat nyújtania egy alapvetően csupán a szórakoztatásra kitalált filmnek? Viszont ha végignézünk a pályán, akkor a konkurencia azt mutatja, hogy igen. A kémes akciókomédiák világában is rengeteg jól működő, kreatív ötlet található, A szervezet mégsem tudott több lenni egy furcsa hibridnél, amiben a Kéjjel-nappalt, Az U.N.C.L.E. emberét, a Redet és a Kingsmant próbálták összemosni. Ezzel sem volna feltétlenül gond, de mindnek csupán a körítése jött át, nem azok a húzások és ötletek, amiktől a felsorolt akcióvígjátékok működnek.
Nem mondhatjuk, hogy nézhetetlen, mert nem az. Azt sem mondhatjuk, hogy a felénél kinyomtuk, mert felforrt volna az agyvizünk attól, ahogy blamálja magát a film, de azt nem sikerült megfejtenünk, hogy mi volt a cél az alkotással. Mert számos kémfilm van a világban, és azon túl, hogy most lett még egy – amiben nem Tom Cruise vagy Helen Mirren játszik, hanem Mark Wahlberg és Halle Berry –, nem lett több a filmes világ.
Bill Skarsgard őrületes diétával készült A holló főszerepére
Bill Skarsgard hihetetlen formába hozta magát A holló című film főszerepének kedvéért. A 33 éves svéd színész most felfedte néhány intenzív diétájának titkát, valamint az edzésprogramját.
Skarsgard a közelmúltban forgatta a Kinyírni a világot című akciófilmet, amelyben egy brutális, néma harcost alakít.
A karakter mozdulatait sokan John Wickéhez hasonlították. Az ottani edzésmunka tulajdonképpen egyfajta előszoba volt a A holló előtt, így Bill Skarsgard addigra már rengeteg izmot pakolt fel magára. Mint felidézte, a csúcsforma érdekében ugyanazt a fehérjedús, korlátozott étrendet és edzéstervet követte, mint máskor – írta meg a Variety.
Elvittem Billt vacsorázni. Mindig rendeltem neki, mert tudtam, mit eszik. Általában steaktatár és nyers tojás volt a menü. Sokat volt edzőteremben, nagyon egészségesen étkezett, és mindannyiunkat megszégyenített, amikor hamburgert és virslit ettünk, és késő estig dolgoztunk
– mondta Rupert Sanders, A holló rendezője a kedd esti New York-i premieren.
Ez nem öncélú erőszak
Bill Skarsgard Eric Dravent, a természetfeletti antihőst alakítja a kultikus, Brandon Lee főszereplésével fémjelzett 1994-es film új verziójában. Miután Ericet és barátnőjét, Shellyt (FKA Twigs) meggyilkolják, egy titokzatos holló életre kelti, hogy bosszút álljon.
Már jó ideje edzettem. Én és az edzőm folyamatosan növeltük a súlyomat, de azért én sem akartam túl nagy lenni. Trükkös volt, mert nem éreztem úgy, hogy a karakternek vékonynak kellene lennie, de nem engedhettem meg magamnak, hogy hat hónapra osszam fel a Raging bull edzést. Rengeteg súlyzós edzést végeztünk, és sok fehérjét ettünk
– mondta Bill Skarsgard.
A film egyik jelenetében Bill Skarsgard beszivárog egy operaházba, ahol több tucat csatlóst mészárol le, hogy eljusson a férfihoz, aki megszervezte az ellene és szerelme ellen elkövetett gyilkosságot. Sanders szerint ez volt a „legőrültebb nap a forgatáson”.
Sok összetett kaszkadőrmunka volt, és Bill csomó mindent maga csinált. Hihetetlen fizikumú ember. A teste a filmben eszméletlen. Amikor be van kapcsolva, egy igazi pusztítógépezet, de eljátszotta a lágyság és az empátia pillanatait is, amelyek sokkal inkább érzelmi kapcsolatot kölcsönöznek az akciósorozatoknak. Ezért gondolom, hogy az emberekhez jobban eljut ezáltal. Ez nem csupán öncélú erőszak. Tényleg úgy érzed, hogy benne vagy a karakterrel a történetben
– mondta Sanders.
Miután a forgatás véget ért, Skarsgard egy sörrel ünnepelte diétája végét. „Nagyon szerettem, amit eszem, ezért nem éreztem úgy, hogy csalnom kell. Nem ettem cukrot, de nem vagyok egy édesszájú fickó. Azt hiszem, a legnagyobb csalásom egy alkoholos sör volt. A forgatás után ünnepeltem vele” – mondta Bill Skarsgard.
Véres előzetessel jelentkezett a Terminátor animesorozata
A Netflixre készülő új Terminator animeelőzetese a hétvégén jelent meg. A Terminator Zero 2022-ben és 1997-ben játszódik (az Ítélet Napja évében, ahogy azt a Terminator 2-ben leírták), és új karakterekre koncentrál, Eikóra és a tudós Malcom Lee-re, akikre egy Terminátor vadászik. A sorozat producerei a Skydance és a Production I.G., a Ghost in the Shell és a Psycho-Pass mögött álló japán animációs stúdió – írta meg az engadgat.
A sorozat augusztus 29-én jelenik meg, címével a fiktív nukleáris megsemmisülés dátumára utalva. Az új trailer tele van anime gore-ral, emiatt a megtekintést kizárólag 18 éven felülieknek ajánlják a készítők és mi is, ugyanis a készítők nem fukarkodnak a leszakadó végtagokkal, a kinyomott szemekkel, a fröcsögő vérrel és a gyártott hullák mennyiségével.
Egy thriller azoknak, akik felkészültek az igazán kemény jelenetekre
Új film és vele együtt új rendező is debütált a hazai mozikban. Zoë Kravitz színésznő, zenész úgy döntött, megpróbálkozik a filmrendezéssel is, és szemlátomást nem halva született ötlet volt a részéről. Noha egy film alapján nehéz ítélni, rendezői debütálása, a Vészjelzés című mozifilm biztató. Az alkotás apró hibáitól eltekintve megállja a helyét. Ráadásul olyan látványelemeket alkalmaz, amin sokszor tapasztalt filmesek is elhasalnak.
Őszintén szólva kicsit aggódtunk. Zoë Kravitzet sokan mindig is tehetségesnek tartották, filmes, zenei és üzleti körökben egyaránt mozog, mégis az évek során nem tudott még egyik területen sem letenni olyat az asztalra, amivel beírta volna magát az igazán nagy nevek közé. Színészként mindig picit kevésnek hat, pedig jó alapokkal (örökölve anyai ágról) rendelkezik, miközben zeneileg sem rossz amit alkot (Lenny Kravitz génjei kiütköznek), de ez esetben sem tudja az igazán erős alkotókat felülmúlni.
Sosem gondoltuk volna, hogy végül egy harmadik művészeti ágban, a filmrendezésben derül ki, hogy tehetséges. Persze első rendezése alapján dőreség lenne ennyire előreszaladni, de a Vészjelzés egy jól kialakított mű, markáns rendezői kézjeggyel, így némi gyakorlás és formálódás után lehet, hogy akár igazán nagy mozis sikereket is köthetünk majd Kravitz nevéhez.
Channing Tatum elárulta, mitől félt a leginkább Gambit eljátszása után
Gambit szerepe annyira szent Channing Tatumnek, hogy nemrég egy Vanity Fair-videóinterjúban azt mondta, túlságosan félt megkérdezni, hogy a forgatás után becsomagolva hazaviheti-e a Gambit-jelmezt. A színész ugyanis mindig hazavisz egy ruhát az aktuális filmből, de Gambitét nem.
Túlságosan féltem, hogy megkérdezzem. Pedig általában minden filmben ellopom a jelmezt, amelyben épp vagyok, de ezúttal túlságosan féltem, hogy megtegyem
– mondta Channing Tatum a Variety-nek.
Az Alkonyat óta nem láttunk ennyire borzasztó romantikus horrorfilmet
Hollywood újból és újból bizonyítja, hogy mindig van lejjebb, és erre a legújabb példa a magyar mozikban augusztus 22-én bemutatott A holló. Nem csoda, ha ismerősen hangzik a cím, 1994-ben már bemutattak James O’Barr képregényéből egy adaptációt, mely nemcsak arról vált hírhedtté, hogy egy rettenetesen stílusos, gótikus love storyt mesélt el, hanem arról is, hogy a főszereplőt, az Eric Draven nevű rockzenészt alakító Brandon Leet véletlenül éles pisztollyal lőtték meg a forgatáson, a színész-harcművész Bruce Lee fia pedig belehalt sérüléseibe, mindössze 28 évesen.
Hihetetlen vagy sem, de A holló három folytatást is megért, a reboottal azonban senki sem mert próbálkozni, egészen mostanáig. Vagyis inkább 2008-ig, mert az új A holló készítése majdnem 16 évvel ezelőtt vette kezdetét. A nagyvásznas újrakezdéssel kapcsolatban maga O’Barr, a képregény alkotója is megszólalt, aki anno azt nyilatkozta, hogy ha megnyerik Ridley Scottot a film mellé, szereznek egy 200 millió dolláros büdzsét, bár az eredeti, 1994-es filmet akkor sem fogják tudni felülmúlni. Az amerikai filmgyárnak hallgatnia kellett volna az íróra, mert A holló újragondolása fabatkát sem ér.
Nemhogy a mai horrorfilmes elvárásoknak képtelen megfelelni, de a romantikus horror műfajának is egyik leggyatrább darabját köszönthetjük személyében.
A holló története iszonyúan zavarosan kezd. Az első jelenetben a még gyerek Ericet látjuk, ahogy az éppen haldokló lovát siratja, majd ugrunk egy nagyot az időben, amikor a már Bill Skarsgard által játszott karakter egy javítóintézetben senyved. Legalábbis teszi ezt addig, míg egy Shelly (FKA Twigs) nevű, hozzá hasonlóan lelkileg meggyötört lánnyal össze nem melegszik.
A párocska elszökik az intézetből, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy Shelly nyomában maga a gonosz jár, pár rossz arcú öltönyös személyében… innentől pedig A holló átmegy egy szirupos, negédes, már-már elviselhetetlen szerelmi mesébe. Nemcsak a kínos párbeszédek, a zéró karakterépítés, a kedvelhetetlen szereplők miatt nem működik a film nagyjából első 40 perce, hanem azért sem, mert az amúgy egészen tehetséges Bill Skarsgard és FKA Twigs között annyi kémia sincs, mint a már emlegetett Alkonyatban Bella és Edward között volt. Ericből és Shellyből még azt is nehezen lehet kinézni, hogy barátok, azt meg, hogy tombol közöttük a szerelem, még annyira sem.
Michael Keaton: Tim Burton nélkül sem a DC, sem a Marvel nem létezne
Bár Michael Keatont kezdetben bírálták az 1989-es Batman filmben nyújtott alakítása miatt, mégis úgy véli, Tim Burton rendező elképzelése valójában „mindent megváltoztatott” a képregényfilmek terén.
Egy közelmúltban adott interjújában a Beetlejuice Beetlejuice színésze visszatekintett a Warner Bros. Batmanjében játszott ellentmondásos szerepére, ami ellen annak idején 50 ezer képregényrajongó tiltakozott – írta meg a The Hollywood Reporter.
„Tim óriási elismerést érdemel. Mindent megváltoztatott” – mondta Michael Keaton a rendező határozottságáról, hogy a botrány ellenére is őt választotta főhősnek.
Nem tudom feketén-fehéren kijelenteni, de nagy a valószínűsége annak, hogy Tim Burton nélkül nincs Marvel, és nincs DC-univerzum se. Kételkedtek benne, és megkérdőjelezték
– mondta.
Michael Keaton szerint Tim Burton nem kapott túl sok dicséretet azért, amiért őt választotta ki a szerepre. A színész szerint a Tisztán és józanul című filmben nyújtott alakítása győzhette meg Tim Burton arról, hogy neki kell játszania Bruce Wayne-t. Ettől függetlenül merész lépés volt.
Tim Burton is megdicsérte Keatont, mert szerinte a színésznek„van egy bizonyos energiája”, ez az egyik oka annak, hogy neki akarta adni Batman szerepét. A rendező egy imterjúban úgy fogalmazott: „csak a szemébe nézel, és intelligensnek, ijesztőnek, őrültnek tűnik, minden egyszerre.”
Minden Batman-rajongónak kötelezővé tennénk ezt az új sorozatot
A világ legnagyobb tévedése, hogy az animációs sorozatok csak gyerekeknek szólnak. Nem is kell messzire mennünk ennek bizonyításához, csak Bruce Timm személyéig, aki hosszú pályafutása alatt olyan rajzolt alapokra fektetett produkciókat adott ki a kezei közül, mint a máig kultikus és szakmai körökben sokra tartott Batman: The Animated Series vagy a Superman: The Animated Series, de a 63 éves művész nevéhez több Justice League-széria mellett a Batman Beyond is fűződik. A DC berkein belül ebben a zsánerben Bruce Timmnél nem igazán találni nagyobb nevet, pontosan ezért kaptuk fel a fejünket az író-rendező újdonságára, az Amazon Prime-on az első évadával bemutatott Batman: A köpenyes lovagra, mely már első ránézésre is egy, a szokásosnál merészebbre szabott, éjsötét noir sztorinak tűnt. Azonban amit végül az első tíz epizódban kaptunk, még a legvadabb álmainkat is túlszárnyalta.
Ahhoz, hogy A köpenyes lovag ennyire felnőttes és komolyan vehető lett, köze volt a producerként közreműködő Matt Reevesnek is, aki a 2022-es, Robert Pattinson főszereplésével készített Batman-filmmel abban a tekintetben már kipróbálta magát, hogy miképp kell egy a karrierje elején járó Denevérember sztoriját élvezhetően adaptálni. Ha hozzátesszük, hogy az Amazon új sorozatának stábjában olyan nevek is sorakoznak, mint J. J. Abrams és Ed Brubaker, tényleg megalapozottá válnak a magas elvárások.
A történet szerint Gotham Cityben járunk, egy olyan városban, amely fuldoklik a bűnözéstől, a gengszterek egymással és a rendfenntartók kevésbé korrupt felével viaskodva igyekeznek minél jobban megszedni magukat, és hatalomra törni. A köpenyes lovag már abból a szempontból újító, hogy bár Batman a főszereplője, a szüleit elvesztett playboy csupán egyetlen maszkos őrült a sok közül. Ebben a szériában sűrűn előfordul, hogy más karakterek veszik át a stafétabotot a hősködő Bruce Wayne-től. A jó hír, hogy A köpenyes lovagnak pontosan ez a legügyesebb húzása, mert olyan szempontból mutat meg méltán ismert gonosztevőket, ahogy még nem láttuk őket.
Az őszödi beszédhez hasonlóan reagált a forgalmazó Coppola filmjének előzetesére
Aki dolgozott már életében, az minden bizonnyal tudja, hogy bármennyire is legjobb tudása szerint végzi valaki a feladatait, könnyedén megesik az, hogy hibázik, vagy az arra érkező reakciók nem pontosan olyanok lesznek, mint ahogyan arra előzetesen számított.
Mindez persze a művészetekre különösen igaz lehet, hiszen az alkotások, legyen szó képzőművészetről, filmről, vagy zenéről, a legtöbb esetben megosztók, a készítő motivációját vagy közlendőjét pedig sokszor nem érti meg a közönség – legjobb tudása és szándéka ellenére sem.
Pont egy ilyen laza, nyári nyomozós sorozat hiányzott most az életünkből
Nem kell minden detektívszériának olyan éjsötétnek lennie, mint a True Detective… ezt mostanában néha elfelejti a tévéipar, holott egy időben pont az ellenkezője, a laza feelgood krimik zsánere ment hatalmasat, elég olyan címeket említeni, mint A mentalista, a Castle, a Bones, esetleg a Monk. Ez utóbbiak nyomvonalán halad az Apple TV+ újdonsága, az augusztus 14-én az első két epizódjával elindult Bad Monkey is, mely sikerrel játszik a nosztalgiára, és már csak a jóleső hab a torta tetején, hogy Vince Vaughn egy olyan nagydumás hekust alakít benne, akit egyszerűen képtelenség utálni.
A Bad Monkey története egy Andrew Yancy (Vaughn) nevű nyomozó körül forog, aki az ideje javát leginkább kedvenc székében, a tengert bámulva, közben alkoholos nedűket fogyasztva tölti. Nincs is más választása, mert felfüggesztették, és talán ezért még az elvárhatónál is jobban meglepődik hősünk, amikor expartnere a rendőrségnél, Rogelio (John Ortiz) egy levágott karral a hűtőtáskájában kopogtat be hozzá – mondván segítség kéne. Oldschool keménylegényről van szó, aki nem retten meg a groteszk fordulatoktól, Andrew pedig mindent meg is tesz azért, hogy a Florida Keys turistacsalogató ereje ki ne csorbuljon. Az exdetektív először az amúgy is balhés Miami városának próbálja lepasszolni a csonkot, ám a zseniális terv nem válik be, a nyakán marad a kósza testrész terhe.
Az egésznek az lesz a vége, hogy Andrew teljesen elveszti a pozícióját, éttermi minőségellenőrt csinálnak belőle. Közben ő suttyomban, minden észérv ellenére próbálja megoldani az ügyet.
Javíthatatlan zsaruról van szó, Vince Vaughn meg tényleg lubickol a szerepben, olyan egysorosokkal oltogat mindenkit, hogy az embernek kedve támad jegyzetelni közben. Na és az sem utolsó tényező, hogy a krimi erősen „femme fatale” kategóriába sorolható női szereplői, a boncnok Rosa (Natalie Martinez) és a tipikus amerikai feleségként tetszelgő Bonnie (Michelle Monaghan) még ahhoz képest is beizzítják a levegőt, hogy nyár van.
Rosszkedv ellen kéne felírni Henry Cavill új nácivadászos filmjét
Ami a fékevesztett második világháborús nácivadászatot illeti, a 2009-ben bemutatott Becstelen brigantyk ezt a témát úgy járatta csúcsra, ahogy azt egy Quentin Tarantino által írt és rendezett produkciótól elvárhatta a közönség. A Brad Pitt által vezetett bagázs ultraerőszakosan csapott oda Hitler katonáinak, sokak szíve bele is fájdulhatott, amikor kiderült, hogy a filmhez tervezett spin-offból nem lesz semmi. Mostanában a Sisu – amelyben a lappföldi háború idején egy aranyvadász került összetűzésbe egy nagyobb létszámú Waffen-SS osztaggal – valamelyest pótolhatta a hiányt. Úgyszintén vérfürdő lett a vége, na meg persze az, hogy a suta befejezés ellenére mocskosul jó lehetett szórakozni a látottakon.
Igaz, hogy a hazai mozikban nem járt, de július 25-én az Amazon Prime-ra felkerült Guy Ritchie új filmje, A piszkos hadviselés minisztériuma, amely már az első előzetese alapján azt ígérte, hogy a rendező védjegyének számító laza hangvételt ötvözi a fentebb említett alkotások vérengzős megoldásaival. Nem volt tehát sok választásom, le kellett ülnöm elé, hogy megnézzem, valóban olyan jól sikerült-e, mint ahogy azt a kedvcsinálók is ígérték.
A piszkos hadviselés minisztériumának már a felütése is igen hatásos, egy kis hajón látjuk zötykölődni a Henry Cavill által játszott Gus March-Phillippset és az Alan Ritchson-féle Anders Lassen párosát, akik mindketten olyanok, mintha a forgatást megelőző hónapokban versenyt gyúrtak volna azért, hogy ki lesz a legnagyobb darab. Mindketten nyilvánvalóan hegyomlások, de még így is váratlanul ér, amikor a fedélzetre lépő, keménykedő nácikat fogják, és teli szájjal körberöhögik, aztán olyan elánnal belezik ki őket, hogy a gyanútlan néző félrenyeli tőle a popcornt.
Miért kell ilyen sokat várni a kedvenc sorozatunk következő évadára?
A rajongók közel két évet vártak a Trónok harca spin-off-szériájának, vagyis a Sárkányok háza című sorozatnak a 2. évadára. Azonban, ahogyan azt megírtuk, az HBO új keletű zászlóshajójának idén nyáron bemutatott új szezonja csalódáskeltőre sikeredett. A George R. R. Martin által megálmodott fantasyvilág rajongói a korábbi évad tíz része helyett idén végül csak nyolcat kaptak – állítólag költségvetési okokból –, és nemcsak az epizódok mennyiségével, de azok minőségével is akadtak gondok.
Kis túlzással az HBO leforgatott egy nyolcórásra nyújtott trailert a Sárkányok háza minimum két év múlva megjelenő 3. évadához, amit aztán teljes értékű évadként prezentált a nézőknek.
A cselekmény ugyanis a második évadban keveset haladt előre, több epizód nyilvánvaló időhúzás volt. Majd mindezt a csalódást tetézte, hogy a rajongóknak ismét minimum két évet kell várniuk arra, hogy a 2. évadban csigalassúsággal vontatott történet végre valamilyen irányba elinduljon.
A MAX-on elérhető sorozat ezekhez hasonló kritikákat kapott, és nem véletlenül: A sorozatok egyre lassabban készülnek, egyre több pénzből, és emiatt a közönség is egyre nagyobb elvárásokat támaszt a mozifilmekkel szinte már egyenértékű alkotásokkal szemben.
Az HBO másik nagy dobása, az Eufória is hasonlóan lassan szokott érkezni, ennek a sorozatnak viszont még a tágnak tűnő határidőket sem sikerült tartania. A zűrös életű fiatalokat nyomon követő széria még 2019-ben startolt, viszont már a második évadra is két és fél évet kellett várni, a 3. évad sorsa pedig sokáig kérdéses volt. Azt már tudjuk, hogy lesz 3. évad, viszont a megjelenés dátumáról továbbra sem tudunk pontosat, csak annyit, hogy a forgatás feltehetőleg 2025 januárjában kezdődik majd. Ezzel a 3. évad munkálatai majdnem pontosan három évvel a 2. évad premierje után kezdődnek – így akár négy év is eltelhet a két szezon között.
Az Eufória háza táján egyébként több negatív esemény is hátráltatta a munkálatokat: a közelmúltban meghalt az egyik producer, Kevin Turen és a simlis drogdíler, Fezco karakterét alakító színész, Angus Cloud is – Turen 44, Cloud csak 25 éves volt.
Ráadásként aztán 2023-ban az írók és színészek az egész amerikai filmiparban sztrájkba kezdtek. Továbbá a sorozat egyes szereplőinek népszerűsége a szünet alatt az egekbe ugrott, így több más projektbe is belekezdtek – elég csak a főszereplő Zendayára gondolni, aki sok más alkotás mellett azóta a Dűne-filmekben is feltűnt. Ezeknek a tényezőknek köszönhető az, hogy az HBO által 2024 márciusára tervezett forgatás végül majdnem egy teljes évet csúszott.
Dobott rajta a sztrájk
Azonban nem csak az HBO produkcióira kell ilyen sokat várni. Augusztus elején jelentették be, hogy a netflixes Squid Game (Nyerd meg az életed) című dél-koreai sorozat három év után végül visszatér a képernyőkre. A 2021-ben bemutatott sorozat első évada azonnali világsiker volt, és továbbra is a valaha volt legnézettebb sorozat a Netflixen – egyébként hat Emmy-díjat is bezsebelt.
A koreai drámasorozat gyártása valószínűleg azért tartott ennyi ideig, mert az első évadot 100 százalékban író Hwang Dong-hyuk sosem tervezte folytatni a történetet, ezért idő kellett neki, ameddig megfelelő folytatást talál ki. Ugyancsak hároméves kihagyás után érkezik majd a Stranger Things utolsó évada 2025-ben. Sok más produkció mellett a 80-as években játszódó misztikus sorozatot is rosszul érintette a 2023-as írósztrájk.
A tavalyi írósztrájk egyébként közrejátszott abban, hogy egyes sorozatok bemutatói elcsúsztak, de önmagában nem magyarázza azt a jelenséget, hogy miért van egyre nagyobb szünet az évadok között, ugyanis a folyamat már a sztrájkot megelőzően is megfigyelhető volt.
Magasabb minőség, több idő
Természetesen a felsorolt sorozatok más és más gondokkal küzdöttek, viszont a megnövekedett gyártási idő kezd általános jelenséggé válni a sorozatiparban, ezért lennie kell valamilyen közös oknak, okoknak. Az első és legfontosabb tényező, ami miatt a sorozatok évadai között egyre nagyobb szünetek vannak, nem más, mint a streamingszolgáltatók megjelenése, valamint ezzel összefüggésben a fogyasztási szokások és a sorozatgyártás megváltozása.
Habár a streamingfelületek és a hagyományos televíziós sorozatok nevükben ugyanazok, üzleti modelljük valójában nagyban különbözik.
A streaminggel ellentétben a tradicionális tévésorozatokat hétről hétre adták, és sok produkció esetében a részeket menet közben írták és készítették. A csatorna eközben folyamatosan mérte a nézettségi adatokat, így már az évad végére tiszta képet kaphattak arról, hogy érdemes-e berendelni a következő évadot.
A hagyományos televíziózásban továbbra is gyakori, hogy a sorozatok minden évben új évaddal jelentkeznek. Ez elsősorban azért van, mert a televíziós sugárzásban nem lehetnek hézagok, ezért nincs más választás, mint fenntartani egy olyan gyártási láncot, amely már bizonyítottam képes tartani a tempót a tévé mint médiaformátum dinamikus menetrendjével. Tehát ha egy sorozat például májustól szeptemberig futott egy adott csatornán, akkor
a hagyományos televíziózásban egyszerűbb, sőt sokszor kényszerű folytatni azt a meglévő stábbal és gyártási lánccal, mint valami újat alkotni annak a helyére.
A Netflix és más streamingszolgáltatók műsorai viszont már inkább úgy készülnek, mint egy mozifilm. Megírják az egész évadot, leforgatják, megvágják, majd az utómunka után a műsort még egy csomó nyelvre szinkronizálják (ami gyakran 3 hónapig is eltarthat), majd egy az egyben kiadják. A streamingszolgáltató ezután figyeli, hogyan teljesít a sorozat egy bizonyos időn keresztül, általában egy hónapig, mielőtt eldönti, hogy a sorozat kap-e újabb évadot, vagy sem. Amennyiben igen, akkor csak ezután indulhat el a következő évad tervezése.
A streamingplatformos sorozatokat minden évadban konkrétan a nulláról kell újraindítani: a költségvetést jóvá kell hagyni, és meg kell állapodni róla, üzleteket kell kötni, majd az egész gyártási ciklus is kezdődhet elölről.
Meghalt Alain Delon
88 éves korában meghalt Alain Delon francia színész, a hatvanas évek egyik legnagyobb európai sztárja. Legendás színészi karrierje mögött mindig egy lépéssel lemaradva követték a botrányok, amelyek még 2019-ben is képesek voltak feltüzelni a nemzetközi sajtót.
Megfagyott a vér az ereinkben az új Alien-filmtől
Kevés volt rá az esély, hogy az Alien: Romulus jó lesz. A magyar mozikban augusztus 15-én bemutatott sci-fi horrorral kapcsolatban csúnya huzavona ment, hogy streamingre (a Hulura) vigyék-e, vagy célozzák inkább a nagyvásznat, de aggodalomra okot adó hírek a gyártási folyamat közben is jöttek. Például az, hogy a szereplőgárdát szemtelenül fiatal színészekből válogatták össze, és Fede Álvarez személyében meg egy olyan rendezőt választottak a projekt mellé, aki hiába támasztotta fel sikerrel az Evil Dead-franchise-t 2013-ban, akadtak olyan ronda mellényúlásai is, mint a Vaksötét-filmek és a 2022-es A texasi láncfűrészes mészárlás. Esztelenség lett volna tehát az Alien: Romulusra mint befutóra nagy összegben tenni, és talán az alacsonyabb elvárásaim, Ridley Scott csúnya mellélövései a Prometheusszal és az Alien: Covenanttal is kellettek ahhoz, hogy úgy jöttem ki az Alien-filmsorozat hetedik felvonásáról, hogy baromi jól szórakoztam rajta.
Az új Alien-film ugyanis egyszerre lett annyira vérfagyasztó, a retrofuturizmusban lubickoló horror, mint az 1979-es első rész, A nyolcadik utas: a Halál volt, ugyanakkor nem felejtettek el a folytatás, a James Cameron által rendezett A bolygó neve: Halál akciódús hozzáállásából sem átemelni egy keveset.
Fede Álvarez és jó pár magyar szakemberből álló stábja – elvégre a filmet idehaza, Budapesten forgatták, jó ezt is tudni és a stáblista alatt a sok magyar névnek örülni – ráadásul nemcsak szellemiségükben idézték meg az első két Alien-filmet, hanem odafigyeltek, hogy az újabb részek digitális különleges effektjeihez képest ezúttal minél több dolgot megépítsenek. Példának okáért az Alien: Romulus főszereplőire támadó xenomorfot és az arctámadókat is.
Az Alien: Romulust pontosan emiatt teljesen felesleges azzal vádolni, hogy mindössze egy pofátlan nosztalgiavonatozás lenne, inkább ünnepelni érdemes amiatt, mert izzasztó és jó adagnyi kreativitást megkövetelő erőfeszítést tettek az alkotók azért, hogy ne csak a fiatalabb, az Aliennel most ismerkedő nézőknek kedvezzenek, hanem valamit megmozdítsanak a tősgyökeres rajongókban is.
A Jóbarátok egykori sztárja sziporkázik ebben az új időutazós sorozatban
Ha napjaink legelborultabb humorú rendezőjét kellene megneveznem, akkor egyértelműen a sokak által vérmesen utált, szerintem pedig zseniális Taika Waititire mutatnék, aki életet lehelt a Marvel vergődő szuperhősébe, Thorba, de a blockbusterektől elkanyarodva olyan kacagtató, kisebb volumenű alkotásokat is lerakott az asztalra az elmúlt évtizedben, mint a Vademberek hajszája, A győztes gól, esetleg a Hétköznapi vámpírok, nem beszélve a Jojo Nyusziról. Aki a valódi Taika Waititire kíváncsi, az a kalapácsos északi istenség helyett inkább utóbbi címekbe nézzen bele, öt perc után látni fogja, hogy neki szólnak-e ezek a filmek.
Az Időbanditáknak érdemes egy kicsit a hátterét is átrágni, ugyanis az Apple TV+ szériája egy 1981-ben bemutatott filmen alapszik, amit Terry Gilliam rendezett, az íráshoz pedig bevett a buliba még egy Monty Python-ikont, Michael Palint. A Hülye Járások Minisztériumát is megalkotó társulat legalább annyira pihent agyú volt, mint a fentebb általam hozsannázott Taika Waititi, talán ezeket az infókat tudva már nem is annyira meglepő, hogy az új-zélandi direktort választották ki a remake egyik készítőjének.
A történet sokban hajaz a Narnia krónikáira, de nemcsak abból a szempontból, hogy a hangvétel fiatalos és az egész családnak fogyasztható, hanem azért is, mert a főszereplő, a 11 éves Kevin (Kal-El Tuck) egy szép napon, amikor kinyitja szobájában a szekrényét, és arra lesz figyelmes, hogy odabent épp egy lovag menekül ádáz ellenfelei elől. Igen, az Időbanditákban – ahogy a címe is utal rá – beszélő oroszlánok helyett más és más idősíkokat kapunk. A helyzetet pedig megbonyolítja, hogy a világra amúgy is rettenetesen kíváncsi Kevinhez egyszer csak betoppan egy tolvajokból álló banda, élén Penelopéval (Lisa Kudrow), aki igaz, hogy picit úgy néz ki, mint anno Jónás Rita a Kölyökklubban, de cserébe legalább annyira elszánt és rettenthetetlen is.
A nő már a hullaházban dörömbölt, hogy engedjék ki, mert él
Banális dolog-e beülni egy kávézóba, pirítóst enni lekvárral, életről, halálról, boldogságról elmélkedni, ráadásul mindezt Párizsban, úgy, hogy nincs az arcunkba tolva az Eiffel-torony, mégis minden utcasarokról, ajtókilincsről, pöttyös ruháról tudjuk, hogy a francia fővárosban járunk? Banálisnak tűnhet, de Marjane Satrapi legújabb filmjében, a Párizsi pillanatokban (Paradis Paris) mindez olyan vicces és egyben megható, hogy eléri azt a ritka érzelmi hatást, amikor a néző nevetéssel próbálja leplezni, hogy éppen a szeme sarkából kibuggyanó könnycseppet törölgeti.
A nő már a tepsiben fekszik, onnan dörömböl, hogy életben van, engedjék ki, megjelenítve sok ember azon félelmét, hogy egyszer tévesen nyilvánítják halottnak, és a koporsóból csak úgy szabadulhat, ha előzetesen bekészít oda minden kényelmi, illetve meneküléshez használatos eszközt – ahogy azt a proszektúra előtti jelenetben látjuk is. A középkorú nő – aki, mint később kiderül, híres operaénekes volt, ünnepelt szoprán – az azonosítására érkező férjét olyan kedvesen fogadja, miután kihúzzák a tárolóból, hogy az nyomban elájul.
Ha nincs eltalálva minden mozdulat és pillantás, akkor ez egy suta jelenet is lehetne, de hát nem az. Ahogy finom arányérzékkel adagolja a rendező az összes többi, érzelmekkel, katasztrófával és humorral átitatott jelenetben is a „hozzávalókat”.
Richard Armitage: Rémálmok gyötörtek, olyan vad dolgokat kellett művelnem egy sorozatban
Vannak, akik A hobbit-filmek Thorinjaként ismerik, a vájtfülűek azonban inkább akció-thriller sztárként zárták a szívükbe az 52 éves Richard Armitage-et, aki hosszú, sorozatos pályafutása során olyan alkotásokban szerepelt, mint a Spooks, a Strike Back, mostanában pedig – kis túlzással – nélküle nincs Harlan Coben-adaptáció, abból a tényből kiindulva, hogy pár hónapja kiderült, már a soron következő negyedik ilyen thrillerben játszik majd a veterán színész. Augusztus 1-jén futott be a Maxra a Sony Pictures Television által gyártott Red Eye – Halálos repülés első évada, ami újfent egy thriller. Ebben Armitage karakterét, dr. Matthew Nolant emberöléssel vádolják meg, és pont amikor kitenné a lábát a londoni reptérről, nyakon csípik őt, felrakják egy éjszakai járatra, és egy vérmes nyomozónő, a Jing Lusi által játszott Hana Li felügyeletében visszaküldik Pekingbe, hogy ott felelősségre vonják.
A Red Eye két főszereplőjével, Richard Armitage-dzsel és Jing Lusival exkluzív interjút készíthetett az Index a Sony magyar képviseletének köszönhetően. Az online lezajlott Zoom-beszélgetésben többek között szóba került:
- mit gondolnak a Red Eye főszereplői, mi tesz egy brit thrillert egyedivé egy amerikaihoz képest,
- klausztrofóbnak érezték-e a körülményeket a Red Eye felvételei során,
- Richard Armitage-től pedig nem csak azt kérdeztük meg, miért vállal mostanában ennyi Harlan Coben-sorozatot,
- hanem arra is kitértünk, milyen emlékei vannak a Hannibal-sorozatról, amelyben a vörös sárkányt játszotta.
Mindkettejük neve mellett sok thriller sorakozik, bele lehet unni vagy fáradni ebbe a műfajba, ha túl sokat mozog benne az ember?
Richard Armitage: A thriller pont az a műfaj, amelyre igaz, hogy minél többet olvas belőle az ember, vagy éppen szerepel benne, annál magasabbra kerül a léc. Egy idő után előre látjuk a fordulatokat, emiatt pedig jobban megválogatjuk, hogy legközelebb mibe öljük bele az időnket. Ezt imádtam a Red Eye-jal kapcsolatban, mert fogalmam sem volt a befejezésről, amikor elkezdtem olvasni. Ami engem illet, nem fáradtam bele a thrillerekbe, továbbra is odavagyok a hátborzongatásért.
Jing Lusi: Sokban függ a történettől, a Red Eye esetében úgy éreztem, hogy egyedi oldalról közelít, mert egy repülőgépen játszódik, de tetszett a főszereplők, Hana és Nolan közötti állóháború, na meg a globális összeesküvés, amit beleszőttek a sorozatba az alkotók. Legyen szó thrillerről, vagy bármi másról, nálam mindig a sztorin áll vagy bukik a dolog.
Egyszerűen képtelenség szeretni a Sárkányok háza új évadát
Intő jelek mondjuk voltak már az évadpremierkor, amik arra utaltak, hogy a Sárkányok háza ezúttal nem lesz győzelmi menet: amikor a Feketék és Zöldek között viszály csak nem akart kirobbanni, az acsarkodó királyi család tagjai ehelyett hosszú monológokat rendeztek, egymásnak vérkomoly fejjel előadva – de most már legalább jobban bevilágított tróntermekben tették mindezt. A feszültség az első két-három epizódban még látványosan jelen volt, arra lehetett számítani, hogy a Rhaenyráék (Emma D'Arcy) és Alicenték (Olivia Cooke) könyörtelenül egymásnak esnek, és bár kaptunk is egy véres csatát, ami után kezdetét vette Aemond (Ewan Mitchell) felemelkedése, sajnálatos módon ez a két fordulat maradt a cselekmény csúcspontja, már ha nem számítjuk bele a vörös vetést és az új sárkánylovasok Bosszúállókhoz hasonló összeállását.
A Sárkányok háza nagyon csúnya vergődést produkált az új évad második felében, érezni lehetett, hogy Ryan Condal és csapata húzzák az időt, és ennek olyan karakterek estek áldozatul, mint például a Matt Smith által játszott Daemon Targaryen, aki Harrenhalban hallucinált szinte végig, és még a már emlegetett, Emma D'Arcy-féle Rhaenyrát, a trónkövetelőt is partvonalra rakták az írók. Érthetetlen, mert kettejük románca, hatalomért való marakodása hozta az első évad legparázsabb pillanatait.
Ehhez képest most mintha elherdálták volna a kvázi főszereplőket, vérlázító módon pedig, a fanfiction rajongóknak kedvezve Rhaenyrát minden áron leszbikus románcba igyekeztek belehajszolni az alkotók. Mintha Ryan Condalék csak a TikTok-visszajelzésekre figyeltek volna oda. Mindez ráadásul a jéghegy csúcsa, mert nemcsak e tekintetben, hanem más történetbeli momentumoknál is mellőzték, hogy a Tűz és vérben mindig az ambiguitás volt a legizgalmasabb tényező.
Mexikóba menekült volna meleg párjával Joaquin Phoenix, de meggondolta magát
Már egy ideje keringenek pletykák arról, hogy a készülő Todd Haynes-melegrománc főszereplője, Joaquin Phoenix kiszáll a projektből, azonban a Deadline értesülései szerint elkezdték beverni a szögeket a film koporsójába. Az Oscar-díjas színész nagyjából két hete hagyta el a hajót – ami rögtön süllyedni is kezdett.
A film eddigi egyetlen húzóereje a Joker és a Gladiátor sztárjának neve volt, amit hiába próbálnak újra összerakni, egyelőre nincs ötlet arra, ki lesz az új főszereplő. Bár a Top Gun: Maverick Danny Ramireze ott van a szereplőgárdában, nem volt B terv.
Ez eddig az év legrosszabb filmje, ráadásul Magyarországon forgatták
Egészen érdekes trend kezdett el kibontakozni mostanában, az elmúlt évek folyamatos mellényúlásai után olyan videójátékos adaptációk érkeztek, amelyek megérték a pénzüket és a nézők belefektetett idejét és energiáját. Mindenek előtt a leginkább a The Last of Us első évada emelkedett ki a sorból, bár Pedro Pascal és Bella Ramsey nem voltak egyértelmű választások a Naughty Dog kultikus túlélőpárosa, Joel és Ellie eljátszására, a készítőgárda élén Craig Mazinnal és Neil Druckmann-nel jó érzékkel fogták meg a PlayStation-játék reménytelen hangulatát és horrorisztikus körítését.
Hasonlóképpen betalált az Amazon Prime a Fallouttal, amely ugyancsak egy posztapokaliptikus játéksorozat tévébe való átültetése volt, csak éppen az elszálltabb, humorosabb fajtából. Igen, voltak melléfogások is, mint a Mortal Kombat-film, esetleg a Monster Hunter, de tartotta bennünk a lelket, hogy még a Netflix is rátalált az útra, köszönhetően a League of Legends világára támaszkodó Arcane című animációs szériának.
Aztán most, augusztus 8-án befutott a hazai vásznakra is a Borderlands, hogy elvegyen tőlünk minden reményt, és emlékeztesse rá a közönséget: Hollywood még mindig képes arra, hogy ordenáré filmeket készítsen népszerű videójátékokból. Fájó, mert a 2009-es Borderlands-játék és folytatásai arról lettek híresek, hogy mennyire mókásak, röviden összefoglalva adrenalindús looter shooterek voltak, amelyekben akár a barátainkkal karöltve, kooperatív módon is irthattuk a Pandora nevű bolygón az utunkba kerülő ellenségeket. Pont a franchise abszurd humorát, harsány stílusát sikerült azonban az író-rendezőnek, Eli Rothnak rosszul feldolgoznia. Nem fogunk kertelni,
az alkotó szabályosan meggyalázta most sokak kedvenc sci-fi játékát.
A Borderlands tulajdonképpen egy csapatépítős tudományos-fantasztikus film, valami olyasmi, mint A galaxis őrzői volt, ám Eli Roth agymenése még azt a szintet sem éri el, amit a Rick és Morty egyik epizódja olyan találóan kifigurázott. Nem annyira rossz film, hogy szinte már jó... hanem bődületesen rossz, mindenféle lelket és kreativitást nélkülöző filmszemét, aminek minden másodpercét küszködve nézi az ember.
A Sárkányok háza készítőjét arról kérdeztük, miért nem volt több csata a második évadban
Augusztus 5-én befejeződött a Sárkányok háza második évada, és bár a Trónok harca előzménysorozata újfent képes volt arra, hogy megdöbbentő fordulatokkal, véres csatákkal és egy frissen színre lépett, kegyetlenkedő főgonosszal sokkolja a nézőket, az HBO szériája ez alatt a 8 rész alatt többször is megbicsaklott. A történet fősodra valahogy nem haladt olyan tempóban, mint ahogy azt elvártuk volna, és bár javítottak olyan korábbi hibákon, mint a túl sötét fényképezés, mégis keserű szájízzel nyomhatta ki a többség a tévékészüléket a finálé után. Elmaradt ugyanis a nagy ütközet, amit sokan annyira vártak, és emiatt a húzás miatt kerek egészként sem lehet értékelni a Sárkányok háza új évadát. Inkább csak egy idő előtt félbeszakított, olykor élvezetes felvezetésként.
Talán nem csoda, hogy amikor egy moderált sajtókonferencián lehetőségünk volt a Sárkányok háza showrunner-írójának, Ryan Condalnak kérdést szegezni, az alkotótól azt tudakoltuk meg, miért teljesítettek ennyire alul ebben a szezonban a látványos ütközetek terén.
Főleg egy, a fantasy zsánerben mozgó sorozattól furcsa mindez, hiszen köztudott, hogy ennek a műfajnak bármely friss darabjától a rajongók mellébeszélés nélkül várják el, hogy eposzi méreteket öltő kardpárbajokat és a lehető legtöbb sárkányos akciót villantson.
Ryan Condal az Index kérdésére úgy fogalmazott: „Bár úgy tűnhet, hogy végtelen mennyiségű idő és erőforrás áll a rendelkezésünkre, még egy akkora produkciónál sincsen így, mint a Sárkányok háza. Ez a televíziózás egyik legnagyobb kihívása, amivel az ember showrunnerként szembesül. Én vagyok az a készítőgárdából, akinek ki kell egyensúlyoznia a dolgokat, többek közt, hogy a látványelemek ne menjenek a történet rovására. Meg kellett határoznunk, hogy a sorozat milyen irányba menjen, és most, hogy az első három évad körvonalazódni látszik, már tudom, hogy mekkora léptékekben haladjunk. A Sárkányok háza, hogy ilyen élményt nyújtson, rengeteg épített díszletet igényel, el kell készíteni a páncélokat, kosztümöket, a vizuális effekteket – ebből következik, hogy a Battle of the Gullet névre hallgató csatát csúsztatnunk kellett, a lehető legalaposabb megvalósítás miatt. A Tűz és vér egyik legkomolyabb ütközetéről van szó, amit rengetegen várnak a képernyőre, és a felvezetése meg is kezdődött, de csak a harmadik évadban láthatja majd ezt a történést a közönség. Annyi jó hírem van, hogy legalább a következő etapban nem kell majd sokat várniuk rá!
Fontos leszögezni, hogy az általunk bemutatott csatáknál nagyon fontos, hogy megfelelő történetbeli alapozást kapjanak, és a konfliktusok elkerülhetetlennek érződjenek. A megfelelő időben kell az összecsapásokat elsütni, főleg, hogy a Targaryenek háborújának soron következő mozzanata lesz az eddigi leggrandiózusabb, amit a Sárkányok házában megcsináltunk. Annak hála, hogy szellősebben helyeztük el a csatákat, talán a várakozási faktor is nagyobb velük kapcsolatban az emberekben... ámde ha látták a Varjúpihenőnél lezajlott eseményeket vagy a vörös vetést, tudják, hogy nem fogjuk a csatornánál lezajlott csatát sem elnagyolni.”
Rovataink a Facebookon