Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

tegnap, 20:49 Módosítva: 2025.03.08 21:11

A Mickey 17 című, a magyar mozikban március 6-án bemutatott új sci-fi egészen bizarr módon indít. Egy jeges, számunkra ismeretlen, Nilfheim nevű bolygón járunk, ahol egy hangosan pánikoló, szakadékba esett fickó, Mickey (Robert Pattinson) éppen az életéért küzd. Aztán megjön bajtársa, Timo (Steven Yeun), és az arcába röhög a haldoklónak, mondván, ne aggódjon, úgyis újra ki fogják nyomtatni. És amúgy is, mondja már meg: milyen érzés meghalni?

Részlet a Mickey 17 című filmből
Részlet a Mickey 17 című filmből
Fotó: Warner Bros

Ez, mármint hogy milyen érzés meghalni, visszatérő gagként jön elő újra és újra az előttünk álló nagyjából 130 perces játékidő alatt. Hősünkről, Mickey-ről tudni kell, hogy nem csak abban a tekintetben nem hétköznapi fickó, hogy szerte a galaxisban nem lehet nála nagyobb szerencsétlenséget találni, hanem mert ráadásként egy Eldobhatót ismerhetünk meg általa. Egy olyan, a Földön eladósodott földönfutót, aki a maffiózók elől menekülve inkább munkát vállalt egy kolonizáló hajón. Ahol biza ő a legalja, akit a legveszélyesebb, leghalálosabb küldetésekre küldenek ki. Hogy aztán szemétből, moslékból és egyéb nyalánkságból megalkotva, egy különleges nyomtató segítségével lényegében klónozzák. A film címében a 17-es erre utal, Mickey már a 17. újranyomtatásánál tart, amikor is a már említett bolygón valami olyasmi történik, amire senki nem számít. Pattinson karaktere nem hal meg, az űrhajón mégis újranyomtatják, így kettő lesz belőle.

Kaotikusan hangzik, és nagyjából ez a legtalálóbb jelző a Mickey 17-re, amelynek a sztorijához hiába adott alapot az Edward Ashton által írt, 2022-ben megjelent Mickey 7 című regény, valahogy a dél-koreai író-rendező, Bong Joon-ho nem talált rajta fogást. Pedig minden adott lett volna az átütő sikerhez, az Élősködők három Oscar-díjas direktora mégsem tudta úgy megugrani a feladatot, hogy a Mickey 17-nek eleje, közepe, vége legyen.

Tovább

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

tegnap, 16:33 Módosítva: 2025.03.08 19:04

Először Fóton találkoztam Kádár L. Gellérttel, és ennek is már két éve. Ott építették meg ugyanis Nándorfehérvár erődítményét, ott forgatták az 1456-os ostrom televízós sorozatába szánt csatajeleneteket. A Hunyadi-sorozat, a tíz rész azóta elkészült, az első két részt ma este vetíti a TV2. A televíziós sorozat főszereplőjével ezúttal a díszbemutatón beszélgettünk, ez most csupán villáminterjú Kádár L. Gellérttel. Majd készül rendes is.

Már ott, Fóton láttam, hogy a film készítői, a rendezők, a producerek miért mondták azt, hogy amikor a castingon meglátták a kovásznai születésű és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán tanult aspiránst, szinte azonnal tudták, hogy megtalálták azt, akit a Hunyadi-sorozat főszerepére kerestek. 

Erdélyben találtak rá

Annak bizonyára van némi szimbolikája, hogy Kádár L. Gellértre Erdélyben találtak rá (Hunyadi  János hadvezér és Magyarország első kormányzója Kolozsváron született – talán – 1407-ben vagy 1409-ben), hiszen János apja, Vajk nem sokkal fia születése után vagy éppen akkor lett Hunyadvár birtokosa.

Már ott, Fóton látszott, hogy szép szál ember az is, aki most a sorozatban Hunyadi Jánost alakítja, és a furcsa csak az volt, hogy a középkor egyik legkeményebb katonája, vagyis Kádár L. Gellért mosolyog. Ugyanez a mosoly ült az arcán most is, amikor a Hunyadi-sorozat gálavetítését követően megkérdeztem tőle, hogy ez a szerep, ami őt néhány évvel ezelőtt megtalálta, mire tanította. Így felelt:

Ha az élet bármit úgy ad vissza, hogy azt bizonyítja be, hogy valami nem lehetséges, akkor azon nagyon el kell gondolkodnom, és bármennyi is nehéz beismerni, hogy az életemért csakis én vagyok a felelős, a helyzetemen, az életemen csakis én tudok változtatni. Csakis az akaraterőm és hitem az, ami abban segít, hogy elérjem a céljaimat, s hogy előrébb tudjak lépni. Nekem ezt tanítja, ezt tanította Hunyadi János.

Tovább

Nincs megállás, újabb rekordot döntött meg a Hogyan tudnék élni nélküled?

tegnap, 12:23 Módosítva: 2025.03.08 15:32

„Már 100 ezer nézője van a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek Romániában” – írja a produkció a hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában. Hozzáteszik, magyar film eddig még sosem hozott hat számjegyű nézőszámot a romániai mozikban. „A január 17-i premier óta pontosan 7 hét telt el, mely során 3 héten keresztül ott voltunk a top 3 legnézettebb film között, egy hétig vezettük is a sikerlistát.”

Tovább

Megvan, ki játszhatja McGalagony professzort a Harry Potter-sorozatban

tegnap, 06:31 Módosítva: 2025.03.08 12:52
Az HBO Harry Potter-szériájában két újabb szereplő áll közel a megállapodáshoz. Janet McTeer McGalagony professzort, míg Paapa Essiedu Piton professzort keltheti életre.

Az HBO feltehetően megtalálta a jövőbeli McGalagony és Piton professzort a közelgő Harry Potter-sorozatához – írja a Deadline.

Janet McTeer részt vesz az Angelica című film sajtótájékoztatóján a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Grand Hyatt Hotelben 2015. február 7-én
Janet McTeer részt vesz az Angelica című film sajtótájékoztatóján a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Grand Hyatt Hotelben 2015. február 7-én

Az Oscar- és Emmy-jelölt Janet McTeer jelenleg tárgyalásokat folytat a csatornával az esetleges szerződésről. A színésznő mindössze néhány évvel fiatalabb (63 éves), mint amikor a néhai Maggie Smith megkapta a filmes franchise szerepét 2001-ben. 

Ezzel szemben a Piton professzor karakterére kiszemelt Paapa Essiedu még csak 34 esztendős, az ő esetében a csatorna vezetői ragaszkodtak a tanár „kanonikus” életkorához, ami 31 évet jelent. Essiedu neve már korábban felmerült Piton kapcsán, most azonban úgy tűnik már csak a formalitások vannak hátra, és hivatalosan is magára öltheti a Mardekár-ház vezetőjének jelmezét.

Tovább

Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film

március 7., 18:19 Módosítva: 2025.03.08 15:34

A Rokonszenvedés (A Real Pain) című amerikai–lengyel filmről szóló kritika nem születhetett volna meg a kiváló színész, Jesse Plemons nélkül. „Mi van? Nem is játszik a filmben! Mi köze van neki ehhez?” – mondhatná magában vagy hangosan az olvasó, és joggal. A válasz már-már mesebeli. A recenzens egy belvárosi krimóban futott össze (véletlenül) a világsztárral, aki egy meggypálinka után ellentmondást nem tűrő magabiztossággal közölte, hogy az elmúlt esztendő egyik, ha nem a legjobb alkotása a Rokonszenvedés. Szakember, tehát hittem a sztárallűröktől mentes Plemons ítéletének, azonnal megnéztem Jesse Eisenberg moziját, amint lehetőségem nyílt rá. Igaza volt, tényleg remek produkció. Remélem, Jesse Plemons sem csalódott az én ajánlatomban, a nagyszerű magyar dokumentumfilmet, a KIX-et látva pedig azt gondolja, 1-1, kvittek vagyunk.

Az alaptörténet szerint két unokatestvér, David (Jesse Eisenberg) és Benji (Kieran Culkin) teljesen ellentétes személyiség, ennek ellenére együtt vágnak neki egy lengyelországi túrának, hogy adózzanak szeretett holokauszttúlélő nagymamájuk emléke előtt. „A kaland nem várt fordulatot vesz, amikor családjuk viszontagságos történetében elmerülve a köztük lévő, régre visszanyúló feszültség is felszínre tör.”

A Jesse Eisenberg által írt és rendezett alkotást nézve kezdetben azt hihetjük, hogy a holokauszt és annak elképesztő borzalmai, az utódokban élő transzgenerációs trauma okozta problémák lesznek a produkció fókuszában, de a cselekmény kibontakozásával párhuzamosan be kell látnunk, hogy az említettek csak különös súlyú hátteret adnak a történéseknek. De fontos hátteret, rámutatva a túlélők kivételes bátorságára, hogy a legméltatlanabb helyzetből is fel lehet állni, valamint az áldozatok értelmetlen halálára.

Tovább

Daredevil visszatért, és nemcsak ellenfeleivel, hanem velünk is felmosta a padlót

március 7., 13:24 Módosítva: 2025.03.08 09:36

Bevallom, kicsit beleborzongtam, amikor láttam, hogy az új Daredevil-sorozat azzal kezd, hogy a jól ismert trió, Matt Murdock (Charlie Cox), a legjobb barátja, Foggy Nelson (Elden Henson) és a vak ügyvéd egykori szívszerelme, Karen Page (Deborah Ann Woll) kilépnek New York utcáira, hogy egy nehéz, munkával töltött napot a közeli kocsmában ünnepelve vezessenek le. Beleborzongtam, mert 2018 novembere óta közel hét év telt el. Ekkor esett meg, hogy a Netflix három évad után elkaszálta az eredeti Daredevilt, valamelyest megoldatlanul hagyva a szuperhős és a Kingpin néven ismert, civilben Wilson Fiskként emlegetett, Vincent D’Onofrio által játszott maffiavezér konfliktusát.

A Daredevil anno nagy szám volt, a Netflixen egész miniuniverzum épült köré, a Jessica Jones, a Luke Cage, az Iron Fist, a Defenders és végezetül a Punisher egymásba fűződtek. A realisztikusra szabott, kisebb léptékű, de annál feszültebb „daredevilverse-t” ugyanakkor, miután szépen egymás után lelőtték az összes szériát, egészen a 2021-es Pókember: Nincs hazaút című mozifilmig nem láttuk viszont. Ekkor kezdtek visszaszivárogni a sokak által imádott, parlagon hagyott karakterek, például Matt Murdock, aki előbb a Tom Holland-féle Peter Parker védőügyvédjeként bukkant fel, majd a She-Hulkban a címszereplővel szűrte össze a levet, és verekedett egy rövidet az Echóban, de az öblös hangú, nagy termetű Wilson Fisk is beköszönt a megkérdőjelezhetőre sikeredett Echo első évadában, valamint a Hawkeye című sorozatban.

Az, hogy az új, a Disney+-on az első két részével március 5-én bemutatott, Daredevil: Újjászületés ebben a formában megvalósulhatott, szinte csodaszámba megy. Az eredeti készítőgárda ugyanis már négy epizódot megcsinált a szériából, amikor a Marvel Studios fejesei rájöttek, hogy nem a legjobb az az irány, amit belőttek, és vélhetően a végeredményt egyöntetűen utálni fogja a közönség. Fogták tehát magukat, és új showrunnernek behozták azt a Dario Scardapane-t, akinek író-producerként oroszlánrésze volt a Punisher sorozat sikereiben is, mellé pedig egy, az MCU-ban már bevált készítőpárost, a Holdlovagon és a Lokin közreműködő Justin Bensont és Aaron Moorheadet igazolták le azzal a céllal, hogy

a Daredevil: Újjászületést ezek a szakemberek ruházzák fel olyan elemekkel, amelyek a netflixes Daredevil kvázi folytatásává teszik a szériát.

Milyen jól tették, hogy így döntöttek, mert az eredeti tervek szerint Matt Murdock a negyedik részig (!) magára se öltötte volna szuperhősruháját, az átírások és újraforgatások után azonban megkaptuk úgy összességében a tévés Daredevil egyik legbrutálisabb, legmegrázóbb és nem utolsósorban sorsfordító jelenetsorát. Egy olyan tragédiát, amely a főszereplő világát teljes egészében összedönti, köszönhetően annak, hogy a harmadik évad főgonosza, Dex Pointdexter (Wilson Bethel) is váratlanul beállít a már említett partizós estén, és meggyilkolja a Matthez egyik legközelebb álló embert.

Tovább

Már úton az új trash horror, véres tombolásba kezd Bambi

március 7., 12:46 Módosítva: 2025.03.07 17:49
2025 nyarán mutathatják be a Bambi: The Reckoning filmet, amelynek előzetese már elérhető a filmrajongók számára. A Disney már ismert mesefigurájának történetét és kinézetét ezúttal teljesen megváltoztatják, s egy új, vad Bambi kerül majd a mozivásznakra.

Már elérhető a készülő új Bambi: The Reckoning című film előzetese, amelyben a Disney szeretett kis szarvasa felnőtt, és a Variety fogalmazásában „teljesen megvadul”.

Egy nagyon csavaros változata lesz ez Bambi már ismert történetének, mivel nem csupán gyászolni fogja anyja halálát, hanem halálos tombolásra indul az erdőben, hogy bosszút álljon. A kicsi, aranyos állatból egy mutálódott, hatalmas és egy sor éles, félelmetes foggal rendelkező vadállat kerül majd a képernyőkre.

Óriási agancsaival autókat dobál a levegőbe, belerohan az egyébként kedvesnek tűnő vidéki házakba, valamint nyaraló családokat üldöz. Vérből és marcangolásból nem lesz hiány, de még egy lefejezés is várható az egyik jelenetben. 

A film Dan Allen rendezésében készül, s olyan szereplőkkel találkozunk majd benne, mint Roxanne Mckee, Tom Mulheron és Nicola Wright. A film producerei Scott Cahmbers és Rhys-Frake Waterfield, a nevükhöz fűződik a Micimackó: Vér és méz, valamint a Peter Pan's Neverland Nightmare című filmek készítése. 

Továbbá – önálló filmje után – Bambi csatlakozik majd Jagged Edge alacsony költségvetésű horrorfilmjéhez, a Poohniverse: Monsters Assemble című alkotásához, amelyben Micimackó, Pán Péter, Csingiling, Tigris, Malacka és Csipkerózsika mellett fog szerepelni. Ennek a készítése 2025 nyarán fog kezdődni.

A Bambi: The Reckoning bemutatóját 2025 nyarára tervezik. 

A Yellowjackets színésznője az Indexnek: Nem lepett meg, hogy Shauna összejött egy lánnyal

március 4., 20:25 Módosítva: 2025.03.05 20:31

Dupla résszel indult el február 27-én a SkyShowtime felületén a Yellowjackets című thrillersorozat új évada, melyben a kilencvenes években egy csak lányokból álló focicsapat gépe zuhan le az isten háta mögött. A történet a túlélni próbáló, kannibálokká váló tinédzserek kálváriája mellett napjainkba kalauzol, amikor a már felnőtt főszereplőket követjük. Azt, hogy akik túlélték a tragédiát, képesek-e a hátuk mögött hagyni azokat a démonokat, amelyek a vadonban szabadultak rájuk.

A SkyShowtime-nak köszönhetően nemrég exkluzív interjút készítettünk a Mistyt alakító Christina Riccivel, ami itt olvasható, de nem csak vele, hanem a sorozat kvázi főszereplőjével, a felnőtt Shaunaként látható Melanie Lynskey-vel is leültünk most külön, hogy egy videóinterjú keretein belül kibeszéljük a harmadik évad eddigi legnagyobb fordulatait.

A The Last of Us című posztapokaliptikus sorozatban is látott, a Yellowjacketsben új szárnyakra kapott, három Emmy-díjra jelölt, új-zélandi származású Melanie Lynskey-vel többek között arról beszélgettünk, hogy

  • elképzelhetőnek tartja-e karaktere, Shauna számára a happy endet,
  • szerinte is jobbak lettek-e a forgatókönyvek a sorozat harmadik évadára,
  • egyáltalán, lehetséges-e egy repülőkatasztrófa után visszatérni a társadalomba,
  • illetve, hogy meglepte-e az a bizonyos leszbikus csók a sorozatban.

Egy olyan sorozatban, mint a Yellowjackets, még a főszereplők sincsenek biztonságban, láttuk ezt a Juliette Lewis-féle Natalie kiírásánál. Szokott izgulni, amikor a forgatókönyveket olvassa?

Igen, állandóan rettegek Shaunáért, de azt hiszem, ezzel a többiek is hasonlóképpen vannak. A Yellowjacketsben semmi sem garantált. Ez mindössze a kilencvenes évekbeli szálon, néhány karakter tinédzserkori verzióját alakító színész számára biztonságos munka, de róluk nyilván tudjuk, hogy megérik a felnőttkort a történetben. Ahogy olvasom a szkripteket, és újabb és újabb epizódokhoz érek, mindig átfut az agyamon, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó. Soha nem lehet tudni.

Mit gondol, van esély Shauna számára a happy endnek?

Nagyszerű kérdés! Ezt még senkinek sem jutott eszébe megkérdezni tőlem. Szeretném azt hinni, hogy elérhető Shauna számára a happy end, de addig rengeteg tenni- és elrendeznivalója van még a karakteremnek. Shauna jelenleg nagyon impulzív, ha jobban átgondolná a dolgait, és aztán cselekedne, nem lenne olyan nehéz az élete.

Tovább

Mérgező levegő okozta több tucat fogyatékos kisbaba születését

március 4., 18:21 Módosítva: 2025.03.05 14:14

Nem ez az első alkalom, hogy valamelyik streamingszolgáltató olyan – valós történéseken alapuló – produkciót tűz műsorra, amely hétköznapi (munkás)emberek megoldhatatlannak tűnő, életeket megváltoztató problémáit, a vállalati hanyagsággal, kapzsisággal, korrupcióval és hazudozással vívott szélmalomharcát, ugyanakkor az összetartás erejét mutatja be. Ott van például az HBO-n debütált Csernobil vagy a Netflix A korona című sorozatának az aberfani katasztrófára fókuszáló része, amelyek hasonló témát boncolgatnak, mint a napokban megjelent Mérgező város (Toxic Town).

1995-öt írunk, a közép-angliai Corby városában járunk. Az egykor a város központját jelentő, már leállított acélművek helyére a kormány lakóházakat és vidámparkot építene. Megkezdődnek a munkálatok, azonban hamarosan kiderül, hogy a terület kadmiummal és más, rendkívül mérgező anyagokkal szennyezett. A káros anyagokkal teli – nyitott tetejű – teherautók a tudatlan lakosok mellett elhaladva, egy nem éppen szabályszerűen kialakított szeméttelepre szállítják a hulladékot.

Ekkor még senki sem sejti, hogy a mérgező anyagok belélegzése miatt több tucat kisbaba születik majd testi fogyatékkal a környéken…

AZ ÜGYBŐL PER LESZ, RÁADÁSUL AZ ELSŐ A VILÁGON, AMELY során ÖSSZEFÜGGÉST ÁLLAPÍTanak MEG A LÉGSZENNYEZÉS ÉS A SZÜLETÉSI RENDELLENESSÉGEK KÖZÖTT. 

Tovább

Halálra nevettük magunkat ezen az új Stephen King-filmen

március 1., 20:42 Módosítva: 2025.03.02 17:48

Stephen King a legtöbb írásával sokkolja, terrorizálja, érzelmileg romokba dönti olvasóját. Nem véletlenül emlegetik a 77 éves regényírót a horror mestereként. Ebből adódik, hogy a Stephen King-adaptációk is nagy hatásfokon rémisztgetnek, legyen szó az olyan kultikus filmekről, mint a Ragyogás, a Tortúra, az 1976-os Carrie, de az új hullámos feldolgozások hellyel-közzel megteszik ugyanezt – utóbbiak közé lehet sorolni az Az-filmeket és az Álom doktort is bőven. Az ember megszokta már, hogy amikor egy Stephen King-filmre megy a moziba, akkor leforrázott arccal, maximális reménytelenséget érezve jön ki onnan két óra elteltével. Remegő kéz a jumpscare-ek miatt... opcionális.

Pont ezért egyedülálló a maga nemében a február 27-től a hazai vásznakon is látható A majom, amely egy 1980-ban megjelent King-novellán alapszik, és a véres trancsírozást olyan elemmel dobja fel, amire a legvadabb álmainkban sem gondoltunk: féktelen humorral.

A majom író-rendezője az az Osgood Perkins, aki a nyomozós, Nicolas Cage-ből szörnyeteget csináló, a Twin Peaks nyomdokain haladó Longlegs című thrillert is elhozta nekünk. Osgood Perkins zsenialitását tükrözi, hogy A majomhoz azzal a szemlélettel nyúlt, hogy ha már annyira groteszk dolog a halál, miért ne lehetne azt mosollyal az arcunkon fogadni.

A majom tocsog a vérben, szakadnak benne a végtagok, és ezek az erőszakos megmozdulások olyan hirtelenséggel, olyan egymás után futnak be, hogy képtelenné válunk nem szétröhögni magunkat a látottakon.

Egy egyetemi tanárom mondta azt hajdanán, hogy „kedves hallgatók, ha én most itt összeesnék a katedrán, önök vélhetően nagyon megijednének. Ha viszont összeesnék, majd újból és újból és újból összerogynék, akkor már nevetnének. Ez különbözteti meg a tragédiát a tragikomédiától”. Ugyanezt csinálja meg A majom, csak az egészet horrorba, misztikumba ágyazza, és emlékeztet rá, hogy annak idején a Final Destination-filmsorozat miért működött olyan szépen, a zsáner ugyanezen válfajában.

Tovább

Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott

március 1., 08:21 Módosítva: 2025.03.01 20:54

Új résszel bővült a nagy sikerű Exhibition on Screen képzőművészeti dokumentumfilm-sorozat: 2025. február 27-én, a Pannonia Entertainment forgalmazásában került a hazai művészmozikba a Vincent Van Gogh munkásságát bemutató rész, a Van Gogh – Költők és szeretők.

Vincent Van Gogh neve hallatán az emberek többségének egy levágott fülű, napraforgókat festegető őrült zseni juthat eszébe, kevesen tudják azonban, hogy

a művész az irodalom terén is maradandót alkotott.

Levelei irodalmi értéket képviselnek. Talán egyetlen olyan olvasott festőt sem tart számon a művészvilág, mint a holland alkotót. Irodalmi jártassága festészetére is kihatott, mi több, hatalmas szerepet játszott stílusa, formanyelve, vizuális történetmesélési módszere kialakításában.

A Van Gogh – Költők és szeretők című, David Bickerstaff rendezte dokumentumfilm a londoni Nemzeti Galériában rendezett kiállítás címét kölcsönözte, ez a tárlat adja a produkció alapját is. 

Tovább

Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni

március 1., 08:19 Módosítva: 2025.03.03 06:04

Rendhagyó beszámoló következik. Olyan írás, amely nem spoilerezik, hogyan is tehetné, hiszen a Hunyadi című sorozatról van szó, és bár az első részt 2025. március 8-án este a TV2 levetíti – 9-én este a másodikat –, nem volna fair elárulni, hogy a sorozat miként mutatja be a törökverő hadvezér, Hunyadi János és kortársainak életét. Amit azonban mindjárt az írás elején elárulhatunk, az az értékelés. Azt is elmondjuk, miért, s hogy – az első öt részt látva – miért 9,6 a tízből.

9,6/10

Nem végre, hanem így. Így kell televíziós sorozatot készíteni. Minden benne van, ami a képernyők elé tapaszt. 

  • Operatőri munka – 10.
  • Vágás – 10.
  • Díszlet – 9.
  • Kosztüm – 10.
  • VFX – 9.
  • Rendezői munka – 10.
  • Zene – 10.
  • Színészi játék – 9.
  • Forgatókönyv – 9.
  • Hang – 10.

Ezek csak a főbb szempontok, de egy sorozat ereje ezek nélkül mit sem ér. Ha valaki megnézi a Hunyadi János életéről szóló – Bán Mór regényfolyama alapján készült – televíziós sorozatot (eredeti címén: Rise of the Raven), és szakmai szemmel nézi az epizódokat, a lelke mélyén alighanem azt mondja majd, hogy végre...

  • Pedig fontos kimondani, hogy nem végre, hanem így. Így kell televíziós sorozatot készíteni.

Hunyadi nem lesz mindjárt hős

Már az intró is letisztult, átgondolt, kellően heroikus történetet sejtet, hozzá a zenei világ is egyszerre sugallja azt, hogy emberi drámák sorozata következik, ember és ember, ember és istenek csatájának leszünk szemtanúi. Itt nem pusztán a törökverő heroizálása van terítéken, hanem a magyar és európai történelemnek eleddig méltatlanul elfeledett, vagy kevés figyelmet kapott eseménysorozatába kapunk betekintést, amelynek középpontjában nem más áll, mint Hunyadi János, a leendő I. Mátyás magyar király édesapja.

A televíziós filmsorozat nem akar változtatni azon a történelmi ténysorozaton, amelyet minden magyar iskolás ismer, vagyis az események megállíthatatlanul haladnak Nándorfehérvár 1456-os ostroma felé, ahol is Hunyadi János és serege megálljt parancsol az Oszmán Birodalom terjeszkedésének, és hetven évre viszonylagos békét hoz mindenkinek, aki a Kárpát-medencében él.

A sorozat azokat a szereplőket mutatja be – fontos megjegyezni, hogy a tízből mi is csupán az első öt részt láttuk –, akik meghatározták a valós történelmi eseményeket. Vagyis aki arra számít, hogy mint például a Disney esetében előfordul, hogy például A Notre Damme-i toronyőr végkimenetele némileg boldogba fordul, az csalódni fog. A Hunyadi-sorozat véresen komolyan, hús-vér valóságában mutatja be a hősök, áldozatok és csalárdok sorsát. Olyan jellemfejlődéseknek lehetünk szemtanúi, amelyben, szerencsére, Hunyadi Jánost sem láthatjuk azonnal hősként.

No de menjünk sorjában...

Sorozat a szemünk előtt

Garas Dániel operatőr egészen kiváló munkát végez. Bár a XXI. századi filmiparban megszoktuk már, hogy trükkök százait vetik be csak azért, hogy a vizuális élmény még nagyobb legyen – ettől a Hunyadi sem mentes, és a VFX a sorozat nézése közben szinte tökéletes illúziót teremt –, az egészen pazar képi világban mégis hangsúlyt kap a filmművészet lelke, nevezetesen a fény és árnyék hatása. Ha ez nem volna, az érzelmek sem merülhetnének mélyre. A Hunyadi esetében ez a munka nagyon is elvégzett és eredményes.

A díszlet, különösen a belső terek ábrázolása olykor hordoz némi sterilitásélményt, máskor meg annyira, de annyira lepusztultan valóságos, hogy szinte érezni a helyszínek sáros-véres, párás szagát. A korstílus építészeti ábrázolása olykor mintha előrébb húzná a magyarországi reneszánsz kibontakozását, de ez a történetvezetés hatásában mintsem csorbít a cselekmények menetén.  

A ruhák mélyek és színesek, látunk mindent, díszeset és rongyosat is, jól kifejezik viselőjük jellemét és hangulatát.  A hangeffektek kellően élményszerűen loccsanósak, koppanak, csörögnek, dobolnak és surrannak, a maszkmesterek is apait-anyait beleadtak, hogy azt érezzük, minket most visszavittek a középkornak abba a szakaszába, ahol ha egy közösség nem vigyázott, hamar felütötte fejét egy-egy járvány.

Rendezők, ölek és izomzatok

A Hunyadi-sorozatot négy rendező jegyzi. Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs. A sorozat első két epizódja Dornhelmé, a következő három Nagypálé. Az első két rész lassabban kibontakozó, építkező szakaszában a tempó nem mondható rohanósan pörgősnek, de ez semmit nem vesz el a sorozat élményéből, hiszen most ismerjük meg a szereplőket. A Nagypál-hármas azonban iszonyat gyorsan beránt minket a a XV. század világába, a szereplőknek gyakran már elegendő a szemüket villantani, hiszen karakterüket már ismerjük. 

Erre csak ráerősít az a vágói csapatmunka, amely kiválóan segíti az elénk táruló élmény befogadását, észrevétlenül vezeti a tekintetet és a lelket a lassan hősökké, áldozatokká és csalárdokká formálódó szereplők életének bemutatásakor. 

A csatajelenetek pedig egészen lélegzetelállítóak. Aligha való azoknak, akik szerint a világ szép és jó, és minden ember lelkében lepkék rebbennek virágól virágra. A csata az csata, a kard és a pallos éles, a nyílvessző surrog. A vér meg folyik.

Itt érdemes némi kitételt tenni, hiszen a barbár erőszak, a legbensőbb emberi gonoszság ábrázolása mellett az érzéki érintések is szerepet kapnak, még akkor is, ha azok nem feltétlenül a mai magyar Alaptörvény bötűi szerintiek, de az ember, a középkor – és különösen a történelem már csak ilyen. Egy biztos, a fedetlen női keblek és takarásba bújt vénuszdombok, valamint a jelentősen kidolgozott férfi felsőtesten az anatómiailag jól kivehető izomcsoportok látványától bódulatra vágyó nézők megtalálják számításukat. Amikor Dornhelm rendez, kicsit több van az előzőből, amikor Nagypál, némileg az utóbbi erőteljesebb.

Tovább

Lezsibbadt az agyunk, akkora bődületes marhaság ez az új film

február 28., 18:38 Módosítva: 2025.03.01 17:08

Agyzsibbasztó „gyönyörűség”, amikor az észak-francia partok festői tájain bontakozik ki a jó és gonosz örök küzdelme. Földöntúli hatalmak viaskodnak, ellenséges nemzetek szeretői üvöltve szexelnek a nyílt színen, majd néha fénykardot ragadva fejeznek le megromlott embereket. Megannyi filmet gyúrtak össze, hogy világra hozzák a hollywoodi blockbusterek és a francia kis realizmus szerelemgyerekét, ami akkora pofon a nézőnek, hogy vagy az óráját nézegeti, mikor lesz már vége a produkciónak, vagy a sokkhatástól a moziszékbe ragad. Ez A birodalom című alkotás.

Bruno Dumont filmje kirángatja az embert a komfortzónájából, bár nem feltétlenül a jó értelemben. A mozit elhagyva nem a világ morális kérdésein vagy a fogyasztói társadalomban ránk ömlesztett hollywoodi filmek egyhangúságán gondolkodunk, de nem is az európai realizmus alulértékeltségén, hanem azon, hogy hová is lett az életünkből ez a két óra. Feltehetően hasznosabb, mint káromkodós realityműsorok előtt tespedni félrészegen a kanapén, de nem biztos, hogy többek lettünk vele, mintha inkább Hűvösvölgyben sétálgattunk volna, vagy más, könnyed szórakozás után nézünk. 

Persze ezt előre nem lehetett sejteni, hiszen az alkotás (a filmet látva kissé érthetetlenül) a zsűri Ezüst Medve-díját vihette haza a Berlinaléról,

vagyis a fesztivál egyik legrangosabb elismerését. Sikerült ez annak ellenére, hogy még a kritikusok sem rajongtak érte. Mégis, a medveszobrocska adott némi reménységet nekünk, persze hiába. A film a feléig nem tudott mosolyt csalni az arcunkra, és a moziteremben sem lehetett elcsípni egy árva kuncogást sem. Ez arra enged következtetni (pláne ha hozzávesszük a vérszegény teljesítményt, amit megjelenése óta a pénztáraknál nyújtott), hogy nemcsak mi vagyunk szőrösszívűek, hanem A birodalom egyszerűen nem lett közönségkedvenc.

Tovább

A jövő héten már látható a Hunyadi, itt a premier előzetese

február 27., 20:17 Módosítva: 2025.03.01 09:01

Már nem kell sokat aludni, 2025. március 8-án és 9-én este a TV2 levetíti a Hunyadi-sorozat első két epizódját. Ma kiadták a végső előzetest, a premier trailert.

A Bán Mór regényfolyamából készült televíziós sorozat előkészületeit az Index olvasói nyomon követhették, így már tudják, hogy a tíz, egyenként egyórás részből álló sorozat Hunyadi János hadvezér epikus életét tárja elénk, aki a 15. századi középkori Európa kimerítő, kegyetlen viszonyai között – dacolva az óriási túlerővel – döntő győzelmet aratott a nándorfehérvári csatában, átformálva ezzel Európa történelmét.

A sorozat végső előzetese

Hunyadi az olasz, lengyel, osztrák, szerb és magyar nemesi családok között éli életét – amit botrányok, politikai hatalmi játszmák és összeesküvések tarkítanak.

Elkészült a bemutató előtti végső trailer, amit most meg is nézhet.

Amennyiben lemaradt volna a Hunyadi-sorozat előzményeiről, itt most mindent megtalál:

Sztriptízelés közben tárja elénk a lelkét Pamela Anderson ebben az új filmdrámában

február 27., 19:00 Módosítva: 2025.02.28 15:28

Pamela Andersonról a többségnek a kilencvenes évekbeli szexikon jut eszébe, a Playboy megkerülhetetlen címlaplánya, aki lobogó szőke hajjal, egy kicsit túl szűk piros fürdőruhában mentette a fuldoklókat a Baywatch című sorozatban, és akinek a férjével, Tommy Leevel készített szexkazettája akkora popkulturális mérföldkő lett, hogy Pam és Tommy címmel, Lily James és Sebastian Stan főszereplésével a Hulu még fikciós sorozatot is készített a botrányról.

Talán nem valóságtól elrugaszkodott kijelentés, hogy az egykori playmate jócskán a külsejéből élt meg évtizedeken keresztül, pontosan ezért annyira pikáns a szerep, amit Pamela Anderson Az utolsó showgirl című filmben elvállalt. Gia Coppola rendezésében ugyanis egy olyan, aligruhában vonagló táncosnőt alakít az 57 éves színésznő, akit egyik napról a másikra csap arcon a depresszív valóság, és hullik szét a teljes világa.

Az utolsó showgirl egy különös néznivaló, mert az álomszerű fényképezés mellé olyan életszagú jeleneteket és kőkemény karakterdrámát kapunk, hogy másfél óra erejéig úgy érezhetjük, mi is ott járunk a főszereplő Shellyvel napjaink Las Vegasában, ahova az amerikai álom már csak halni jár. A történet kiindulópontja, hogy a sok-sok éve futó, Razzle Dazzle névre keresztelt táncos show-t, mivel a kíváncsi és felajzott közönsége elfogyott, lelövik. A rohamosan közeledő utolsó előadás pedig mindenkire másképp hat.

Az egész nyilván a Pamela Anderson-féle Shellyt rázza meg legjobban, aki még szépen és fiatalon kapott lehetőséget, hogy melleit és fenekét önfeledten mutogassa ebben a modern cirkuszban, s mindeközben arról hitegette magát, hogy ő valójában egy tehetséges táncos. A befejezés ténye Shellynél nem várt, számára is megdöbbentő dolgokat hoz előtérbe, például a lányával, Hannah-val (Billie Lourd) való feszült kapcsolatát, de a Jamie Lee Curtis által játszott, kiöregedett és immár felszolgálónőként dolgozó egykori showgirl helyzete is rávilágít hősnőnknek, hogy nem számíthat túl sok jóra a jövőben.

Tovább

Visszavonul a Star Wars- és az Indiana Jones-filmek legendás producere

február 27., 10:11 Módosítva: 2025.02.27 10:59
Tizenhárom év után távozik a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy, ezzel lezárva egy meghatározó korszakot a Star Wars világában.

Kathleen Kennedy 2012-ben vette át a Lucasfilm vezetését, közvetlenül azután, hogy a Disney felvásárolta a stúdiót George Lucastól.

Az ő irányítása alatt indult el az új Star Wars-trilógia, valamint hozzá fűződik a franchise kiterjesztése a Disney+ platformon olyan sorozatokkal, mint A Mandalóri és az Andor – adta hírül a Hollywood Reporter.

A legendás producer megítélése igen vegyes volt a rajongók közt, sokakban ellenszenvet váltott ki, amikor a Solo: Egy Star Wars-történet munkálataiból kirúgta a Phil Lord, Christopher Miller rendezőpárost, illetve ezenfelül is hozott néhány megkérdőjelezhető döntést. 

Tovább

Mitől lesz valaki pszichopata? Erről beszélt Christina Ricci az Indexnek

február 26., 18:07 Módosítva: 2025.02.27 18:28

A Yellowjackets című sorozat egy egészen izgalmas egyveleg, amit legkönnyebben úgy lehetne körülírni, hogy olyan, mint A legyek ura, csak éppen tinilányokkal a főszerepben. Persze nem lenne igazságos ennyivel elintézni, hiszen a vadonban ragadt túlélők sztorija sokban emlékeztet A hó társadalma című filmben látott megtörtént esetre, amikor uruguayi főiskolások gépe zuhant le az Andokban, ők pedig a jéggel, faggyal, éhezéssel dacolva, a kannibalizmus eszközeihez is nyúlva maradtak életben. Na és misztikus körítés tekintetében ne felejtsük el a Lostot sem, amihez egyre egyértelműbben nyúlkál vissza a Yellowjackets.

A SkyShowtime-on február 27-én immár a harmadik évadával visszatérő sorozat igencsak feszült szituációban veszi fel a fonalat. A kilencvenes években játszódó történetszálon a lányok izzadtsággal felépített törzsi hierarchiája éppen összeomlani látszik, mivel úgy tűnik, az egyre instabilabb Shauna egy mozdulattal felrúghatja mindazt, ami eddig felépült. Míg a jelenben a túlélők felnőttkori verziói számára sem épp legegyszerűbb az élet. Főképp Mistynek nem, aki kénytelen legjobb barátnője halálával megbirkózni, azzal, hogy ő gyilkolta meg a Juliette Lewis-féle örök lázadó és rocker Natalie-t.

A Yellowjackets új évadának premierje kapcsán a SkyShowtime-tól lehetőséget kaptunk rá, hogy exkluzív interjút készítsünk Christina Riccivel, a sorozat Emmy-jelölt színésznőjével, aki Misty felnőtt változatát játssza a sorozatban.

A Wednesdayből is ismerős, különc karaktereket szívesen alakító Christina Ricci többek között arról beszélt az Indexnek,

  • egyetért-e azzal, hogy az általa játszott Misty egy pszichopata, egyáltalán, mitől lesz valakiből pszichopata,
  • de a Yellowjackets sztárja a Natalie-ként látott Juliette Lewis kiválásáról,
  • Elijah Wooddal való közös múltjáról,
  • és arról is mesélt, irigyli-e fiatal kollégáit, hogy a vadonban kalandozhatnak a Yellowjackets forgatásán.
Tovább

Farquaard nagyúrból lesz az HBO Dumbledore-ja

február 26., 17:23 Módosítva: 2025.02.27 06:02
Az HBO hamarosan érkező Harry Potter-sorozata igazi sztárparádénak ígérkezik, amihez most egy újabb ismert arc társul. Ugyanis a 79 éves, kétszeres Golden Globe-díjas John Lithgow játssza majd a sorozatban Albus Dumbledore-t. A színész olyan sikerfilmekben szerepelt korábban, mint a Csillagok között vagy a frissen Oscarra jelölt Konklávé, de az első Shrek-filmben is prominens szerepet kapott, Farquaard nagyúr hangja volt.

Ahogy azt a Variety is megírta, John Lithgow eleinte vonakodott elfogadni a szerepet. Nem az HBO-val vagy a történettel volt gondja, és nem is attól tartott, hogy a néhai Richard Harris és Michael Gambon után ne tudná eljátszani az idős professzor szerepét. Amiatt tipródott, hogy elfogadja-e a csatorna ajánlatát, mivel közel a nyolcvanhoz feltehetően egyik utolsó, igazán nagy szerepe lesz a Roxfort igazgatójának megformálása.

Tovább

Már javában zajlik Keanu Reeves kultfilmjének fejlesztése, jön a második rész

február 25., 08:51 Módosítva: 2025.02.25 19:28
A 2005-ös Constantine – A démonvadász Francis Lawrence rendezésében csaknem húsz év után kaphat folytatást.

Keanu Reeves közel két évtized után újra eljátszhatja John Constantine szerepét azután, hogy először alakította a karaktert a 2005-ös Constantine – A démonvadász című filmben – írta meg a Mafab

A színész elárulta, hogy a film második része a forgatókönyv fejlesztése felé halad.

Már több mint egy évtizede próbáljuk megcsinálni ezt a filmet, és nemrég állítottunk össze egy történetet, amit felvetettünk a DC Studiosnak, és ők azt mondták, hogy oké

– fogalmazott Keanu Reeves, aki jelezte, hogy a második rész szeretné megtartani az eredeti film világát, a Happy Sad Confused podcastben azt is elárulta, hogy örül a projekt elindulásának, elmondása szerint még 20 év után is boldogan gondol vissza a szerepre.

A második részt is Francis Lawrence fogja rendezni a rajongók legnagyobb örömére, míg a forgatókönyvön Akiva Goldsmann dolgozhat majd.

Végighazudta az életét, mégis olyat alkotott, amit milliók csodáltak

február 23., 07:19 Módosítva: 2025.02.24 06:15

A szó legszorosabb értelmében nem volt háborús bűnös, mégis kiszolgálta a náci rezsimet. Kétségkívül a filmtörténet egyik legmegosztóbb alakja volt, aki nő létére egy férfiak uralta világban próbált érvényesülni. Leni Riefenstahl munkássága emlékezetes és forradalmi – minden értelemben. A német rendezőnő életéről most új dokumentumfilm készült Riefenstahl címmel, amelyet itthon a Cirko Film forgalmaz. 

Kevés olyan művészt találni, akinél legalább annyira érvényes a kérdés, vajon szétválasztható-e egy alkotó munkássága és magánélete, világnézete, cselekedetei, mint Leni Riefenstahl esetében.

A 2003-ban, 101 évesen meghalt német rendezőnő művészi öröksége és a náci rezsimhez fűződő összetett kapcsolata nem egy interjút és dokumentumfilmet eredményezett már, de egyetlen ilyen komplex mű sem készült még róla, mint amilyen ez az új film.

A Sandra Maischberger produceri közreműködésével készült, Andres Veiel rendezte Riefenstahl című 2024-es dokumentumfilm bemutatja a művész önmagáról festett képét, de számos olyan bizonyítékot is felmutat, amely arra utal, hogy a (később) tagadásban élő rendezőnő

mindent tudott a rendszer működéséről és az elkövetett bűnökről.

Andres Veiel hozzáférést kapott a náci propagandafilmjeiről elhíresült Riefenstahl hétszáz doboznyi felvételből álló személyes archívumához, amelyekből elkészítette a filmrendező talán legösszetettebb portréját – a portrét, amely nem próbál meg igazságot osztani, nem próbál dobozokba helyezni vagy a spektrum egyik-másik szélén elhelyezni, sokkal inkább arra törekszik, hogy egyszerre hangsúlyozza ki a nő bűneit és erényeit. 

Tovább

A Peaky Blinders atyja újra elvisz minket az alvilág mocskába

február 22., 19:02 Módosítva: 2025.02.24 11:13

Steven Knight egészen fiatal kora óta az írásnak él, rádiós reklámokkal kezdte, szerzője volt regényeknek, könnyed vígjátékoknak és a Legyen Ön is Milliomos! kitalálói között volt, mielőtt a nagy presztízsű drámasorozatok felé vette volna az irányt. Napjainkban Steven Knight igazi nagyágyúnak számít a mozgóképes szakmában, aki olyan sorozatok történetét jegyezte, mint az iszonyatosan népszerű Peaky Blinders, valamint a Tom Hardy főszereplésével készített Tabu, amelynek folytatását a rajongók már régóta követelik a készítőtől.

A forgatókönyvírót új sorozata, az Ezer bokszütés disney+-os premierje kapcsán értük utol egy Zoom-interjú keretein belül, ahol szűk körben beszélgettünk Steven Knighttal. Az Ezer bokszütés története az 1880-as évekbe kalauzol, és középpontjában egy Hezekiah Moscow (Malachi Kirby) nevű férfi és jó barátja, Alec Munroe (Francis Lovehall) állnak, akik Jamaicából érkeznek Londonba, hogy szerencsét próbáljanak. Hezekiah oroszlánidomárnak állna a helyi állatkertben. Ám egy kellemetlen élmény után inkább az illegális boksz világa felé sodródik hősünk, aki nem elég, hogy se veled, se nélküled viszonyba kezd a Forty Elephants nevű, csak nőkből álló gengszterbanda fejével, Mary Carr-ral (Erin Doherty), még vérszemet kapott nemezisre is talál a ringben, Sugar Goodson (Stephen Graham) által.

Intrikus, bűnözéssel és a londoni alvilág mocskával teli sorozatról van tehát szó, melynek írója, Steven Knight az Index kérdésére bővebben mesélt arról:

  • hogyan talált rá a bokszolókat, női gengsztereket és egy brutális, 19. századi Londont felsorakoztató ötletre, amelyből kinőtte magát a február 21-én a teljes első évadával érkező új sorozat,
  • a sport és bűnözés összefonódásáról,
  • a kosztümös, történelmi produkciók iránti érdeklődéséről,
  • és szó esett arról, hogyan ír, alkot a Peaky Blinders készítője, mennyire viselik meg az időnkénti hollywoodi kudarcai, s egyáltalán, mikor jön végre a Tabu második évada.

Mesélne egy kicsit bővebben arról, hogy miképp talált rá ezekre a karakterekre, és a kutatómunkáról, amit az Ezer bokszütéssel kapcsolatban végzett?

Hezekiah Moscow-ról először Stephen Grahamnek köszönhetően hallottam, aki megkeresett, és arra kért, hogy meséljük el ennek a fickónak a történetét. Egyszersmind az érdeklődését Sugar Goodson karaktere is felkeltette, akit ő maga akart eljátszani.

Két legyet ütöttem egy csapásra, mert ebbe a sorozatba végre beledolgozhattam a Forty Elephants nevű, nőkből álló bűnbandát is. A Forty Elephants már régóta foglalkoztatott, még a Peaky Blindershez végeztem kutatómunkát, amikor rájuk bukkantam. Sietős volt a dolog, féltem tőle, hogy valaki megelőz ezzel a sztorival, túl izgalmas volt ahhoz, hogy valaki ne dolgozza fel. Csak hogy jobban értsék, egy negyven nőből álló bandáról van szó, akik abból éltek, hogy áruházakat raboltak ki, és az ellopott ruhákat egyszerre magukra vették, ezáltal amikor elhagyták a tett helyszínét, úgy néztek ki, akkorák voltak, mint az elefántok. Innen kapták a nevüket. Ki ne akarná ezt a sztorit megírni?

Fogtam tehát Hezekiah Moscow karakterét, Mary Carrt, aki a Forty Elephants vezetője volt, és összehoztam őket egy történetbe.

Azt olvastam, hogy egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy a bokszolóknak közük lett volna a szervezett bűnözéshez.

Biztos vagyok benne, hogy volt közük, nem is kevés. Amikor a bokszolók elértek egy bizonyos szintet professzionálisan, onnantól valóban meg tudtak élni a sportból. De ne felejtsük el, hogy a sorozat az 1880-as évek Londonjában játszódik, egy kegyetlen és nyüzsgő világban. Mary Carrt és Hezekiah Moscow-t a valóságban nem kötötte össze semmilyen feljegyzés, de ugyanakkor, ugyanott éltek, így elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha összefutnak. Nem állítom, hogy biztosan találkoztak egymással, de benne van a pakliban, hogy megtörtént.

Tovább

Teljesen más lett volna a Star Wars egyik kulcsjelenete, ha Samuel L. Jackson nem lép közbe

február 22., 18:01 Módosítva: 2025.02.23 19:37
Mace Windu halála egészen más lett volna a Star Wars harmadik részében, viszont a karaktert játszó Samuel L. Jackson volt akkora színész már 2005-ben, hogy el tudta érni George Lucasnál, hogy átírja a forgatókönyvet. Így a film egyik színésze teljesen a partvonalra szorult – holott központi szerepet játszott volna a filmben –, ez pedig véleménye szerint az egész karrierjére hatással volt.

Daniel Logan, a Star Wars színésze elárulta, hogy George Lucas megváltoztatott egy hatalmas részletet a III. rész: A Sith-ek bosszújában, amiért Samuel L. Jackson is harcolt. Logan a fiatal Boba Fettet alakította a 2002-es II. rész: A klónok támadása című filmben, amikor apját és a fejvadászt, Jango Fettet megölte Samuel L. Jackson jedikaraktere, Mace Windu. A 2005-ben bemutatott A Sith-ek bosszúja című részben Windu a Galaktikus Birodalom császára, Sheev Palpatine keze által halt meg, miután Anakin Skywalker a fénykardjával levágta a kezét. Ez szabad utat hagyott Palpatine-nak, hogy egy végzetes, Erő általi villámcsapással sújtson le a jedi mesterre.

Logan szerint azonban a filmnek egészen máshogy kellett volna alakulnia Lucas eredeti tervei szerint.

Gondoskodni kellett volna róla, méghozzá nekem, mert a császár szerintem nem végzett olyan jó munkát. Darth Maul annyiszor tért már vissza az életbe, és vagy négyszer vágták ketté

– mondta Logan a GalaxyCon Richmondban tartott spotlight panelbeszélgetésen a PopVerse szerint. A színész elárulta, hogy a 2005-ös filmben kellett volna visszatérnie, de az utolsó pillanatban lemondtak róla.

„Azt hiszem, valószínűleg a Fett bosszúja lett volna a harmadik rész, mert a történetben, amit megnézhetsz a neten, volt egy forgatókönyv, ami már elkészült, ebben Boba Fettnek egy másik arénajelenetet kellett volna játszania Mace Winduval” – mondta. Az említett storyboard a Star Wars Insider 85. számában és a Making of the Revenge of the Sith című könyvben jelent meg. A történet szerint Fett megölte volna Windut. De Lucas később meggondolta magát, és Logan szerint azért, mert Jackson közbelépett.

Tovább

Eltolták a Pókember 4 premierjét Tom Holland miatt

február 22., 16:03 Módosítva: 2025.02.23 10:52

Az új dátum szerint 2026. július 31-én érkezik majd a mozikba a Pókember 4 Tom Holland főszereplésével. Eredetileg július 24-re tervezték a megjelenést, de feltehetően a főszereplő másik mozis alkotása miatt tolni kellett egy héttel, nehogy túlságosan összefusson a két A kategóriás film. Ráadásul mindkettő sztárparádé, így pláne veszélyforrás lehetne egymás bevételeire a túlságosan közeli megjelenési dátum.

Tom Holland ugyanis 2026. július 17-én debütál a frissen Oscar-díjas Christopher Nolan Odüsszeia című filmjében. Ahogy arról a Hollywood Reporter is beszámolt, Homérosz művének átdolgozásában olyan toplistás sztárparádét láthat a közönség, mint Tom Holland, Zendaya, Matt Damon, Anne Hathaway, Lupita Nyong’o, Robert Pattinson és Charlize Theron.

Tovább

Budapestre érkezik a neves francia filmrendező

február 22., 09:17 Módosítva: 2025.02.22 15:06

A Magyarországi Francia Intézet szervezésében idén 2025. február 27. és március 9. között tartják a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Leos Carax a kortárs film egyik legizgalmasabb, legkiszámíthatatlanabb figurája. Legújabb, kísérleti önéletrajzi filmje, a Leos Carax: Ez nem én vagyok magyarországi premierjére Budapestre érkezik a 2025. február 27-én kezdődő 15. Frankofón Filmnapokra. Ehhez kapcsolódóan a Magyarországi Francia intézet, a Cinema Niche és a Puskin Mozi február 28-tól március 2-ig retrospektív vetítéssorozatot tart a rendező munkásságából, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Ennek keretében olyan meghatározó Carax-filmeket láthat a közönség, mint a Boy Meets Girl, a Rossz vér, A Pont-Neuf szerelmesei, az Annette és a Holy Motors. A vetítések után a közönség találkozhat a világ legnagyobb A-kategóriás filmfesztiváljain többszörösen díjazott alkotóval, aki ittléte során mesterkurzust is tart majd az ELTE és a Freeszfe hallgatóinak, oktatóinak.

Tovább

A szenvedés nem múlt el, csak a világ feledkezett meg róla

február 22., 06:44 Módosítva: 2025.02.22 09:08

Különleges, ingyenes vetítéssel készülnek Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének és a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválnak a munkatársai, ahol a Dalok a lassan égő Földről című filmet mutatják be. A koprodukciós alkotással, amin négy ország szakemberei dolgoztak, a három éve háborúban álló, egyre jobban összeroppanó Ukrajnára igyekeznek felhívni a figyelmet, aminek mindennapi harca lassan a feledésbe merül. 

Olha Zhurba rendező mintegy másfél órás filmjét a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be még 2024-ben. Az alkotás a 21. Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a Doc Future díjat. A koprodukcióban Ukrajna, Dánia, Svédország és Franciaország szakemberei dolgoztak együtt.

Tovább

Minden borzalom egy látogatással kezdődött

február 21., 15:52 Módosítva: 2025.02.22 17:16

Éveken, sőt évtizedeken át hallottuk, hogy az Egyesült Államok a nagy költségvetésű közönségfilmek, avagy a filmgyártás otthona, míg Európa a filmművészet, a rendhagyó megközelítés bölcsője. Aztán néhány éve ez a szabály – amiben voltak azért bőséggel kivételek korábban is – egyre jobban kezdett felborulni. Ennek eredménye a mostani Éjféli játszma: Mindörökké démonok című alkotás is.

Ahogy korábbi interjúnkban az Oscar-díjas Kevin McDonald is kiemelte, jelenleg Amerika épp annyira megosztott, mint Európa, így nehéz bármelyik földrészen olyan filmet készíteni, ami mindenkinek szól. A tengerentúlon egyre több művészfilm kerül listára a legnagyobb díjátadók, az Oscar vagy Golden Globe jelöltjei között, míg Európában számos közönségfilm születik – erre itthon is jó pár példát látni az olyan nagy költségvetésű alkotásokkal, mint a Semmelweis vagy a Hunyadi-sorozat. 

Az Éjféli játszma: Mindörökké démonok mint dán film szintén a szélesebb közönségnek szól, de bármennyire is igyekszik levetni az európai köntöst, azért megmaradtak azok a jellemvonások, amelyek leleplezik. Ebbe tartozik többek közt a karakterrajz, a kettős felfogás és a forgatókönyv néhány olyan eleme, ami inkább a művészi kiteljesedést szolgálja, mintsem a közönséget. 

Tovább

Régen várt új sci-fi sorozat érkezik, a Murderbot

február 21., 11:52 Módosítva: 2025.02.21 18:24

Az Emmy-díjas Alexander Skarsgård főszereplésével érkezik a Murderbot című sci-fi Chris és Paul Weitz rendezésében. A tízrészes sorozat első két részét 2025. május 16-án mutatja be az Apple TV+.

2025. május 16-án debütál az Apple TV+ új sci-fi sorozata, a Murderbot, amelynek főszereplője és ügyvezető producere az Emmy-díjas Alexander Skarsgård (Utódlás, Hatalmas kis hazugságok), rendezője pedig az Oscar-díjra is jelölt Chris és Paul Weitz (A fiúról, Mozart a dzsungelben). A tízrészes sci-fi sorozat első két epizódja 2025. május 16-án érkezik, adta hírül az Apple.com.

A Martha Wells azonos című bestsellerén alapuló Murderbot (magyarul Az Öldöklő-naplók címen jelent meg a sorozat) egy sci-fi thriller/vígjáték egy önfeltörő biztonsági rendszerről, „akit” elborzasztanak az emberi érzelmek, mégis vonzódik sebezhető ügyfeleihez. A Skarsgård által alakított Murderbotnak el kell rejtenie a saját akaratát, és végre kell hajtania egy veszélyes feladatot, miközben valójában csak arra vágyik, hogy békés magányban futurisztikus szappanoperákat nézzen, és kitalálja a helyét az univerzumban.

A filmben szerepel még Noma Dumezweni (Ártatlanságra ítélve), David Dastmalchian (Oppenheimer), Sabrina Wu (Kéjutazás), Akshay Khanna (Critical Incident), Tattiawna Jones (A szolgálólány meséje) és Tamara Podemski (Odakinn).

A 2019. november 1-jei debütálást követően az Apple TV+ lett az első teljesen eredeti streamingszolgáltatás, amely világszerte elindult, és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, illetve számos díjat, elismerést szerzett.

Az Amazon dönt a James Bond-franchise jövőjéről

február 21., 09:26 Módosítva: 2025.02.21 15:56
Az Amazon MGM Studios átvette a teljes kreatív kontrollt a James Bond-sorozat felett, miután új közös vállalatot hoztak létre a franchise producereivel.

Miután az Amazon megvásárolta az MGM stúdiót, hozzá kerültek a James Bond-filmek terjesztési jogai. A legfrissebb bejelentés szerint a gigacég megegyezett Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producerekkel egy közös vállalat létrehozásáról, amely a továbbiakban a James Bond-jogokat kezeli – adta hírül a Variety

A korábbi döntéshozók a megállapodás értelmében hátrébb lépnek, a teljes kreatív kontroll pedig innentől az Amazon MGM Studiosé, ami azt jelenti, hogy hat évtized után nem a Wilson–Broccoli-páros dönt arról, hogy milyen irányba haladjon tovább a franchise, illetve ki legyen a következő James Bond. 

Az életemet annak szenteltem, hogy fenntartsam és tovább építsem azt a rendkívüli örökséget, amelyet édesapám, Cubby Broccoli producer adott át Michaelnek és nekem. Az a megtiszteltetés ért, hogy szorosan együtt dolgozhattam a 007-est alakító négy hihetetlenül tehetséges színésszel és az iparág több ezer csodálatos művészével

– fogalmazott Barbara Broccoli.

Mike Hopkins, az Amazon Prime és az MGM stúdió vezetője háláját fejezte ki a két producernek, majd elmondta, hogy megtiszteltetés továbbvinni ezt a páratlan örökséget. 

Az egyelőre nem világos, hogy a népszerű kémfranchise milyen úton haladhat tovább, ugyanis Broccoli és az Amazon kapcsolata jelentősen megromlott az elmúlt években. A vezető producer egy korábbi interjúban elmondta, hogy a techcég szerinte nem lesz képes minőségi Bond-filmeket alkotni. Az eset nagyban hasonlít arra, amikor a Disney 2012-ben megvásárolta a Star Wars-franchise-t George Lucastól.   

Önkívületi állapotban a rajongók, már idén nyáron foroghat a Dűne harmadik része

február 21., 06:08 Módosítva: 2025.02.21 12:08
Denis Villeneuve hamarosan befejezheti a Dűne-trilógiát: a rendező idén nyáron tervezi megkezdeni a harmadik rész forgatását. A film Frank Herbert Dűne Messiása című regényét dolgozza fel, amely Paul Atreides uralkodásának és belső küzdelmeinek történetét meséli el. A produkció előkészületei már zajlanak, a forgatás pedig vélhetően – többek között – ezúttal is Magyarországon zajlik majd, így Timothée Chalamet és Zendaya is feltűnhet nálunk.

Már idén nyáron elkezdheti forgatni a Dűne filmsorozat harmadik részét Denis Villeneuve rendező és stábja – értesült a Deadline. A stáb már egy ideje dolgozik az előkészületeken, hogy minden készen álljon a nyári indulásra. Bár a júniusi kezdés túl korai lenne, a cél, hogy a nyár folyamán elinduljon a forgatás, amennyiben a kulcsfontosságú tényezők, például a színészek elérhetőségei lehetővé teszik.

A Dűne: Második rész, amelyben Timothée Chalamet és Zendaya alakítják a főszerepeket, tavaly világszerte több mint 700 millió dolláros bevételt hozott. Az első két rész a kasszasikerek mellett szakmai elismerést is aratott, hiszen mindkettőt a legjobb film kategóriában jelölték Oscar-díjra. A harmadik rész Villeneuve trilógiájának lezárása lesz, amely Frank Herbert A Dűne Messiása című regényét dolgozza fel, ezzel befejezve Paul Atreides történetét.

Tovább

Szinte már perverzió, ahogy az HBO sorozata a gazdagokat parodizálja

február 20., 19:43 Módosítva: 2025.02.21 15:30

A Fehér Lótusz új évada egy véres gyilkossággal kezd. Nem meglepő ez, a Mike White által írt és rendezett széria 2021-es premierje óta az a legnagyobb húzása, hogy egy Agatha Christie-regénybe illő krimiről van szó. Már ha nem számítjuk a produkció azon aspektusát, hogy egyúttal viccesen maró társadalomkritika is, ami a felső tízezret veszi célkeresztbe. Ennek megfelelően a főszereplők iszonyúan gazdag turisták, akik egzotikus helyszínekre – először Hawaiira, majd Szicíliába, a február 17-én elstartolt harmadik etapban pedig Thaiföldre – érkeznek, mindig a Fehér Lótusz nevű szállodalánc egy-egy hoteljébe, hogy az eleinte kéjes, negédes hangulat a végére veszélyes őrjöngésbe csapjon át.

Bevallom, többségében úgy szeretem nézni a sorozatokat, hogy egyszerre haladok a szélesebb közönséggel, mégiscsak megvan annak a maga bája, hogy különféle fórumokon lehet kibeszélni a látottakat. Van is miről írogatni, hiszen Mike White, A Fehér Lótusz készítője, miután olyan realityket járt meg versenyzőként, mint a The Amazing Race és a Survivor, nyilván kiismerte ezekben a műsorokban, hogy milyen szemét húzásokra képesek egymással szemben az emberek. A valóságshow-beli tapasztalatait pedig fikcióba ültette át, ennek lett a végeredménye ez a pokolian realisztikus kapcsolatokkal és párbeszédekkel tömött széria. Amiben, ha lehet, most minden eddiginél több az utálható, tenyérbe mászó, opportunista, bűnözésre hajlamos, semmirekellő karakter, és még sorolhatnám a negatív tulajdonságaikat.

Többségében mindenki mással szeretek tévézni, ezúttal viszont az HBO kiadta A Fehér Lótusz első hat részét pár újságírónak, és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik érte. Kapartam volna a falat, amennyiben ezt heti egy részben láthatom. A Fehér Lótusz új évada magához képest lassan, vánszorogva, csigatempóban indít, és a negyedik részig nem is szabadul el az a tipikusan „fehér lótuszos”, szürrealisztikus hangulat, amit egy ilyen régóta futó sorozattól rögtön az elejétől elvárna az ember.

Tovább
Bezárás