Ócsán forgatják Ridley Scott új sorozatát

2009.06.02. 15:28 Módosítva: 2009.06.02. 20:02
Újabb középkori produkció díszlete épül Magyarországon. A Ken Follett vaskos és népszerű középkori regényéből készülő nyolcrészes sorozaté. Cuba Gooding Jr. nyáron egy posztapokaliptikus akciófilmmel érkezhet.

Ridley Scott és Tony Scott közös cége információink szerint júniusban kezdené forgatni Magyarországon Ken Follett A katedrális című könyvének nyolcrészes sorozatverzióját. A díszleteket már gőzerővel építik Fóton, míg a katedrálist az Europa Nostra-díjas ócsai református templom helyettesíti produkcióközeli forrás szerint. A rendező a szerb-horvát Sergio Mimica-Gezzan, aki például a Hősökből és a Battlestar Galacticából jegyez néhány epizódot. A magyar produkciós cég a Mid Atlantic, ami a legnagyobb itt forgó produkciókat, köztük a Hellboy 2-t is idehozta. A katedrális költségvetése húszmillió dollár (3,9 milliárd forint) a Hungarian Film Guide adatai alapján.

A gyártásban a Tandem nevű német cég is benne van, ők szerezték meg a jogokat nyolc év küzdelem után. Nem először jönnek Magyarországra, a CIA-s Companyben egy villamost zúztak szét a Keleti pályaudvarnál és a Painkiller Jane-ben, amiben Terminátor 3-as Kristanna Loken mutánsokat semlegesített a Kozma utcai börtönben.

Follett regénye a 12. századi Angliában játszódik, és a Kingsbridge-i kolostor új perjele, Fülöp épít benne nagy nehézségek árán katedrálist. Bár a szinposzisból nem sok derül ki, annyi biztos, hogy a szerelmi szálakra nagy hangsúlyt fektetnek.

A vállalkozás sikere annyiban garantált, hogy Ken Follett könyve népszerű, harminc nyelvre fordították le és összesen tizennégy millió példányban adták el. A korábbi hírek szerint a forgatókönyvbe az írónak is lehetett beleszólása. A 89-es regény folytatása tavaly jelent meg magyarul Az idők végezetéig címmel.

Génmanipulált harcos és római katona is érkezik

A felújításra szoruló Fóti stúdióban, ahol idén újjáépül a leégett Huszárik műterem, ebben az évben is folytatják a Robin Hoodot. A Screen Daily híre szerint Magyarországra készül még Cuba Gooding Jr. is a 15 millió dolláros The Last Warrior című posztapokaliptikus akciófilmmel, bár a színész még nem írt alá szerződést. A B-filmes történetben egy genetikailag tuningolt katona szökik meg a börtönből, és egy szekusfőnököt küldenek utána.

A forgatás július közepén indul 2008 vége helyett. Az előkészületek alatt színészt is váltottak, legalábbis a produkciós cég oldalán a film plakátján még Laurence Fishburne szerepel.

A The Last Warriort a Laurinfilm hozza ide, és a magyar produkciós cég producere, Sipos Kornél áprilisban azt nyilatkozta, hogy Jude Law igent mondott a brit alvilág három generációjának történetét összefoglaló Man of a Thousand Cuts magyarországi forgatására is.

Előkészületben van még a The Eagle of the Ninth, amit Magyarországon és Skóciában forgat A dolgok állása című Russell Crowe-s thriller magyar származású rendezője. A filmben egy római katona a hű kelta szolgájával keresi a tizenöt éve eltűnt kilencedik légiót. A szolgát Jamie Bell játssza, aki a Billy Elliotban balettozott, a római katona szerepére a Step Upból ismert Channing Tatumot szeretnék leszerződtetni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.

március 20., 05:45

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

11 perce

  • Kultúr
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

3 órája

  • Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.

március 19., 06:16

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.

március 19., 20:23

  • Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.

március 19., 10:10

  • Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

Egymásnak estek a közösségi médiában.

március 19., 14:48

  • Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.

március 19., 12:07

  • Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.

március 19., 13:24

  • Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.

március 19., 15:49

  • Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.

március 19., 11:16

  • Címlapon
A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról

A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról

Hadházy Ákos szerint így legközelebb akár az Erzsébet híd közepén is megtarthatják.

47 perce

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Kultúr
A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

Jön a 4. Brassói Magyar Filmnapok.

március 19., 16:13

  • Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.

március 19., 17:01

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50