Meleg a légkör Holmes és Watson között

2009.12.28. 13:19 Módosítva: 2009.12.28. 13:19
2009 utolsó hétvégéjén továbbra is az Avatar áll a mozis toplista élén, pedig három új produkció is harcba szállt az első helyért. Így jegyeladás tekintetében minden idők legjobb hétvégéjét produkálták Amerikában.

Múlt héten nem született rekord, az Avatar hajszállal hozott kevesebbet a Legenda vagyok kezdő bevételétől, így nem döntötte meg a legjobb nyitó decemberi hétvégét. Akkor arra hivatkoztak az elemzők, hogy Észak-Amerikában hóviharok miatt nem jutottak el a nézők a mozikba, igazuk lehetett, mert most pótolták az elmaradást.

James Cameron produkciója igen jól teljesített: 75 millió dollárt kaszált az újabb három nap alatt, ami csak 2,6 százalékkal maradt el az első hétvégétől. Ezzel együtt 212,2 millió dollárt gyűjtött össze 10 nap alatt Amerikában, az összbevétele pedig 615,1 millió dollár.

A bokszoló Sherlock a második

sherlocknagy

A Guy Ritchie rendezésében készült Sherlock Holmes 65,3 millió dollárral kezdett, ami a második helyre volt elég. Arthur Conan Doyle regényhőse  rengeteg filmkészítőt megihletett már, de most először lett a nyomozó képzett ökölvívó. Ritchie legjobb nyitányát produkálta, egy filmjével sem tudott így indítani, sőt, az Észak-Amerikában elért alkotásainak összbevétele sem haladta meg a 65 millió dollárt. A produceri teendőket Joel Silver látta el, aki a Spíleren már dolgozott együtt a rendezővel.

A kritikusok többsége kedvelte a filmet, valamivel több mint kétharmaduk nyilatkozott róla elismerően, ugyanakkor többen is megjegyezték, eléggé meleg volt a légkör a két főhős, Holmes és Watson között. "Két olyan embert játszunk, akik történetesen szobatársak, sokat birkóznak, és egy ágyon osztoznak. Elég durva" - idézte bemutató előtt a Holmest alakító Robert Downey Jr.-t a News of the World brit portál. Az Advocate írója szerint a film inkább egy Jerry Bruckheimer-féle látványosságra hasonlít. A Daily Express szerint remek mozi, csak találóbb cím lett volna a Ravasz, az Agy és a két füstölgő pipa.

Alvinék dobogón

A harmadik helyet kaparintotta meg az Alvin és a mókusok 2, amiben a lánymókusoknak köszönhetően már kétszer annyi a mókus, mint az első részben. A vígjáték szerdától 77 millió dollárt gyűjtött, ebből 50,2 milliót a hétvégén. Betty Thomas rendező ért a beszélő állatkákhoz, nevéhez fűződik a Dr. Dolittle mozifilm is, de megint csak a kasszáknál aratott: az IMDb-n 2,9-en áll, a Rottentomatoeson 24 százalékon. A 7M Pictures írója szerint a gyerekek élvezhetik, de a szülők csak a fejüket fogják majd. A Hollywood.com kritikusa a Teletubbies rajongóinak ajánlotta.

Meryl Streep sem érti a karakterét

22,1 millió dollárt gyűjtött össze a Meryl Streep, Alec Baldwin és Steve Martin főszereplésével készült film, ami így negyedik lett. Nancy Meyers ismét romantikus vígjátékot tett az asztalra, az író-rendezőnő még az Apád, anyád idejöjjön filmmel ragadt a műfajban 98-ban. A legtöbb bevétel a Mi kell a nőnek? filmjével született, ezt nagy valószínűséggel az Egyszerűen bonyolult nem taszítja le a trónról.

Az IMDb-n 6,7-en áll, és a kritikusok felének tetszettek a látottak. A Boston Globe írója Alec Baldwint éltette, szerinte soha nem láttuk még a színésznek ezt a humoros oldalát, de még így se tudja ellopni a show-t Meryl Streep elől. Az E! Online kritikusa szerint viszont Streep sem tudja, hogyan kéne megformálnia karaktert, mégis ő az egyetlen, aki színt visz a filmbe.

A karácsonyi filmek kevésbé futottak

Az Egek ura az ötödik, utána következik a The Blind Side dráma, a Sandra Bullock főszereplésével készült alkotásra sokan kaptak kedvet karácsonykor: 17,1 százalékkal többet hozott, mint egy hete, pedig kevesebb moziban adták. 184,3 millió dollárja van eddig a 29 millióból összehozott műnek.

A karácsonyi filmek kevésbé szerepeltek jól: A hercegnő és a béka animációs Disney-film 8,6 millió dollárt gyűjtött (összesen 63,3 millió dollár a bevétel), ami elég kevés a 105 millió dolláros költségvetéshez képest. A másik karácsonyi film, a Karácsonyi ének csak 1,3 milliót (135,9 millió dollár) kapart össze.

Nyolcadik a Nine musical, amit 1412 moziban játottak, de csak 5,5 millió dollárt hagytak a nézők a kasszáknál. Eddig 5,9 millió a film bevétele. Rob Marshall ezzel nem fogja megismételni a Chicago sikerét.

Eastwood a lista végén

Mérsékelten csökkent a Hova lettek Morganék? bevétele, a három nap alatt megkeresett 5 millió dollárral együtt is csak 15,5 milliót hozott eddig az 58 milliós, Hugh Grant és Sarah Jessica Parker főszereplésével készült romantikus alkotás.

A tizedik helyen végzett Clint Eastwood drámája, az Invictus, amely valamivel többet keresett, mint egy hete, ezúttal 4,3 millió dollárt tud felmutatni, amivel 23,3 millió dollárt termelt.