Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

A kalózkodás érték, nem fenyegetettség

2011.06.22. 18:38 Módosítva: 2011-06-22 19:20:57
A Warner Bros. megbüntette Magyarországot a kikerült illegális digitális filmkópiák miatt. Lépésükkel megvédik a nagy piacaikat, itthon viszont a feketepiacot segítik. A torrentezett filmek mindössze négy százaléka premier, a többit a mozikban és a dvd-ken is alig találni meg. Hollandiában a nemzetgazdaságnak tesz jót a külföldi kulturális tartalmakat ingyen megszerzők hada. Bodó Balázs, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének szakirányvezetője, A szerzői jog kalózai könyv szerzője szerint fontosabb az internetkalózokra erőforrásként gondolni, akik óriásarchívumot hoznak létre ingyen.

Az egyik legnagyobb amerikai filmstúdió, a Warner Bros. beintett Magyarországnak. Köszönik a letöltéseket, de nem kérnek abból, hogy így rontsák az amerikai bevételeiket. Csúsztatva, az amerikai premierhez képest csak hetekkel később hozzák majd be filmjeiket. Jogos a felháborodásuk?

Bodó Balázs (fotó: Barakonyi Szabolcs)
Bodó Balázs (fotó: Barakonyi Szabolcs)

A Warner akciója senkinek nem jó Magyarországon, mert megszívatja a hazai film- és dvd-forgalmazókat, a nézőket, és a kielégítetlen kereslet megint csak a feketepiacon fog megjelenni. De a Warner Brosnak ezt az ügyet globálisan kell néznie, és úgy gondolja, globálisan kell elzárnia az utat a letöltésekhez,  ezért nem veszi figyelembe a helyi érdekeket. A mostani konfliktust az okozza, hogy rendre Magyarországról szivárgott ki a filmek digitális kópiája. Ez úgy lehet, hogy valamelyik moziban kevésbé figyelnek arra, hogy ne kamerázzanak a nézőtéren, így az itthon rögzített kópia a torrentoldalakra felkerülve az egész világon elérhetővé válik. Máshol már keményen szankcionálják a moziban a kamerázást, de úgy látszik, nálunk vannak olyan gyenge pontok, ahol könnyebben tudnak dolgozni a release-csapatok. Racionálisan végiggondolva azonban nem nagyon értem a Warner akcióját, több szempontból sem. Egyrészt 2008 és 2010 között, a globális gazdasági válság éveiben is 15 százalékkal nőtt a globális mozibevétel, aminek nyilván az is oka, hogy egy 3D-s moziélményt nem helyettesít egy remegő kézzel felvett kézikamerás másolat. Másrészről annak a területnek a problémáira, ahol a bajok vannak, vagyis a blu-ray és dvd-eladás és -kölcsönzés gyors ütemű visszaesése, a mozis verzió késleltetése nem jelent megoldás. Ott a dvd-ről készített jó minőségű feketepiaci verzióval versenyeznek a legálisan megvehető hordozók. Ezen a piacon pedig csak a Hulu és a Netflix jellegű szolgáltatásokkal lehet megszerezni a piacot a torrentezés elől.

A Warner azt állítja, elrontja nemzetközi bevételeiket az innen kikerülő illegális felvétel. Tényleg csak a friss megjelenésekre koncentrálódik a letöltések jelentős része? Nem a régi kedvencekből, a különlegességekből töltünk le inkább?

Lakatos Zoltán kollégámmal közösen csináltunk egy kutatást 2008-ban: két hónapos időablakban vizsgáltuk a magyar mozipiac és a torrentezés összefüggéseit. Ebben az időszakban összesen 3619 olyan filmmel találkoztunk, amik az általunk vizsgált meghatározó hazai torrentoldalakra felkerültek. E filmek alig 4 százaléka, azaz 152 film volt olyan, amit ugyanebben az időben a mozikban is el lehetett érni. Ez a moziban épp vetített filmek alig ötöde, azaz 5 moziban megtekinthetó filmből egy. A legnagyobb marketinggel forgalmazott, jellemzősen hollywoodi blockbuster az, ahol a torrentes kópia a moziforgalmazással versenyez.

Release? Torrentező? Íme az ökoszisztéma

Release-nek nevezzük a filmnek azt a digitális kópiáját, amit később a torrentoldalakon keresztül le lehet tölteni. Az ökoszisztéma csúcsán a releaser van, aki megcsinálja a digitális kópiát. Fontos, hogy minél gyorsabban tudjon a feketepiacra jönni vele, illetve minél jobb minőségben. Vannak pénzért dolgozó releaserek, akik eladják a kópiát, de általában a presztízsért csinálják. Kereskednek, vannak vevőik, néha még eladóik is. A releaserek közvetítők a legális és a feketepiac között. Van hierarchiájuk, szakmájuk, küzdenek az amatőrök ellen. A topszájtoknak dolgoznak, ahonnan a futárok viszik a kisebb elosztóoldalakra a filmeket. Presztízskérdés, hogy ki milyen gyorsan dolgozik, milyen kapcsolata van a topszájtokkal. A torrentezők, az egyszerű letöltők a hiearchia legalján vannak, mert oda nagyon egyszerűen be lehet kerülni.

Azt is tudjuk, hogy ez a verseny hogy áll, mert meg tudtuk mérni, hogy a 152 filmnek mennyi volt a letöltésszáma, és mennyien vettek rájuk jegyet. Itt azt láttuk, hogy 1 millió 650 ezer eladott jegyre 158 ezer letöltés jutott, ami még akkor is meglepően kevés, ha a tényleges szám valamelyest minden bizonnyal magasabb az általunk mértnél.

Ezzel szemben a feketepiacon elérhetővé vált filmek háromnegyede olyan alkotás volt, amelyet 2000 után moziban nem vetítettek, azaz minden bizonnyal a dvd-forgalmazásból is kikerült már. Ezek a filmek az összes letöltés több mint felét adták, azaz összvolumenében igen jelentős a hosszú farokba tartozó tartalmak iránti kereslet.

Bodó Balázs

A Budapest Műszaki Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének munkatársa, ahol a kulturális iparágakról és az interdiszciplináris kommunikációkutatásról tart órákat. Az ELTE filozófia diktori iskoláján tavaly szerzett PhD fokozatot a film-, média- és kultúraelmélet program keretében. Tanult Hollandiában, Fulbrigth-ösztöndíjas volt a Stanfordon. Tagja a szerzői jogokat újragondoló Creativ Commons mozgalomnak, 2010 óta tagja a Szerzői Jogi Szakértői Testületnek.

Én egyébként a számokban semmi meglepőt nem látok. Egyrészt a moziélmény nehezen helyettesíthető egy ócska kópia számítógépes megtekintésével. Másrészt ma már az internet nagyságrendekkel sűrűbben fedi le az országot, mint bármilyen másik kulturális terjesztőrendszer. Baranyában, Somogyban a megyeszékhelyen kívül egy-egy településen van csak olyan mozi, ami hetente legalább egy filmet levetített 2008-ban. Azt illúzió lenne elvárni, hogy 20-50-100 kilométereket fogunk majd a moziélményért autózni, buszozni, ha egy kattintással az interneten is elérhető a tartalom. Azaz ott képes a torrentezés helyettesíteni a mozit, ahol a mozi mint alternatíva fel sem merül.

Milyen szerepe van egy mozifilm élettörténetében egy gyorsan kikerült release-nek? Készítettek erről felmérést?

A release-ek elkészítési idejét az Oscar-díjas filmek esetében vizsgálják évek óta, mert az a legértékesebb szegmens. Az utolsó 5 évben egyre tovább tartott, mire a minőségi release megjelent, ami azt jelenti, hogy a stúdiók hatékonyan küzdöttek a mozis kamerázás és a screenerek, azaz az előzetesen például mozikritikusoknak kiküldött kópiák kiszivárgásával.

02

A releaser és a torrentező a rendszerben lévő szükséges rossz? A felhasználó kultúrafogyasztása felől nézve nagyon jó, hogy beláthatatlanul sok kulturális termék válik könnyen és gyorsan elérhetővé.

Nagyon sok fejlődő ország nagyon tudatosan használja a feketepiacot saját modernizációjára. Kína nem azért kalóznagyhatalom, mert nem tudna mit kezdeni a torrenttel, hiszen a "Tienanmen tér" szókapcsolatot is ki tudják szűrni az internetforgalomból. Kína és számos más fejlődő ország megértette azt, hogy a Nyugat kezében koncentrálódó szellemi tulajdonra épülő globális térben hátrányban vannak. Az állam talán nem támogatja a feketepiacot, de szemet huny afelett, hogy a szürke-fekete csatornákon keresztül folyamatosan áramlanak be a kulturális termékek, a tankönyvek, szabadalmak, a know how, a tudás. Akkor váltanak majd, amikor ezen a területen is nagyhatalommá kezdenek válni, és a kínai kézben lévő szellemi tulajdon védelmét érdekeik elkezdik kikényszeríteni. Kína mostanában kezd erre az útra ráfordulni, de az elmúlt kalózévtizedekben a feketepiacok teremtette tartalombőség kinevelt többek között egy új filmes generációt.

Magyarországon nem látom nyomát, hogy a feketepiacot bármilyen formában erőforrásként kezelnék. A torrentoldalak archívumok, amiket sok százezer ember tart fent azzal, hogy ingyen adja a sávszélességét, a vincsesztert, a CPU-t, és olyan filmeket, könyveket tesz elérhetővé, amiket a piacon és a közösségi ellátórendszereinkben sem lehet megtalálni. Ha meg akarjuk nézni Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjét, talán van belőle egy példány a megyeszékhelyen a könyvtárban, meg elérhető a torrentoldalakon, és ezen keresztül mindenhol, ahol internet van. Az a kérdés, hogy ezt az erőforrást kidobjuk-e csak azért, mert a Warner nem bírja, hogy kiszivárog a Táncoló talpak 2. című remekmű. Ha ezt az archívumot, ezt az intézményt közpénzből nem tudjuk helyettesíteni, és a megteremtését a piactól nem tudom elvárni, akkor mi vele a teendő? Van-e olyan megoldás, ami jó az itthoni és határon túli magyar kultúrafogyasztóknak, az államnak és a Warnernek egyaránt?

Szerintem van ilyen megoldás, de ehhez nagyon pontosan kellene ismerni a problémát, amire a választ keressük. A korábban idézett kutatásnak is azzal a céllal indultam neki, hogy kiderüljön, pontosan milyen szerepet töltenek be a kalózok a magyar kulturális ökoszisztémában. Sajnos azt látom, hogy az eredmények igazából alig érdekelnek valakit. A nagy külföldi jogosultak nem megérteni szeretnének egy ilyen piacot, hanem ellenőrizni, kontrollálni, és az ehhez vezető úton szigorúbb jogi szabályozásért folytatott retorikai háborúban az idézetthez hasonló kemény piaci adatok nem túlságosan hasznosak a számukra. A hazai állami szabályozói környezetre sem volt eddig jellemző, hogy azt az internetes kulturális piacot, amelynek egyformán része a legális és a feketepiaci szegmens, együtt és a nemzeti érdek szempontjából próbálta volna megérteni. Pedig szerintem árazni és kulturális politikát sem lehet úgy csinálni, hogy az ember a területnek csupán a töredékét ismeri, látja.

Életveszélyesnek tartom, hogy a nagy, külföldi jogosultak piaci érdekei miatt kidobunk az ablakon egy olyan, nagyon értékes erőforrást, amit senki más nem fog felépíteni helyettük. Ha a kalózok felszámolására tett, az internetforgalom szűrésével próbálkozó javaslatokat instrumentális oldalról nézem: amiatt a 4 százalék miatt kidobom a többi 96 százalékot is. Ennél biztosan tudunk jobb megoldást.

03

A feketepiac sem igazi feketepiac, hiszen a letöltés után ritkán keres pénzt valaki.

A feketepiacot az internetes korig olyan szereplők tartották el, akik profitot láttak egy létező, de ki nem szolgált piacban. Az internettel ez némileg megváltozott, mert a feketepiacot a felhasználók hozzák létre maguknak. Az ok ugyanaz: a ki nem szolgált kereslet, az, hogy van valami, amit nem tudok beszerezni legálisan. Ha ez kurva, drog vagy fegyver, akkor a maffia fogja kiszolgálni, ha ez egy hollywoodi premierfilm, akkor ki fogjuk szolgálni egymást. Ez elég nagy váltás, mert olyan feketegazdaság épül rá, amit nem a pénz mozgat elsősorban, és emiatt nem lehet a hagyományos eszközökkel kezelni. Egy forprofit feketepiaci vállalkozót ki lehet szorítani a piacról, ha elég költségessé tesszük számára az életet, de ugyanez nem működik, ha meggyőződéses kalózról van szó. Nagyjából az a különbség, mint egy zsoldos és egy szabadságharcos között. Ez utóbbi csak egyre makacsabban áll ellen, ahogy egyre jobban zargatják.

A kulturális iparban mindig voltak olyanok, akiket kalózoknak hívunk. Soha nem szerették őket, pedig valahogy mindig előrébb vitték a kultúra dolgait.

A mostani kalózok megértéséhez vissza kell menni a kezdetekhez: ugyanaz a történet ismétli önmagát Gutenberg óta. Történik egy változás, például a hivatalos piac nem tudja lekövetni a 17-18. században megjelent sok olvasni tudó és akaró embert, bejönnek a kalózok, azok a kis cápakiadók, akik tizedáron kiszolgálják az igényeket. Az inkumbens kiadók ekkor a királyhoz fordulnak, hogy ha a rendőrök nem lépnek közbe, akkor beborul a könyv- később a kotta-, zene- vagy filmpiac. Elhangzanak óriási összegek, hogy milyen károk érik az országot és az iparágat. Aztán rendre kiderül, hogy a szigorú törvényi fellépés nem képes megakadályozni a kalózok tevékenységét, mert csak akkor van végük, ha az őket éltre hívó piaci rés bezárul. Vagy azért, mert beengedik a kalózokat, vagy azért, mert a legális piac elkezdi kiszolgálni azokat, akik a feketepiachoz fordulnak.

Az elmúlt hetekben 23 és 25 ezer torrentezőt próbálnak beperelni filmgyártók. Az Expendables és A bombák földjén a két próbaper. Több pénzt hozhat be Kathryn Bigelow Oscar-díjas filmjének a számítások szerint a per, mint a jegybevétel. Ez lenne a megoldás, hogy büntetünk?

Ennek van neve az amerikai jogban: spamigation. Nem szeretik a bírók az ilyen tömeges pereket, mert az igazságszolgáltatási rendszer abuzálásaként tekintenek rá. Maga a jelenség az amerikai jogi kultúra sajátos eredménye, amely lehetővé teszi, hogy az ilyen perek önálló üzletágként funkcionálva egész iparágakat tartsanak el. De nemcsak Amerikában megfigyelhető, hogy a jogosulti csoportok igyekeznek a szerzői jogsértések jogi megítélését úgy alakítani, hogy minél hatékonyabban, olcsóbban és gyorsabban lehessen az igazságszolgáltatáson keresztül véget vetni a tömeges szerzői jogsértéseknek. Ebbe a trendbe illik a jellemzően eddig polgári peres eljárásokban kezelt jogsértések büntetőjogi útra terelése; a bírói kontroll gyengítése, formálissá tétele a jogsértés megszüntetésének folyamatában; vagy a távközlési szolgáltatók felelősségkorlátozásával a tényleges, technikai ellenőrzése képes közvetítők kooperációra kényszerítése.

04

Ez a megközelítés a feketepiacokat felszámolandó pestises miazmaként látja, és nem úgy tekint rájuk, mint egy javarészt a jogosultak elhibázott döntései nyomán előállt piaci probléma tünetére. Pedig a kalózkodás nem a probléma, hanem egy vagy több probléma markáns tünete. A kalózokkal szembeni büntető fellépés olyan, mintha borogatással próbálnánk agyhártyagyulladást orvosolni. Az okok megértése azonban nem egyszerű, mert a kalózok nem alkotnak monolit tömböt. Benne van a 14 éves cigányfiú, Miskolctól egy óra autóútra, akinek kevés alternatívája van a kulturálódásra, és része a jól kereső pesti értelmiségi, aki a torrenten teszteli, hogy milyen filmeket érdemes blu-rayen megvennie a házimozirendszerére. Nem lehet ugyanúgy kezelni őket, mert nem ugyanaz tereli őket a feketepiacra.

A tényleges, kézzel fogható károkat okozó szerzői jogértésekben nem látok semmi védeni valót, mert azt gondolom, mindannyian felelősséggel tartozunk a minket tápláló kulturális alkotásokat létrehozók és terjesztők fennmaradásáért, sikeréért. Ezért is tartom fontosnak, hogy minél pontosabban beazonosíthatók legyenek a kalózkodással járó tényleges károk, és ne a retorika meg a pánikkeltés alakítsa a digitális kulturális politikát, internetszabályozásostul, szerzői jogostul.

Magyarországon nem pontosan tudjuk, mit is kell csinálni a kalózok ellen, ezért mindenki fél, sőt jobban fél, mint szükséges. A könyvpiac szereplői még mindig a DRM-rendszert tesztelgetik, miközben félnek kilépni digitális könyvekkel. A filmesek pedig üldözik a letöltőket.

Senki nem érti, hogy hogyan is működnek pontosan a digitális kulturális piacok, senki nem tudja, mit is kellene csinálni. Egyrészt borzasztóan ellenmondásosak a rendelkezésre álló információk, és nehéz azzal szembenézni, hogy két, egymásnak gyökeresen ellentmondó tapasztalat akár egyszerre is lehet igaz. Ráadásul nem sokat segítenek a külföldi példák sem, mert ez ügyben nincs globális tudás. Minden helyi kulturális piacokra vonatkozó tapasztalat szükségszerűképpen helyi. A magyar kulturális piac résztvevői sokszor olyan dolgoktól is félnek, ami Amerikában lehet, hogy releváns, de itt nem biztos, hogy ugyanúgy működik. Egy magyar művészfilmes hiába néz a hollywoodi stúdiókra, ha az ő példájukat követi, lehet, hogy rosszul jár. Az sem evidens, hogy egy magyar szakkönyvkiadónak az O’Reilly vagy a Wiley a követendő példa. És így tovább.

A holland kormány megnézte, milyen hatása van az illegális letöltéseknek a hazai gazdaságra. Az kutatásból az derült ki, hogy az ország egésze szempontjából évi 100 millió euró „hasznot” hoz az illegális letöltés. A fogyasztónál a letöltés miatt lecsapódó évi 200 millió eurós fogyasztói többlet (ez az az összeg, amit zene és film helyett más termékekre költenek) ellensúlyozza a kulturális termelőket ért 100 millió eurós kárt.

Magyarországon még várat magára egy ilyen kutatás megrendelése, pedig a helyzet, különösen a legális szolgáltatások drámai és látványos hiánya, már régóta indokolná egy kőkemény tényekkel alátámasztott digitális kulturális politika kialakítását.