A produkció a film forgatása előtt többfordulós, hónapokon át tartó casting keretében keresett fiatal főszereplőket és a többi énekes-táncos, prózai szereplőt. A sajtóközleményük szerint 1000 jelentkező közül választották ki végül az ifjú Fenyő Miklóst, Szabó Kimmel Tamást és a női főszereplőt, Kiss Tündét.
Szabó Kimmel Tamás tavaly végzett Ascher Tamás és Novák Eszter kísérleti zenés osztályában. Szeptembertől a Nemzeti Színház színpadán lép fel. A nyíregyházi Kiss Tünde a Budapesti Operettszínház stúdiósa, jelenleg a Szentivánéji álom szegedi ősbemutatójára készül.
A film táncos jeleneteit Méhes László, a József Attila Színház főrendezője rendezi, koreográfusa pedig a József és a színes szélesvásznú álomkabát musical koreográfusa: Tihanyi Ákos. A musicalben tíz Fenyő Miklós sláger hangzik majd el, Novai Gábor zenei rendező közreműködésével. A filmet Miklauzic Márton és Márton Balázs fényképezi, rendezője pedig a Tibor vagyok, de hódítani akarok rendezője: Fonyó Gergely. A film 2009 februárjában lesz látható a mozikban.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!