Mária
-7 °C
3 °C

Kata készséggel vállalta a tortúrát

2006.10.24. 23:18
Angliában tanult filmezni. Első játékfilmjére, a Csak szex és más semmi című magyar vígjátékra hosszú évekig részletekben érkezett csak az állami támogatás. Második filmjét, a Szabadság, szerelmet viszont kész anyagi háttérrel kapta Andy Vajna producertől. Goda Krisztina rendezővel interjúztunk.

Miben volt más most a forgatás, mint az első filmednél, a Csak szex és más semminél?

Ez egy sokkal nagyobb lélegzetű film volt minden szempontból. Rendelkezésünkre álltak olyan nehezen megszerezhető helyszínek, mint a Kossuth tér, a Magyar Rádió. Gördülékenyebben mentek dolgok. Viszont a kihívás is nagyobb volt: sok ismeretlen helyzet sok színésszel, statisztériával, sok kamerával. Ezekben mind nem volt rutinom.

Ilyenkor segítség kellett?

Nem voltam teljesen rutintalan, csak nem mindegy, hogy pár statisztával dolgozol együtt vagy hatszázzal, hogy egy Skodát használsz kelléknek, vagy egy százméternyi katonai járműoszlopot tankokkal. De megoldottam, hiszen ez a szakmai előrehaladás.

A kinti tanulmányaid miatt választottak téged?

Nyilván ennek is szerepe volt, de hogy pontosan mekkora, ezt Andytől kellene megkérdezni. Sok rendezővel leült beszélgetni, megnézte a munkáikat, Esetemben biztosan az is számított, hogy külföldön tanultam, de valószínűleg a Csak szex is sokat nyomott a latban.


Fotók: Szémann Tamás

Milyen más forgatási nehézséggel találkoztál?

Ez egy kosztümös film volt. Még a nyolcvanas években is simán lehetett Budapesten leforgatni egy ötvenes években játszódó filmet különösebb nehézség nélkül. Ma már nem. Itt már a komputeranimációnak sok dolga volt, és rengeteg retusálnivaló akadt.

Melyik volt a legnagyobb változtatás?

Tömegsokszorozás felső gépállásból.

Mennyien voltak, és mennyit mutattatok?

A Bem téren 400, a Kossuth téren 600 statisztából kellett tízezer illetve százezer feletti tömeget csinálni.

A két stáb munkája hogy nézett ki pontosan?

Vic Armstrong a nem színészigényes akciójeleneteket készítette. Volt egy közös nap a rádiónál a Kossuth téren, akkor a színészekkel kapcsolatos részeket megcsináltuk, ő a nem nevesített szereplők halálát vette fel, a háttérben elesetteket, épületrészek felrobbantását. Neki nagyobb gyakorlata van ebben, másrészt hihetetlen ütemben kellett haladni. Egymással párhuzamosan dolgoztunk.

A színészeket ki választotta?

Nagyrészt én, próbafelvételek alapján, ebben Andy szabad kezet adott, természetesen azért a főbb szereplők esetében megnéztük ezeket az anyagokat és átbeszéltük.

Dobó Kata?

Ő korábban ki volt erre a szerepre választva, de vele dolgoztam már a Csak szexben. Kihívásnak tartottam, hogy hogyan tudjuk lebontani Kata megszokott imágóját, hogyan csinálunk a vörös hajú bombázóból forradalmárt.

És sikerült?

Dobó Kata átalakítása? Kata nagyon fotogén, és azt akartuk, hogy a szépsége maradjon meg, de ne vonja el lázadó énjéről a hangsúlyt. Árnyalatnyi sminket használtunk csak, zokszó nélkül megszabadult a hajszínétől és készséggel vállalt minden tortúrát a szerepért. Nagyon együttműködő volt, abszolút alázatos. Rengeteget olvasott, nagyon alaposan készült erre a munkára.

Mennyire szólhattál bele a történetbe?

Ez a film Andy régi dédelgetett terve, de azért rengeteg dologban meggyőzhető volt. Sok szempontból nehezen tudtam azonosulni a forgatókönyv első verziójával, és végül hetven százalékban megváltoztattuk. Három hétig hárman ültünk Andy irodájában napi tizenkét órát és dolgoztunk rajta, hogy magyar történet legyen, és közben megfeleljen a dramaturgiai elvárásainknak is.


Mit szeretsz a filmben?

Például a vízilabdacsapat történetét. Fenyő, Csányi karakterét, és a Marton Robi, Simon Kornél, Kolvoratnik Krisztián, Székely Bulcsú és Szécsi Zolit alkotta csapatot.

És összességében?

Elégedett vagyok, de az ember sokáig jut el oda, hogy elfogadja a filmjét. Most láttam a chicagói fesztiválon a Csak szex és más semmit, és még mindig változtatnék egy-egy jelenetén.

Hallom, a következő filmedet nemzetközi koprodukcióban képzeled el.

Nehéz csak állami támogatásból forgatni, kis részletekben kapja az ember a pénzt, évekig is eltarthat, amíg összejön a pénz egy-egy filmre. A nemzetközi koprodukciókkal könnyebbnek tűnik. Van néhány saját filmtervem, valamelyikhez biztos sikerül majd koprodukciós partnert találni.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!