Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Tudatos Irán-ellenes aknamunkát sejt a spártaiak és a perzsák történelmi összecsapását ábrázoló 300 című film mögött az iráni elnök művészeti tanácsadója. A sértésre szerinte az a megfelelő válasz, ha minél több művészi filmben mutatják meg az iráni forradalom iszlám vívmányait.
Iránban heves felháborodást váltott ki a 300 című film, mert meggyalázza a perzsa civilizációt, jelenti a teheráni Fars News Agency. "Ez a film az Egyesült Államok pszichológiai hadviselésének része, ami az iráni kultúra ellen irányul" - nyilatkozta Dzsavád Samkadri, Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök hivatalos művészeti tanácsadója. Zack Snyder filmje egyébként Frank Miller képregénye alapján annak a háromszáz spártai harcosnak állít emléket, akik i.e. 480-ban hősiesen álltak ellen a hódító Xerxész seregeinek.
"A 300 arra tanítja a nézőket, hogy Irán, ami újabban a "gonosz tengelyéhez" tartozik, már a múltban is egy sötét hely volt, és a modern irániak azoknak a gyilkos, buta vadembereknek a leszármazottai, akiket a filmben is láthatnak" - csatlakozott a tiltakozókhoz az Ayandeh-No című iráni napilap, ami címoldalon hozta a "Hollywood hadat üzen az irániaknak" című cikket.
"Az iráni iszlám forradalmat követően az Egyesült Államok kulturális szervei és Hollywood különböző kutatásokat kezdeményezett, hogy megtalálják a megfelelő módszert az iráni kultúra megtámadására - ment tovább az elnöki tanácsadó. - Kétségtelen, hogy ez a film is ezeknek a kutatásoknak az eredménye."