Két díjat nyert A nyomozó

2008.07.12. 21:10
Dán film vitte el a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját a szombat este tartott díjátadón. Gigor Attila első játékfilmjéért, A nyomozóért két kitüntetést vehetett át. A magyarok közül még Nemes Gyula dokumentumfilmjét és Lakatos Róbert Bahrtalo!-ját is díjazták Csehországban.

A Terribly Happy című dán filmnek adták a fődíjat 43. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. A film egy fiatal koppenhágai rendőr története, akit büntetésül egy vidéki kisvárosba helyeznek át. A győztes rendező a Kristályglóbusz mellé harmincezer dolláros pénzjutalmat is kapott.

A magyar díjazottak

A magyar filmesek összesen négy díjat hozhatnak haza Csehországból. Gigor Attilát első játékfilmjéért, A nyomozóért elismerő oklevéllel tüntette ki a fesztivál Ivan Passer által vezetett nemzetközi zsűrije. A harmincéves rendező személyesen vette át az elismerést a záróünnepségen. Az Anger Zsolt és Rezes Judit főszereplésével készült krimi ezen felül a Nemzetközi Filmklub Szövetség (FFIC) Don Quijote-díját is elnyerte. A nyomozót a nézők is szerették, a film a közönségszavazáson 190 vetélytársát maga mögé utasítva a negyedik helyen végzett. A boncmesteres krimit nálunk szeptemberben mutatják be.

A dokumentumfilmek versenyében Nemes Gyula Letűnt világ címmel készített, a Kopaszi gát kilakoltatását és átépítését bemutató alkotása a legjobb rövid dokumentumfilm díját nyerte el. Az elismerést megosztva kapta a brit Man on Wire című film rendezőjével. Lakatos Róbert Bahrtalo! című doku-játékfilmje az Europa Cinemas zsűrijének díját nyerte el Karlovy Varyban. Ezt az elismerést négy filmfesztiválon, Cannes-ban, Berlinben, Karlovy Varyban és Velencében adják ki, sorsáról az Europa Cinemas hálózat tagjaiból összehívott moziüzemeltetőkből álló zsűri dönt.

Csecsen és indonéz történetek vitték a díjakat

A nemzetközi zsűri különdíjjal jutalmazta az indonéz Nan Triveri Achnas A fényképész című filmjét. A történet egy prostituált nő és egy öregedő fényképész kapcsolatáról szól. A legjobb rendezés díját Alexej Ucsityel orosz rendező Plennyj című filmjének ítélte oda a zsűri. A történet a csencsenföldi háború idején játszódik. A Nyugattól Keletre elnevezésű szekcióban Szergej Dvorcevoj kazah-orosz rendező Tulpanc című alkotását díjazták. Ivan Passer világhírű cseh-amerikai rendező, aki az idén a nemzetközi zsűri elnöke volt, a záró esten Kristályglóbuszt kapott életművéért.

A kilencnapos fesztiválon hét magyar filmet mutattak be, és összesen több mint 220 játékfilmet vetítettek. Az előadásokra az előzetes kimutatás szerint 140 ezren váltottak belépőjegyet.