Natália
-3 °C
7 °C

Lopják az Üvegtigris 2-t

2006.01.06. 11:59
A január 19-én moziba kerülő Üvegtigris 2 kalózmásolata megjelent az interneten, és eddig állítólag több mint 28 ezren próbálták letölteni. A 230 millió forintos költségvetéssel, állami támogatás nélkül készült magyar filmprodukció 50 milliós kártérítést követel. Az ASVA igazgatója szerint a filmszakmán belül követette el valaki a lopást.
"A január 19-én mozikba kerülő Üvegtigris 2 című féltett-őrzött alkotás másolata került eddig tisztázatlan körülmények közt néhány nappal/héttel a film elkészülte után a világhálóra" - áll a Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) sajtóközleményében. "A silány minőségű, lopott változatot eddig több mint 28 ezren próbálták letölteni."

#alt#
Klikk a képre!
"Nem reklámfogásról van szó, egyértelmű bizonyítékokat talált az ASVA a neten" - mondta az Indexnek Kovács Gábor, a film producere. "Január 2-án vettünk észre erre utalásokat az Üvegtigris fórumokon - folytatta a producer. - Mi ezt rögtön továbbítottuk az ASVA-hoz, akik megtalálták és szóltak, hogy 28 ezren várakoznak a letöltésre."

Az Index is körülnézett a legnépszerűbb fájlcserélő programokon, és a DC++ magyar hubjain talált néhány felhasználónál megosztott példányt, köztük a promó dvd berippelt, 4 gigás, jobb minőségű változatát. A BitTorrenten nem láttunk egyet sem, holott Kálmán András, az ASVA elnökének elmondása szerint ott is akad rendesen. És hogy honnan derült ki számukra, hogy 28 ezren várakoznak a letöltésre? "A monitorozó embereink mondták nekünk ezt a számot" - válaszolta az elnök.

"Ez egy egy hónappal ezelőtti, messze nem végleges, zene és háttérzaj nélküli verzió, amit BETA-ról másoltak - értékelte a producer a kalózmásolatot. - De a visszajelzések szerint még így is tetszik az embereknek." A film utómunkái egyébként még csak most folynak, és a 36 kópia készítése még el sem kezdődött. A napokban a produkció feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen.

Frissen vagyunk a bűntett után

A magyar törvények szerint egy műalkotás közzététele az alkotók beleegyezése nélkül bűncselekmény. "A büntetőügyben olyan frissen vagyunk az elkövetés után, hogy a rendőrségnek nagy az esélye arra, hogy megtalálja az elkövetőt - mondta az Indexnek az ASVA elnöke. - Persze ehhez az is kell, hogy az internetszolgáltatók is együttműködjenek."

Önreklám vagy lopás?

Az ilyen esetekben, mikor egy bemutatásra váró film gyártója bejelenti, hogy "terjed az interneten" a mű ellopott kópiája, fel szokott merülni a kérdés, hogy nem egyszerű marketingtrükkről van-e szó. Korábban, Árpa Attila Argójának bemutatója előtt például erősen kilógott a gondosan vaxolt marketingesláb. A forgalmazó ugyanis közleményt adott ki arról, hogy egy lopott kópia kereng a neten, de mi sz istennek nem találtuk egyik fájlcserélőn sem. Aztán kiderült, hogy az érintettek egyike sem látta, csak másoktól hallották, hogy a cucc "terjed". Ezúttal viszont valóban láttunk olyan fájlokat, amik azt állítják magukról, hogy ők az Üvegtigris 2. Azt a mi eszközeinkkel nem tudtuk ellenőrizni, hogy a bemondott, 28 ezer letöltési kísérlet valós szám-e. Az egész ügyben egyes egyedül az alant olvasható olvasói levél a gyanús, amit az éjszaka kaptunk:

Tisztelt Szerkesztõség!

Felháborodva és megdöbbenve hallottam ma a hírt, hogy terjed a neten az Üvegtigris címû film második része, teljes hosszában. Sajnos semmilyen illetékessel nem tudok kapcsolatot teremteni, ezért folyamodtam Önökhöz. Kérem értesítsék a film készítõit, a különbözõ hírportálokat, mert ez így nem folytatódhat tovább. A vetítésig még 14 nap van hátra, ennyi idõ alatt gyakorlatilag bárki megszerezheti a másolatot. Kérem a nevemet ne használják fel, amennyiben érdemesnek tartják a hírt továbbadni.

Üdvözlettel

Kálmán szerint egészen biztos, hogy a filmszakmán belül követette el valaki a "lopást". "A producer nagyon óvatos volt. Nem vetítette a filmet, kevés másolatot készített belőle, és azt is mindig jegyezte, hogy kinél van. Nem úgy csinálta, ahogy az Amerikai Film Akadémia, hogy az Oscar előtt szétküldi a jelölt filmek dvd-it a tagok között."

A film 230 millió forintos költségvetéssel, állami támogatás nélkül készült, ezért a film alkotóit minden elvesztett mozinéző érzékenyen érinti. Kálmán szerint nehéz meghatározni a produkciót ért valós kárt, hiszen nem lehet tudni, hogy a letöltők közül hányan nézik meg a moziban is a filmet, de a legrosszabb esettel számolva a feljelentésben 50 millió forintos kártérítést követelnek. "Ha 30 000-en töltik le, az a 860 forintos átlagmozijeggyel beszorozva 25 millió forint, és az adataink alapján a kalózmásolat nézőinek csak 15 százaléka veszi meg dvd-n a filmet, ami a 2500 forintos árral számolva szintén jelentős veszteség."

A kártérítési igényen túl 2-5 évig terjedő szabadságvesztés is felmerülhet, tette hozzá.

Hagyomány

Az Üvegtigris első részét 150 ezren látták a mozikban. Második a magyar filmek dvd-örökranglistáján, és ugyancsak második a Cinematrix összesített TOP10-es listáján is. Üvegtigris rajongói klubok alakultak, több egymás utáni évben rendeztek az ország különböző pontjain Üvegtigris-fesztivált.

Az internetes letöltések elterjedése és a fájlcserélő rendszerek a magyar filmiparnak évente 5 milliárd forint kárt okoznak. Becslések szerint a legnépszerűbb magyar fájlcserélő hálózatnak napi 50-60 ezer felhasználója van, minden 6. magyar fiatal töltött már le filmet, zenét fájlcserélő hálózatokról, áll az ASVA közleményében.