Karácsonyi hírek: A Nemzet aranya minden karácsonyok 3. legjobbja

2007.12.25. 12:34
  • A nemzet aranya – A titkok könyve volt a karácsonyi hétvége nagy nyertese az amerikai mozikban: 45,5 millió dollár 5800 vetítésen, amivel minden idők harmadik legerősebb karácsonyi kezdése lett A gyűrűk ura – A gyűrű szövetsége és az Apádra ütök után. Az előző héthez képest 56 százalékkal kevesebb embert érdekelt Will Smith New York-i apokalipszise, de így is hozott 34,2 millió dollárt, amivel már 137,5 milliónál tart. Az Alvin és a mókusok 84,9 millió dollárnál áll. Az új bemutatók közül a hétvége kisebb vesztese Tom Hanks, aki a Charlie Wilson háborújával 9,6 millió dollárt hozott össze, pedig 2575 moziban vetítették. Majdnem ennyi bevételt ért el Johnny Depp és Tim Burton Sweeney Todd című filmje, pedig csak 1249 moziban játszották.
  • Már megírtuk, hogy Will Smith-nek jól áll a balek szuperhős szerepe a Hancock című filmben, amit jövő nyáron mutatnak csak be. Íme egy picike belőle:


  • „Clint Eastwood az én hősöm” – nyilatkozta a kétszeres Oscar-díjas Denzel Washington, aki egyre inkább rendezni szeretne. Mindezeket azért mondta el, mert ma mutatják be a Great Debaters című filmjét Amerikában, aminek ő a rendezője és főszereplője is Forest Whitaker mellett. (via Yahoo/AP)  
  • Rambo január 25-én tér vissza, de addig egy újabb részlet kerül ki. Nagyon jó szöveg és erős zene, ami nem tudom, honnan van. Aki tudja, írja meg.