Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMGyorshírek: Mel Gibson nem akar Halálos fegyver 5-öt
További Cine hírblog cikkek
"Nem tudom elképzelni, hogy visszatérjünk a sorozathoz. Mindent kihoztunk belőle, amit lehetett" - mondta Mel Gibson az MTV moziblogjának, amikor a Halálos fegyver 5-ről kérdezték. Joel Silver producer változatlanul 2012-re akarja elkészíteni az új részt, de erre Danny Glover is nemet mondott. A korábbi négy film rendezője, Richard Donner tavaly novemberben megsértődött, amiért a producer ki akarja hagyni az ötödik részből. Az IMDb szerint a régi stábból egyedül a forgatókönyvíró, Shane Black áll a produkció mellett, bár ő a sztoriját még Richard Donnerrel együtt találta ki. (via cinemablend)
A Columbia stúdió megvette a Lost in Austen című négyrészes brit sorozat jogait, hogy mozifilmet forgathasson belőle. A producer Sam Mendes lesz, aki a széria íróját, Guy Andrewst kérte fel a moziváltozat forgatókönyvének megírásra. Az időutazós sztori eredetileg egy fanatikus Jane Austen-rajongó lányról szólt, aki a filmben London helyett New Yorkban él majd. A sorozat egyik főszereplője egyébként A Quantum csendje Bond-lánya, Gemma Arterton volt. (via Variety)
Péntek van és tizenharmadika, Amerikában ma mutatják be az új Péntek 13. filmet. A hokimaszkos Jason tizenkettedjére rendez vérfürdőt a Kristály-tavi kempingben (bár a Jason X-ben inkább az űrben gyilkolászott), ez a mostani igazából a korai részek remake-je. A rendező Marcus Nispel, aki 2003-ban már újraforgatott egy horrorklasszikust, a Texasi láncfűrészes mészárlást, Jessica Biellel. A forgatókönyvet Damian Shannon és Mark Swift jegyzik, ők írták a Freddy vs. Jasont is. A kardnak is beillő késsel ámokfutó gyilkost ezúttal a kétméteres, kopasz Derek Mears játssza, aki kaszkadőrként benne volt az Indy 4-ben is. Az új Péntek 13-nak 34 milliós nyitóbevételt jósolnak, amivel valószínűleg a hatodik lesz a minden idők legsikeresebb remake-jei toplistán. Az IMDb-n jelenleg 7 ponton áll. (via slashfilm)