Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMad Max és Mad Maxné vámpírra vadászik
Coming outtal kell kezdenem: nemcsak imádom a posztapokaliptikus zsánert, de hajlamos vagyok felülpontozni mindent (lásd T4-kritika), amiben felhőkarcolócsonkokkal tarkított sivatagban száguld a főhős a tuningolt járgányával. Pláne, ha akad mellé hasonló érdeklődésű hősnő is, aki ezúttal a honolului exmodell, Maggie Q.
Lehet, hogy a Priest cím macsón hangzik angolul, viszont én hangosan felröhögtem a moziban, amikor először ment a film trailere, és Vass Gábor elszánt hangon benyögte a végén, hogy „A pap.” A plakátokra kirakott „Vérrel térít, fegyverrel keresztel” tagline már sokkal ütősebbre sikerült, kár, hogy köze sincs a filmhez: a főszereplő csuhás (Paul Bettany) ugyanis nem térít, nem is keresztel meg senkit, csak mátrixosan belassítva, dobócsillag-feszületekkel felaprít egy Alien-fészeknyi kocsonyavámpírt, miután azok elrabolják az unokahúgát.
A faék egyszerűségű történet alapja Hyung Min-woo Priest című manhwája, azaz koreai mangája volt, amiben cowboykalapos, gót fiatalok öldösik halomra a vámpírokat meg a bukott angyalokat a Vadnyugaton. Ázsiában nagy hagyománya van a western- és szamurájtoposzok összegyúrásának, gondoljunk csak a Trigun-képregényekre, a Tarantino vendégszereplésével készült Sukiyaki Western Djangóra, vagy a koreaiak ezerszer szórakoztatóbb A jó, a rossz és a furcsájára. Az ázsiai szerzők és a Papot rendező Scott Charles Stewart közt van azonban egy óriási különbség: előbbiek mindig ügyesen keverik össze a zsánereket, utóbbi kóklert viszont már a Légió nevű agymenése után örökre el kellett volna tiltani a vallásos felhangú akciófilmektől.
A Pap ígéretesen indul, de nagyon hamar átcsap a Sucker Punch rémképét idéző, kaotikus műfajmixbe. Szinte nincs is olyan moziklasszikus, ahonnan ne loptak volna a készítők. Soroljuk? A vámpírok és az emberiség örök harcát felvezető intró például egy látványosan véres Szamuráj Jack-epizód lett. Ami kivételesen nem véletlen, mert tényleg Genndy Tartakovsky készítette a filmhez.
A folytatásban megismerjük a marcona papot, aki a Szárnyas fejvadász nagyvárosi díszletei között keménykedik (a vámpír- és replikánsvadász párhuzam mellé kapunk sok kínait és tűzokádó gyárkéményes látképet is), aztán egy külvárosi vámpírmészárlás miatt már pattan is a tuningmotorjára, hogy a sivatagban összecsaphasson a Mad Max-filmek kötelező motoros gazfickóival, meg az új vámpírvezérrel, a Clint Eastwooddá maszkírozott Karl Urbannal.
Azt már Wesley Snipes Pengéje és Hugh Jackman Van Helsingje óta tudjuk, hogy az akciófilmek modern vámpírvadászai mindig jó nőkkel dolgoznak együtt, így a paphoz csatlakozik egy szemrevaló papné (Maggie Q) is. Ketten együtt kiokoskodják, hogy a vámpírok igazából A Bolygó neve: Halál Alienjei, hiszen harapnak, falkában támadnak, és a nyálkás testű szörnykirálynő uralma alatt élnek egy hegymélyi labirintusban. A barlangokban viszont a Jedi visszatér Rancorja várja hőseinket:
Sokáig lehetne még sorolni a nyúlásokat az Utolsó kereszteslovag vonat tetején harcolásától a westernfilmek sínrobbantásáig. Sajnos a forgatókönyvíró (az elsőfilmes Cory Goodman) még véletlenül sem a kedvencei előtt tisztelgett így, egyszerűen csak egymás mellé dobálta a korábbi sikerfilmekben már bevált jeleneteket, tudatos koncepció nélkül, az eredetiség látszatát is gondosan kerülve.
A 80-as években külön iparág épült a videoforgalomba szánt, gyenge Mad Max-klónokra. Patrick Swayze Puszta acélja vagy a She Wolves of the Wasteland viszont szinte már mestermű a Paphoz képest, mert nem verik át a nézőt: úgy emelték be újdonságként a kardokat meg a többi fantasyelemet a posztnukleáris környezetbe, hogy az nem ment a kötelező roncsautók és a szegecselt bőrcuccok rovására. A Háború a vámpírok ellen fölösleges crossoverekkel és egyéb műfajidegen látványosságokkal próbálja túllicitálni elődeit, de eközben menthetetlenül elvérzik, mert a története minden idők egyik legunalmasabb kliséhalma. Kizárólag Maggie Q bőrszerkója, Don Burgess operatőri munkája és a posztapokaliptikus hangulatot tökéletesen bemutató díszletes-kellékes csapat miatt adunk rá 5/10-et.
Index-ítélet: 5/10
Rottentomatoes: 16%,
IMDb: 5,7