3D-s film készül Sztálingrádról
Fjodor Bondarcsuk orosz rendező megkezdte Sztálingrád című háborús filmje forgatását. A 3D-ben készülő történet költségvetése 30 millió dollár, amivel az orosz filmgyártás utóbbi pár évének egyik legambíciózusabb vállalkozásának számít. A történet középpontjában a sztálingrádi események állnak majd.
A film költségvetéséből húszmillió dollárt az állami kézben levő VTB bank állt, a fennmaradó összeget szponzorok adták össze, illetve állami támogatásból fedezték. A producerek hatalmas kasszasikert várnak a meglehetősen drága alkotástól, szerintük a forgatókönyv nagyszerű, a csatajelenetek hitelesek lesznek, és nem a háborús filmekben mehgszokott klisés karaktereket láthatjuk majd a vásznon.
Bondarcsuk 2005-ben a 9. század című filmmel debütált, amivel az év egyik legnagyobb kasszasikerét érte el a hazai gyártású filmek között. Ezt követően kétrészes scifi-t rendezett Inhabited Island (Lakott sziget) címmel, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Sztálingrád szereplőgárdájáról és stábjáról egyelőre nem tudni semmit, a Hollywood Reporter infói szerint Til Schweiger német színész és Vince Pace amerikai operatőr is részt vehet a munkálatokban. A film a sztálingrádi csata 70. évfordulóján, 2013-ban kerül majd mozikba.