A Pretty Woman a kedvencem

A 90-ik születésnapja alkalmából próbáltunk betekinteni a cannes-i Aranypálmadíjas és kétszeres Kossuth-díjas Jancsó Miklós anekdotái mögé.

Ha ma kezdené, ma is ügyvédként kezdené?

Szoktam mondani a gyerekeimnek, hogy pechetek van, hogy a filmes mesterséget csinálom. Mindegyik filmes lett a családi befolyásra: a legidősebb operatőr, a legkisebb vágó, a nagyfiam tévés, a lányom aki marha jó keramikus, filmekben lett ruhatervező. Szóval mondom nekik, ha rendes szakmám lenne, vagyis ügyvédként dolgoznék, ami az első végzettségem, akkor nem lógna ki a seggünk a nadrágból. Mire a legkisebbik azt mondta, Papa, neked akkor is kilógna a segged a nadrágból.

És ha ma kezdené, ma is átváltana ügyvédbojtárként a filmezésre?

Akkor biztos nem filmes lennék. Mindenkinek azt mondom, aki most kezdi, hogy ha tényleg komolyan akarja csinálni, akkor ne Magyarországon csinálja. Az hogy nekünk itt sikerült, abszolút véletlen. Pénz kell hozzá: a világosítótól a kocsitologató kollégától kezdve mindenkit ki kell fizetni, hisz nem az van, ahogy képzelik, hogy a mester a kezébe kap egy kamerát, és minden magától megy.

Az elején, az 50-es évekbeli műdokumentumfilmeket a gyakorlatszerzés miatt vállalta. Az ezt követő filmjeibe is beleszóltak?

A Harangok Rómába mennek végét máshogy akarták, más is rendezte azt a részt. Akkor megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy mégegyszer beleszóljanak. Nem is hagytam, egy esetet kivéve: az Így jöttem végét ki akarták vágni a filmemből, mondtam, hogy csak akkor vághatják ki, ha írásba adják. Írásba adták, de utána nem zaklattak.

Aczél György tett javaslatokat, hogy mit hogyan csináljon?:

Nekem soha. Egyszer megkérdezte, hogy miért csinálok olyan filmeket, amiknek rossz a vége. Mondtam, hogy én sem szeretek olyan filmeket nézni, aminek rossz a vége, neki is azt javaslom, hogy ne nézze a filmjeimet.

Hogyan élte meg a nemzetközi sikert, hogy Cannes-ban felkapták? Az 1965-ös Szegénylegényeket követően tíz éven belül még kétszer szerepelt a fesztiválon.

Addig nem hagyhattuk el az országot, mert körbe volt drótozva. Ha egy életfogytiglanra ítélt embernek azt mondják, hogy mégsem ítélik el, az leírhatatlan.

És a fesztivál?

Akkor még nem volt annyira tömegműfaj a film. Ha valami markánsabbal jelentkezett az ember, a fesztiválokon megjegyezték a nevét.

Azt jól látjuk, hogy itthon a támogatottat, külföldön az ellenállót látták önben?

Hálaisten, nem tudják elképzelni, hogy ez milyen rendszer volt. Nem jól látják. Nem csak engem támogattak itthon, sokaknak a filmjét: Mészáros Mártáét, Makk Károlyét, Szabó Istvánét. Kádár próbálta a véres kezét tisztára mosni, ezért lazítottak felénk. Külföldön pedig egyszerűen csak különbséget tudtak tenni a vasfüggöny mögötti társadalomban az elnyomottak és az elnyomók között. Hogy mai példát mondjak: az idei berlini fesztiválgyőztes iráni filmben is értjük kívülállóként, hogy melyik szereplő áll a szuronyok oldalán, és melyik áll vele szemben.

72-ben Cannes-ban rendező díjat kapott, 79-ben pedig már életműdíjat, ami olyan mintha már leírták volna, befejezettnek látnák az életművét. Mi miatt lett a cannes-i sikersorozatnak vége?

Hát itt még nem a keleti-blokk felé csökkent az érdeklődés, az később volt. Szerintem már mindenki unta, amit csinálok. Azt mondták, ezt már ismerjük. A hetvenes években egyébként Olaszországban filmeztem, ott éltem az olasz barátnőmmel, Giovannával, és barátkoztam össze Antonionival, meg Pasolinivel.

Régen is ötletszerűen megírt forgatókönyveik voltak, mint a 90-es évekbeli Kapa-Pepe filmeknél? Monica Vitti az ön második, olasz korszakának egyik filmjéről, A pacifistáról (71) ezt mondta.

Na, Monica Vittit hagyjuk. Amikor megmondtam neki, hogy a fehér műanyag nadrág nem áll jól a nagy seggén, onnantól kezdve nem voltunk jóban.

Volt, hogy megmondta a véleményét az elnyomóknak is itthon?

81-ben Aczél György meghívott a parlamentbe az irodájába egy fogadásra, és borozás közben megnyílt a pofám. Mondtam pár szót a pártjáról, meg hogy megölték Nagy Imrét, mondtam, mondtam. Közben észrevettem magam, körbenéztem, mire ő: beszéljen nyugodtan, a mieink hallgatnak le. Egyébként itt már a jelenlegi feleségemmel, Csákány Zsuzsával voltam.

Hatvanévesen. Előtte két felesége volt, és egy barátnője, mindegyik kapcsolat egy-egy évtizedig tartott...

Igen, Wowesznyi Katalin népitáncossal, és a Mészáros Márta rendezővel is 10-10 évet éltünk házasságban, és Giovanna Gagliardo olasz újságírónővel is 10 évet éltem.

Mi volt a váltások oka?

Talán 60 éves korom előtt nem voltam lenyugvó típus.

A mostani felesége vágó. Hernádi Gyula Jancsó Miklós szeretői könyvében azt olvastuk, hogy a színésznőket sem hagyta ki azért.

Kapcsolatom sok volt, de nem éltem velük együtt. Ezzel csak Makk Karcsi próbálkozott.

Változott az érdeklődése a 90 év alatt?

Csak annyiban, hogy ha 30 évvel ezelőtt interjúzunk, másképpen viszonyultam volna magához, mint ma.

Andy Vajna Miniszter félrelép-filmjét amerikanizálódásnak nevezte egy tíz éve adott interjúban, az eurokomform-filmeket pedig az erős nemzetközi háttér miatt Kádár-korszakra jellemzőeknek. Az elkövetkező években mit tippel, melyik vonalat követi a magyar filmgyártás?

Nem vagyok kritikus, nem tudom miért mondtam ilyeneket. Ahogy jós sem vagyok, csak egyszerű néző. A Pretty Woman például az egyik kedvenc filmem, de persze a zseniknek drukkolok, a szerzői karakterfilmek készítőinek.

Azt is nyilatkozta, hogy békében hallgatnak a múzsák. Ön szerint akkor lesz könnyebb filmet csinálni, ha vége lesz a békeidőknek?

Igen. Akkor lehet jobban látni, hogy miről szólnak a filmek, amikor a szuronyok csillognak.

Legjobb korszaka?

Remélem az, ami most következik.

A 2009-es Oda az igazságban a tízperces hosszú snittek és a Kapa-Pepe-filmek korszaka után a kettő közötti stílussal dolgozott. Ez az új korszaka?

Még nem tudom.

Milyen filmterve van most?

Filmterve az embernek akkor van, ha van rá pénz. Úgy tűnik, az egyelőre nincs.