Stallone megölné Rambót az 5. részben
Csodálatos Sylvester Stallone-interjút hozott le a napokban a kanadai Maclean's magazin, amiből kedvenc filmes oldalunkra, a Moviewebre is kikerült egy szerény kivonat, olyan ínyencségekkel, mint ez: "Rambo én vagyok, a reggeli kávém előtt. Rocky is én vagyok, a kávém után."
Az interjú végén Stallone azt mondta, "meghalnék azért, hogy egy új Rambót forgathassak". A Last Stand munkacímű új rész lenne a sorozat utolsó darabja, amiben Rambo Arizonában csavarog és összetűzésbe keveredik a mexikóiakkal, a történet végén pedig meghal. John Rambo halálát egyébként már a 82-ben is leforgatták, csak az az öngyilkossági jelenet végül nem került bele a moziváltozatba, amit Stallone így kommentált az interjúban: "Rambo az eredeti regényben is meghalt, de egy ilyen befejezés a filmben nem lett volna jó üzenet, hiszen akkoriban közel 200 ezer vietnami veterán lett öngyilkos. Egyszer még Quentin Tarantino is megkérdezte tőlem, hogy miért voltam gyáva, miért nem öltük meg Rambót? Mire én azt válaszoltam neki, hogy ne legyél őrült, tesó, hát már akkor is tudtuk, hogy le kell forgatni egy folytatást."
Stallone egyébként kétszer is együtt dolgozhatott volna Tarantinóval: "Én kaptam volna De Niro szerepét a Jackie Brownban. A Halálbiztosban is én játszottam volna a főhőst Kurt Russel helyett, de visszaadtam a szerepet. Két lányom van, hallani sem akartam olyan figuráról, akinek az a hobbija, hogy tinédzser csajokat szed fel, beülteti őket a kocsijába, aztán kikenődik velük egy falon." A riporter később viszont csak kihúzta Sly-ból, akar-e valaha is jófiú helyett gonoszt játszani: az izomhegy most épp egy spanyol keménytökű krimiből, a No Rest for the Wickedből akar remake-et forgatni a Mocskos zsaru stílusában. "Ez lesz a Badder Lieutenant."
Stallone Vs. Schwarzenegger
A 65 éves akciósztárt arról is megkérdezték, ki nyerne egy Stallone-Schwarzenegger ketrecharcban? "Természetesen én. Bocs, Arnold, ez az igazság" - válaszolta a nyúlszájú izomhegy, aki egyébként egy időben tényleg gyűlölte az osztrák testépítőt, annak ellenére, hogy társtulajdonosok lettek a Planet Hollywoodban: "Régre nyúlik vissza ez, amikor még meg sem tudtunk maradni ugyanabban a szobában. Mégis szerettem, hogy ő a nagy ellenfelem, mert folyamatosan stresszeltem magam a dolgon, és amikor már aludni sem tudtam tőle, lementem inkább az edzőterembe - emlékezett vissza a hollywoodi karrierjük kezdeteire, és természetesen megemlítette az 1977-es Aranyglóbusz-gálát is, ahol közös asztalhoz ültették őket.
"Pont ugyanabban az időben kezdtük az ipart a showbizniszben. A Golden Globe-on ő kapta meg a legjobb újonc színész díját, én meg nem nyertem a Rocky főszerepével. Viszont amikor a film végül megkapta a legjobb dráma díját, feldobtam az asztalon lévő virágcsokrot a levegőbe és üvöltöttem, hogy győztem." Egy másik interjúban erre az utóbbi momentumra így emlékezett: "Utólag visszagondolva pont olyan voltam, mint valami tahó a Jersey Shore-ból."
Innen indult a két sztár őrült versengése: Schwarzenegger kiröhögi Rambo bicepszét az Ikrekben, az Utolsó akcióhősben Stallone a Terminátor, a Pusztítóban meg Sandra Bullock meséli el Slynak, hogyan lett elnök Scwarziból. A farokméricskélős vetélkedés csak Schwarzenegger politizálásakor enyhült Sly bevallása szerint: "Mindkettőnknek családja lett, és rájöttem, hogy hé, ez a fickó igazából ugyanolyan, mint én, így most már nagyon jól kijövünk. Amikor elindult az elnökválasztáson, elkezdett hívogatni a kampányába, de én nem mentem. Aztán a feleségem mégis rábeszélt, és végül azon kaptam magam, hogy ott ülök egy kampányeseményen. Cserébe Arnold még kormányzó korában bevállalt egy kis szerepet az Expendablesben, teljesen ingyen."

A következő film, amiben Schwarzenegger újra együtt dolgozik majd Stallonéval, a The Tomb című börtönmozi lesz, aminek Schwarzenegger épp egy hete, az ohiói Columbusban megrendezett Arnold testépítőfesztiválon spoilerezte el a faék egyszerűségű sztoriját : "Mindkettőnket bevarrnak a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönébe, ami egy hatalmas hajó az óceán közepén, ahonnan lehetetlen megszökni. De természetesen nekünk sikerülni fog." (A teljes Stallone-interjú itt olvasható el.)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
El kellett hagyni az otthonukat, most az örökségüket mentenék meg
Öt intézmény fog össze.
14 perce
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
7 órája
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
1 órája
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
3 órája
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
8 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
6 órája
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
3 órája
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
11 órája
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55