Lego Edison a legjobb horrorbábfilm

2009.04.04. 15:47 Módosítva: 2009-04-04 16:26:38
Idén nincsenek rossz Titanic-filmek, vagy csak nekünk volt mázlink a találomra kinyitott műsorfüzettel. Megnéztük az animációs szekció legjobb horrorbábfilmjét, a tajvani apa harcát a nyakkendő-bürokrácia ellen, és láttuk egy dán ügyvéd diadalát a korrupció sötét erői felett.

Edison és Leo - 8/10
Szűcs Gyula

Tim Burton és Henry Selick után a kanadaiak is rájöttek, hogy egy szürreális felnőttmesét csak stop motion animációs filmben lehet jól elmondani. Egybesűrítettek mindent, amit szeretünk a Verne-adaptációkban, az őrült tudósos horrorfilmekben, meg az NDK-s indiánsztorikban, és az egészet nyakon öntötték több liternyi eperlekvár-szerű művérrel.

Az Edison és Leo világa egy látványos retró-utópia, mint a steampunk: egy sosemvolt ipari forradalom már az 1890-es években lehetővé teszi a villanymeghajtású szupermozdonyok, meg a robothasonmások, elkészítését, amikhez föld alá süllyesztett, focipályányi rozsdás gépek termelik az energiát.

edisonleo

Edison, a Rozsomák-frizurájú, őrült tudós akár a családtagok élete árán is, de be akar kerülni a Feltalálók Nagylexikonába. Indiana Jonest megszégyenítő kalandok során ellopja a Fény Könyvét az indiánoktól, akik ezért vendettát hirdetnek az Edisonok ellen. A fiából, Leóból egy félresikerült kísérlet után lesz elektromos szuperhős, Ollókezű Edward-allűrökkel: csak gumikesztyűben érhet a szerelméhez.

A kanadaiak morbid humorral, és rengeteg vérrel ellensúlyozták a klisékből összerakott, szerelmes horrortörténetet, amire csak azért nem adok 9 pontot, mert a bábfigurák mozgatása a Halott menyasszony vagy a Coraline helyett sajnos inkább a Sebaj Tóbiás figuráit idézi, amiket legózás közben tologatunk.

A jelölt -7 /10
Strommer Nóra

Európai noirnak mondják, első ránézésre mégis egy nem túl távoli jövőben játszódó utópiának látszik ez a dán film. A lakásbelsők, családi házak és hétvégi vityillók épp olyan tökéletesen festenek, amilyet itthon a luxuskatalógusok lapjain látunk. A tiptop felszín mögött viszont sötét korrupciós üzelmek zajlanak, ezeknek ered nyomába egy fiatal és tehetséges ügyvéd.

jelolt

Jonas Bechmann meg van róla győződve, hogy az apjával egy félmaffiózó üzletember végzett, de mielőtt befejezhetné a magánnyomozását, gyilkossági ügybe keveredik. Másnaposságtól zúgó fejjel egy idegen hotelszobában ébred, és a fürdőszobában egy halott nőt talál. Sem ő, sem a menyasszonya, sem a néző nem tudhatja biztosan, hogy ő volt-e a gyilkos.

A kételyt erősíti a Bechmannt játszó színész zord, északi fizimiskája: Nikolaj Lie Kaas (Idióták, Ádám almái, Gengszterek fogadója, Angyalok és démonok) úgy néz ki, mint aki műzli helyett kődarabokat reggelizik és fűnyíróval borotválkozik. A pörgős thriller a hozzá passzoló jelentőségteljes zenével végig hozza a kellő feszültséget, csak egy-két hiteltelen vagy kiszámítható fordulat csökkenti az élményt. A Hiller István-os arcélű, áskálódó főgonosz végül jól megszívja, amit örömömben spontán megtapsoltam, és elégedetten sétáltam ki a napfénybe.

Nem tudok élni néküled - 9/10
Szűcs Gyula

Ha rajtam múlna, ez a tajvani film kapná Titanic Hullámtörő-díját, mert markánsabb képet ad a kisember és a bürokratikus államgépezet harcáról, mint egy könyvespolcnyi Kafka-kötet. A főszereplő (bajszos, mosolygós Jackie Chan-hasonmás) egyedül neveli kislányát a kikötő nyomornegyedében. Rákot meg halat esznek, és abból élnek, amit a férfi összeguberál a tengerfenékről egy házilag összebarkácsolt búvárruhában.

nemtudok

Taníttatni akarja a kislányt, hogy ne legyen belőle is lecsúszott melós, de a beiskoláztatás nehézségekbe ütközik: a kislány rosszul szerepel a nyilvántartásokban, az anyjával kellene élnie, aki évekkel korábban lelépett. Főhősünket elkezdi nyaggatni a rendőrség, és minden pénze arra megy el, hogy a távoli Tajpej hivataljaiba motorozzon, rendezni a jogi helyzetet. Az öltönyös-kosztümös dolgozók a kezébe nyomnak egy aktatáskányi űrlapot, és mosolyogva átirányítják a következő hivatalba.

A film fekete-fehér, így még hangsúlyabb az ellentét az olajfoltos kikötők, meg a nyakkendős elit csillogó üvegpalotái között. Leon Dai rendező az idegőrlő irodai sorbanállásokkal meg a sok papírtöltögetéssel megmutatja, milyen amikor csak a helyes iktatószám és kapcsolatok számítanak. Még a film végén sem érezzük nyálasnak a happy endet, mert addigra az apával már minden létező irodai poklot megjártunk, a sok nyomasztó jelenet után ránkfért a lazítás.