Árpád
-1 °C
9 °C

Trendbaszások zenére

2005.11.22. 09:03
Ha lekaparjuk a könnyen dekódolható elemeket - drogfüggés, morfinfüggő szűz, kúrás-dramaturgia, éneklés -, akkor nem marad a mélyben egy kristálytiszta gondolatmag sem. Mundruczó Johannája. A mozikban.
Végy egy szüzet (Tóth Orsi), aki végigkeféli az intenzív osztályt (szex). Legyen ez a szűz morfiumfüggő (drog). Ami még hiányzik, az a rakenroll, de mivel művészetről beszélünk, legyen mondjuk opera (r'n'r). Minderre tapétázzuk rá a Magyarországon kívül - is - jegyzett összes olyan big gurut, akinek marketingértéke lehet a fesztivál- és sznobpiacon, Mundruczó Kornél Johannája meg olyan-amilyen, de sínre kerül, az tuti. Csak a magyar néző nem fogja megnézni, az a hülye, mert se érzéke, se kedve a művészethez, legalábbis a Magyar Narancs szerint. Pedig.

A Johanna a "szerzői filmes radikalizmus" hagyományát folytatná, vagyis hogy van a film, képek, hangok meg történet, ennek van egy formája, és ezt a formát átalakítjuk. Vagy máshogy használjuk. Vagy szétszedjük. Vagy mást mondunk vele.

Shitscheissemerde*

A Johanna ebbe az irányba halad, behozza az operát, a filmbe ágyazza, de végig a biztonságos határokon belül maradva. Ha lapos a szöveg és egyvonalú, szinte primitíven egyszerű a történet, akkor ott a gyönyörűen nyomasztó képköltészet, és a zene-forma-test-hang-játék a vásznon. Ami tökéletes, erős és hatásos. Mindez azonban csak a pjúr filmvilág, ott van még a cselekmény, a sztori, mint szükséges rossz.

#alt#A "bűnösből lett megváltó aki aztán szarul végzi" című moralitásjáték a film alapja XXI. századra hangszerelve, vagyis kell még szex (az utcáról felszedett, majd nővérként alkalmazott Johanna szexszel gyógyítja a férfibetegeket, a hideg érzékiség mint az átalakítás eszköze), meg drog (morfinfüggő a szentünk, kábé mint Holmes doktor, az oldszkúl módon) na és erőszak (sok vér, baleset, roncsolt testek és unhappy end).

Ehhez jönnek a funkcióvesztő, könnyen dekódolható elemek: drogfüggő, mert aki megjárja a poklot, az tud igazán közel kerülni a teljes tisztasághoz; szűz-archetípus, mert úgy nagyobb a kontraszt a kúrás-dramaturgiával; énekelnek, mert ez stilizál és eltávolít és meglepi a nézőt; expresszív, mert megidézzük a nagy filmtörténeti mestereket és az jó. De ha ezeket lekaparjuk, akkor nem marad a mélyben se komplex állításörvény, se egy kristálytiszta gondolatmag.

Például a morfium, mint filmszervező elem funkciótlan, holott ennek a szerencsés használatára azért akadt már példa a filmtörténetben. Ahelyett hogy akár a keménydrog-motívum által érzékeltethető űr jelenne meg a filmben, ez az űr a film felszíne mögött tátong.

A magyar néző hülye

Ami a Johannából nagyon hiányzik, az egy-két explicit dugás. Ha már a radikális koncepten van a lényeg, aminek sajátja a tabutörés -és radikális formai kísérletről, meg szexről beszélünk, ugyebár -, akkor rakjuk telibe. Mutassunk is valamit, ne csak énekeljünk.

Az énekléssel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az "opera" ma - érdemei elismerése mellett, és a szokásos tiszteletkörökön túl - a legzombibb művészeti formák egyike. Halott, üres és botladozik: echte XIX. századi mű-forma, darabos, atavisztikus zárvány-művészet. A Johanna ezt a betokosodott, XIX. századi opera-formát használja (Wagner rulez), ami a XXI. században legalábbis visszatetsző. Egy zombit elég nehéz életre kelteni, Tallér Zsófiának (zene) és a librettót jegyző Térey/Harcos duónak sem sikerül, pedig beleadnak mindent: korrekt munka, tisztes alkotói teljesítmény, de a műfajból adódó gátak miatt kicsit olyan, mintha egy eposz-író versenyen kéne felmetszeni a költői vénát. Biztos nagy kihívás, de tökéletesen tét nélküli.

Orsi jó

Johanna

Ami miatt viszont mindenképp meg kell nézni a filmet, az Tóth Orsolya Johanna-alakja: a színésznő az a típus, aki mocskos kis verébből egy pillanat alatt képes átváltozni érzéki, mocskos szűzzé, miközben láthatólag csak egy hajszálnyi energianyaláb tartja őt egyben. Az arca és a teste nagyon jóban van a kamerával és a filmképpel - ez plusz tehetség egyenlő "Á" kategória.

A magyar és nemzetközi sajtó méltatta már az expresszionista képi világtól kezdve a remek rendezésen át a történet letisztult puritánságán keresztül a Johanna összes erényét: járulékos erény, de a SzimplaKert-ben a Johanna miatt lement Carl Theodor Dreyer eredeti néma-Jeanne d'Arcja, ami alá DJ kavarta az elektro-hullámokat.

És tessék bátran sznobulni: ha az ember az első tíz perc után megszokja és elfogadja a filmet, akkor remekül fog szórakozni. Katarzis ugyan nem lesz, de egy terméktől ne is várjunk.

Trendvadászat

A paraszt néző szerint Mundruczó Kornél eddigi filmjei közepes art-pop cuccok, amiket bezabál a fesztiválpiac, megesz a filmkritika, és jó esetben ráizgulnak a sznobok. Ez sem kis teljesítmény, nade. A készítőjükben több lenne, mint ez a lájtos ízlés-szörfözés.

Úgy tűnik, hogy Mundruczó egy olyan pillanathoz érkezett a Johannával, ami után már dönteni kell, hogy film(művészet)et csinál-e, vagy ugyanúgy behajlik, mint a sok Hollywoodba szippantott európai (Matthieau Kassowitz) vagy épp távol-keleti (John Woo) filmes. Csak itt a szívóerő nem a H-varázs, hanem a nemzetközi art-piac, a veszély pedig az alkotói "brand name"-mé válás (egy "brand name" pedig csak úgy nyeli a fölösleges százmillákat, mint a londoni férfi kalandjai Korzikán).

Az artpiac ráadásul semmivel sem jobb mint az álomgyár. Sőt, Hollywoodból legalább őszintén nyomják a gagyit, az artpiacon meg tombol a művészkedő középszar.

Nu future

A sok filmet látott szakbarbár pedig csak néz a moziban, és azt látja, hogy itt egy rendező, aki gyakorlatilag mindent tud a filmről, mint iparról és mint művészetről és ellövi a munícióit a semmibe.

Mundruczó igazi nagy dobása még hátra van. Ha ezt a dobást megengedi neki a nemzetközi fesztiválközeg, a stáblistán felsorolt "bestof" társalkotó-gárda (Bíró Yvette, élő filmesztéta-klasszik, a New York University filmprofesszora; Tarr Béla, (az exportképes filmrendezőnk) és az a sok köcsög sznob, akiknek így vagy úgy, de tetszik a Mundruczó-életmű, meg a Johanna (Hollywood Reporter, Wall Street Journal, cannes-i szervezők, magyar filmkritika, satöbbi).

A Johanna nézhető, élvezhető film, jól végigvitt koncept, de semmi több. Biztonsági játék. Tudjuk mi kell az ízlésnek, megadjuk neki. Elismerem a műbe fektetett mérnöki és kreatív munkát, de nem hinném, hogy ennek bármi értelme lenne. Persze önmagán kívül. Ahhoz, hogy valami unikális dolog jöjjön létre, a biztonsági játék kevés.

Mert a Johanna hiába szép, meg kerek, meg minden - de a radikális film(művészet)ben azért ez nem pálya. Ott valami olyat kell a vászonra tenni, ami odabassza a néző tarkóját a székhez. A Johannától ezt ne várjuk.

*(A cím a !!! New York-i underground zenekar hozzájárulása a filmkritika fogalomkészletéhez, a hasonlóan szép Gesamtkunstwerk helyett használjuk.)