A Hotel Ruanda egy valódi esemény valódi szereplőjét mutatja meg. A '94-ben kirobbant ruandai tömegmészárlásban száz nap alatt egymillió ember halt meg, és több millióan kényszerültek elhagyni hazájukat. Az eszetlen öldöklés egyetlen hőse, Paul Rusesabagina, a Hotel Des Milles Collines vezetője 1268 ember életét mentette meg.
Az egykori belga gyarmat örökségeként hagyott hotel a népirtás előtt a gazdag és elegáns üzletemberek, diplomaták szállodája volt. Fényűző éttermében friss rákot, bárjában a legfinomabb skót whisky-ket szolgálták fel. Idejárt az ENSZ békefenntartó csapatának vezetője, Oliver hadnagy (Nick Nolte), és itt kötötték meg a mészárlás előestéjén a hutuk és a tuszik békeegyezményét.
A szállodaigazgató, Paul Rusesabagina (Don Cheadle) nem volt kevésbé elegáns, mint vendégei, finom öltönyben, mindig mosolygósan járt vendégei között. Leste a magas rangú katonai vezetők és diplomaták kívánságait, szívességeket tett, hogy ha egyszer szükség lesz rá, akkor "majd ő is kérhessen valamit". Akkor még nem sejtette, hogy a szívességekért viszonzásul a bajban nem kap majd semmit.
A hutuk a ruandai elnök ellen elkövetett merénylet után a tuszi "csótányok" szisztematikus kiirtásába kezdenek. Rusesabagina hutu, felesége, Tatiana (Sophie Okonedo) tuszi, a szomszédai, a barátai, a rokonai tuszik. Először csak ők menekülnek a hotelvezető házába, aztán minél közelebb kerül a frontvonal, annál többen jönnek. Jönnek a Vöröskereszt által összegyűjtött tuszi árvák, a közeli falvak megmenekült lakói, kétségbeesett fiatalok és öregek. Egyetlen reménységük, hogy Rusesabagina - élete kockáztatásával - befogadja őket szállodájába, és hogy a nyugat megakadályozza a vérengzést.
A második világháború utáni legnagyobb népirtást azonban a nyugat tétlenül nézte, harminc ember kivételével kivonták a békefenntartó katonákat, hazamenekítették a nyugati üzletembereket, az újságírókat, és a hivatalos amerikai fórumok az eseményekről csak mint népirtásjellegű tettekről nyilatkoztak.
A Nick Nolte által megjelenített Oliver hadnagy a film egyik legmegrázóbb jelenetében elkeseredetten kéri Rusesabaginát, hogy köpje le. "Szégyellem magamat. Maguk a mi szemünkben még csak nem is niggerek, csak afrikaiak, a nyugat semmit nem fog tenni, hogy megmentse Önöket. Sajnálom, nem tehetek semmit".
De Ruanda nemcsak az ő szégyene, hanem a világ szégyene, a mi szégyenünk is. És hiába mondták a mészárlás tizedik évfordulója alkalmával a Ruandába zarándokló politikusok, hogy soha többé, Afrika tragédiájának koránt sincs vége. A világ vezető hatalmai mai is tétlenül nézik a kongói, szudáni, burundi eseményeket.
A Hotel Ruanda az elmúlt idők legjobb és legmegrázóbb történelmi filmje. Nincs benne romantika, finomkodás, felesleges párbeszéd. Szereplői annyira hitelesek, hogy szinte eszünkbe sem jut, játékfilmet nézünk. Vér - szándékosan - csak épp annyi folyik benne, mint bármelyik olcsó akciófilmben, de ahhoz épp elegendő, hogy hányingert kapjunk.
A film kíméletlenül mutatja be a fejünk felett zajló politika őrültségét, a hétköznapi ember tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát, és nem utolsó sorban a szolidaritást és a bátorságot, ami miatt még van remény arra, hogy az ember mégsem előzi meg a meztelen csigát a legundorítóbb fajok ranglétráján.
Terry George rendező filmje ugyan nem változtatja meg az emberiséget, és igazságot sem szolgáltathat, de felhívhatja világ figyelmét Afrikára és arra a hétköznapi hősre, akinek cselekedete Wallenbergével mérhető.
Az Index interjúja Paul Rusesabaginával »
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon