2000-ben az Örökmozgóban volt egy kazah filmfesztivál, hat filmmel, aki ezt kihagyta, az csak a Kaukázusi fogolyt ismerheti, ami az egyetlen kazah film az Odeon kínálatában.
De nem vagyunk szerencsésebbek a rendszerváltás utáni grúz, ukrán, üzbég, de még az orosz filmekkel sem. Néhanap este 11 után, el-elkapni egyet az m2-n vagy a Duna Tv-n, de mozikba csak elvétve kerülnek. Szomorú ez, hiszen a posztszovjet államok problémái, történetei igen közel állnak hozzánk, és nemcsak a szocializmusban eltöltött ötven évünk miatt.
Ha mi nem is, de azért a nyugat-európaiak már felfedezték maguknak Közép-Ázsiát, nemcsak vetítik a filmjeiket, de a kazah filmgyártást például többek között a franciák, a mongolt pedig a németek finanszírozzák.
Musztafa egy 15 éves fiú, akit egy rosszul elsült csíny miatt kivágnak az iskolából, és akiről mindenki - még a saját anyja is – azt gondolja, hogy gyengeelméjű. A fiú, akit Shizának – magyarul bolondos, őrült fickónak – csúfolnak, kortársaihoz hasonlóan nem elveszett gyerek, addig is az utca nevelte, így nem váratlan fordulat, hogy mostohaapja révén az alvilágban talál munkát.
Erős, a bokszban képzetlen férfiakat kell felbéreljen az emberpiacon, hogy a ringben képzett, de szintén reménytelen sorsú sportolóktól a minden szabályt nélkülöző meccsekben annyi ütést kapjanak, amennyit a vérre kiéhezett közönség gyomra csak elbír.
Shiza sorsa már az első meccs után megfordul, amikor a nála nem sokkal idősebb fiút úgy megütik, hogy belehal. Halála előtt azonban megbízást ad a fiúnak, hogy vigye el a nála lévő pénzt a barátnőjének és a fiának. Musztafa, ez a szótlan, naiv fiúcska, meg is teszi. Hogy a holttesttel mi lesz, arra jobb nem is gondolni azon a tájon, ahol előszeretettel szokták a hullákat sósavval leönteni vagy a kutyákkal megetetni.
A film hivatalos tartalma szerint Shiza beleszeret a meghalt „bokszoló” harmincéves, csípőficamos, orosz nőjébe, Zinkába, de a film valósága inkább az, hogy „csak” szeretet ez; ösztönös szeretet azok között, akik kiszolgáltatottak, azok között, akik az örök, megvalósíthatatlan álmok világában élnek, miközben cipőjük sincs. A fiú felelősséget vállal ezért a kis családért, mert ráhagyták őket, és mert anyján kívül nincsen senki más, aki megölelné és ágyat vetne neki, ha fáradt.
Musztafa könnyű áldozat a mostohaapjának, hiszen ha az illegális munka miatt elkapják a rendőrök, akkor úgysem történhet semmi baja, hiszen gyengeelméjű. Ezért aztán egyre vadabb dolgokra veszi rá, és Shiza meg is teszi azokat, de nem, mint áldozat, hanem mint egy megbízóinál is rafináltabb bűnöző.
A haszon nagy, ezért aztán telik Zinkának hatvanas évekbeli harangruhára, szaténból, sok-sok rózsával, új játékra Zinka fiának, és még a saját gyógykezelésére is futná a városban, ha Shiza tényleg imbecillis lenne, de nem az.
Még, ha mindenki hülyének is nézi, a fiú tudja, mi az a fifty-fifty biznisz, és ha átvágják, gondolkodás nélkül megtorolja, és az igazságszolgáltatás nem létező fenyegetése ellenére is vállalja tettei következményeit. De amíg ez bekövetkezik, marad az orosz vidékeken oly népszerű időtöltés, a lerészegedés füstölt hallal, savanyú uborkával, fokhagymával és vodkával.
Ez a kétnyelvű ország két hatalmas kultúra, az orosz és a kínai nyomása között vergődik, de álmaiban Mercedesszel jár és dollárkötegekből sző magának golyóálló mellényt. A jogállamiság többnyire vicc, a természeti erőforrásokban gazdag földet a hatalmát 1989 óta önkényesen évekre meghosszabbító Nurszultan Nazarbajev elnök, minden mást pedig a XV. századi dzsungáriai kalmükök kánjainak leszármazottai birtokolnak.
Aki tud, az menekül, ahogy a dokumentumfilmes Gulshat Omarova is tette, aki Rotterdamból visszakacsintva rendezte meg élete első játékfilmjét, a Shizát. (Érthetetlen, hogy miért került Skizó címmel a magyar mozikba ez a film, hacsak nem a hatásvadászat kedvéért, hiszen a skizofréniához semmi köze a főszereplőnek.)
Musztafa meséje nemcsak a történelmi körítés miatt érdekes, hanem azért a puritán, lineáris történetmesélésért is, ami oly jól esik, mint kiadós veszekedés után a vodka. Azért az értékítélet nélküli szemléletért, azért a finom jellem- és korábrázolásért, amiért talán tényleg a világ másik végére kell menekülni kazah filmet csinálni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon