Lambada és Hubertus éjszaka a strandon

A Palatinus strandra apró Riói karnevált szerveztek, táncoktatással (afoxe, axe, samba, samba-reggae, forró, frevo), batucada dobshow-t, capoeirásokat, sambát riói táncosokkal. A Dagályba pedig vérbeli retró diszkót B. Tóth Lászlóval, Made in Hungária filmvetítést karaokéval, Bambi-partival.

A valóság persze mindig merőben más, mint egy sajtóközlemény, bármennyire viccesen is hagzik a dolog papíron vagy plakáton. Nagyszerűen hangzott például, hogy a két helyszín között ingyenes riksajárat szállította az embereket, de a valóságban nagyon nehéz volt riksát fogni.

Mikor odaértem a Palatinusra, éppen a Takalaka band játszott, erre abból jöttem rá, hogy folyamatosan azt kiabálták az énekesek, hogy „bumm-salakk-lakk-bumm". Az amúgy is gyönyörű strand most még zseniálisabban nézett ki a partivilágítás miatt, és viccesen néztek ki a nagymedence körül csípőjöket tekergető, dagi táncoslányok.

Sokáig figyeltem, hogy melyik szubkultúrát mozgatta meg az esemény, de nem sikerült rájönnöm. Egy fickóhoz odamentem, hogy megkérdezzem tőle, hogy kerül ide, mire angolul válaszolt, hogy ő is ugyanezt a kérdést teszi fel magának nap mint nap. Bostonból jött, és azért volt a Palatinuson, mert a barátai ott táncoltak a színpadon.

Voltak még ott suttyók, malájok, capoeirások, kopasz férfi úszósapkában, jótestű, széparcú lányok, akik élvezték a rájuk tapadó tekinteteket, a látvánnyal nem is volt gond. Ellenben a hely akusztikája körülbelül egy egy után elviselhetetlenné tette a számomra egyébként sem túl kedves samba-rumba-merengét.

Eleinte arra gyanakodtam, hogy rossz a hangosítás, de mikor a keverőpult mögött megláttam Magyarország legjobb hangmérnökét, biztos lettem benne, hogy nem ezt a strandot nem lehet jól behangosítani. „Csóró-muszikó, néumdéjá csámi hisszoráá"- csendült fel az egyetlen dallam, ami még nekem is bejött. Aztán „disz iz számbá" – felkiáltással visszatértek a lagymatag bummsalakklakhoz.

Egy darabig még békésen elmosolyogtam azon, ahogy a lányok-fiúk rázzák a seggüket a zenére, banánszoknyás csajok tobzódnak a színpadon, de aztán nem bírtam tovább. Kifele menet a cinetripes Laki odajött hozzánk, és mint programszervező tanácsolta, „Jobban jártok, ha átmentek a Dagályba, ott van a buli" – és megmutatta a kijáratot.

Nagy nehezen átszállított az RKV éjszakai járata, előtte kiderült, nemcsak bent nem lehet kapni Unicumot, de a Palatinus-szal szembeni kőkorszaki büfében sem.

„Rá-rá-rászputyin" – fogadott a Dagály. De az öltöző lábszaga után jó volt beleszippantani a medencék klórszagába. B. Tóth László a színpadon, előtte ruhában feszengő közönség, néhányan a medencében is ropták. „Jéger, Hubertus vagy kóserszilva" – sorolták a kínálatot a büfésátorban, eltorzult az arcom, és vettem egy jégert nyolcszázért. Nagyon kevés volt benne, így nem sikerült rápörögnöm a „Jomáhá, jomászó" – ra, naná, hiszen kiskorom nagy kedvence volt.

A továbbiakban a jegyzetfüzetembe a következő került bele: „láki lú, láki lá, vákididú, vákididá, Coco Jumbo, What is Love". Jött Dévényi Tibi bácsi, aki alulmúlta a várakozásaimat, sokkal rosszabb volt, mint B. Tóth, ám kedvéért mégis sok bulizó dacolt az éjszaka hidegével, és szeletelt a One way ticketre.

A szervezők szerint körülbelül 2000-en váltottak jegyet az éjszakára. Ránézésre több száz ember dolgozott (security, strandszemélyzet, büfések, dj-k, táncosok, műszakiak), és az üzemeltetés sem lehetett két fillér, de hogy üzletileg jól jöttek-e ki a szervezők, na azt még nem számolták ki. Hogy miért van szükség ilyen programokra a strandoknak, amikor láthatóan sokkal többe került az egész, mint amennyi bevételük lesz belőle? A Zrt. sajtósa szerint azért, mert így oda lehet csábítani az embereket, megismertni velük a strandokat, kedvet csinálni a strandoláshoz. Ha pedig éjszakai nyitvatartást szerveznek, ahhoz kell kulturális program, mert különben senki nem menne oda.

A tavalyi Fürdők Éjszakájának elszabadult fosztogatásából okulva most sokkal több őrzővédő volt, nem is volt probléma. Valószínűleg arra is felhívták a személyzet figyelmét, hogy ne legyenek ingerültek, bánjanak türelmesen a nagyrészt részeg vendégekkel, és ez most sikerült is, mindenki jólesően kedves volt velem.

A Dagályban a jampecbuliról ugye lemaradtam, és mielőtt még kaphattam volna pontos labdát, vettem egy csak egy útra szóló jegyet a melegvizes medencébe. Ott épp kezdtem volna magam jól érezni, mert nem hallatszott a zene a víz alatt, mikor szóltak, hogy záróra. Kettő órakor lett vége a bulinak, szélvihar támadt.