Árpád
3 °C
12 °C

Katasztrófaturisták Budapest szívében

2009.08.07. 10:39 Módosítva: 2009-08-07 10:39:40
Bejártuk Budapest új főutcáját, ahol ma megdöbbentő állapotok uralkodnak, de jövőre állítólag úgy sétálhatunk a Kálvin tértől a Deák térig, hogy a madárcsicsergést csak a finom kövön kopogó cipőnk zavarja majd.

Sokan kritizálják a legendásnak kikiáltott magyar kreativitást, noha tény, hogy a kreativitás Budapesten kimagasló értékeket mutat, már ha a város megújítására vonatkozó terveket nézzük. Ha az elmúlt években bejelentett projekteknek csak a fele megvalósult volna, a főváros ma egy Tokió méretű megapolisz lenne toronyházakkal, ikonikus épületekkel, alagútban futó autóutakkal és kellemes ligetekben sétálgató lakókkal.

A valóságot tudjuk. Érthető, hogy felkeltette az érdeklődésemet, hogy a Budapest Szíve nevű belvárosi rehabilitációs program meghirdetése után valódi munkások jelentek meg a Kecskeméti utca meg a Petőfi Sándor utca környékén, és légkalapácsaikkal nekiestek a burkolatnak.

És mikor arról érkeztek hírek, hogy megkezdték a szép, új belvárost jelző burkolatok lerakását, fáradságot nem sajnálva a helyszínre utaztam.

A Kálvin tér felől közelítve azonban elbizonytalanodtam. A Kecskeméti utca torkolatát, a metrólejáró körüli teret ugyanis kicsit jellegtelen, K-kőnek nevezett műkővel burkolták. A K-kővel borított tér szürke, nem túl feltűnő: tulajdonképpen elfogadhatóan néz ki. Tervezője ráadásul a jelek egész sorát kódolta bele a direkt a Kiskörútra kitalált térkőbe. De hiába utal Mohácsi Sándor szerint az ötszögletű kő Pest egykori városfalainak formájára, K alakú ellenpárja meg a Kiskörútra, sőt a Kálvin térre, ha a szürke műkő a Kecskeméti utcától lerakott igazi fehér mészkő mellett úgy mutat, mint amikor az ember a Zegna öltönyéhez a kedvenc mamuszát húzza fel.

A Kecskeméti utcától fölfelé nyomokban már látható kövezés a már eleve koszos hatású K-kő mellett inkább a monacói tengerparti sétányt idézi.

A fal mellett kisebb kövekből rakott szegély húzódik, mint a munkásoktól megtudtam, azért, mert ezeket a köveket a helyszínen alakítják, faragják, hogy követhessék a régi házak szabálytalanul futó falait. A sáv után következik a járdafelület, ugyanabból a fehér, valószínűleg süttői mészkőből. A nagyobb kövek a Kecskeméti utcán a korábbinál szélesebb járdát adnak ki. A járda mellett a jelek szerint még két kőből rakott sáv húzódik majd.

A jelekre az előrehaladottabb állapotban talált Szerb utcában bukkantam rá. Itt a fal melletti a kis és a nagy mészkőkockás sávok után hosszabb, szürke kövekből álló szegélyt raktak le. A szegély után kis kockás, gránitból rakott sáv jön, valószínűleg a parkoló autóknak. Ezután újabb szegély, majd a nagyobb gránitelemekből álló útburkolat következik.

A teljes mintát még nem rakták le, egyelőre nehezen lehet eldönteni, hogy ez a rengeteg elem divatosan csíkos utcaképet hoz-e létre, vagy olyan lesz a belváros, mint egy matrózblúz. Vagy még inkább mint valami waldorfos kismama patchworktakarója. A Kecskeméti utca környékén tobzódnak a különböző burkolatok. A Veres Pálné utcában a mészkő hirtelen garázsbejárós műkőre vált, utána klasszikus macskakő következik. Máshol szomorkás aszfaltburkolat izzadt a verőfényben. Már ahol van burkolat. De ne rohanjunk előre.

Csíkos belváros

Az esztétikai kérdések egyébként nem lényegtelenek, mert ez a csíkos minta fut végig a belváros új főutcájának első szakaszán a Kálvin tértől a Bazilikáig.

A közlemények szerint az 5,5 milliárdos beruházás jövő májusra készül el. Mivel a bizalmam a sajtónyilatkozatokban az utóbbi időben kissé megrendült, első kézből, a helyszínen dolgozó munkásoktól próbáltam megtudni a kendőzetlen igazságot.

Ők annyit tudtak biztosan, hogy egy tíz-tizenkét fős brigád harminc-harmincöt négyzetméternyi követ tud lerakni naponta, ami nem tűnik fejvesztett tempónak, viszont érthető. A munka ugyanis a flexelést leszámítva ugyanazzal a módszerrel történik, mint a rómaiak idején. A köveket a görnyedő munkások kézzel mozgatják, igazgatják és kalapálják egyenként a helyükre. Igaz, egyes szakaszokat, mint például a Szerb utcai részt kétszer felszedték már, mert az előző alvállalkozók rosszul rakták le a köveket. Ilyen, nem tudom, hogy volt-e a római időkben, vagy egyetlen munkás sem mert kockáztatni egy korbácsolást vagy keresztre feszítést.

A rómaiaktól megtudtam azt is, hogy a burkolat szép lesz, viszont esőben és hóban csúszik.

Végezetül elárulták, hogy a mészkő puhább, ezért azt rakják a járdára. Az ellenállóbb gránit az autók alá kerül. Ezután azonban megjelent egy korbácsot lengető munkavezető, és magamra maradtam a kérdéssel. hogy a csökkentett forgalmú és teljesen gyalogos utcák miért kaptak faltól falig gránitburkolatot.

A belváros ostroma

Amikor éppen kimásztam egy munkagödörből, hogy megtekinthessem a szinte teljesen kész Bástya utcát, majd a Képírón végigsétálva zsákutcába futottam, beláttam, hogy nem tarthatom fenn tovább túrám városszépészeti jellegét.

Hiába szegeztem tekintetem a kövezetre, és igyekeztem a majdani utcabútorokon gondolkodni, valójában azzal voltam elfoglalva, hogy lukakat kerülgessek, építési törmeléken vágjak át, és böhöm munkagépekkel kergetőzzem.

A Kálvin tértől északra elterülő vidék olyan volt, mintha valósággá vált volna az a néhány éve megjelent regény, amiben az MSZP és a Fidesz fegyveres harcot vív az országért. És Hagyó Miklós mindent elsöprő, légierőt is bevető támadást indított volna Rogán Antal kerületéért.

Következtetésem szerint a Királyi Pál utcában heves harcok folytak. Az utcát bombatölcsérek pettyezték, a lövészárkok közt időnként eldübörgött egy hatalmas gép, de amúgy csak a szél kergette a port. A házak és üzletek kapui jó fél méterrel a felszaggatott felszín felett nyíltak.

„Jó harmadára esett vissza a forgalom” – nézett le rám a magasból a pékbolt elárusítója. Utcájuk április óta számít háborús zónának. A tragikus felhangokat tompította, amikor egy kapuban megjelent három, finom ruhákba öltözött japán turistalány, aláereszkedtek a porba, és mintha tojásokon járnának, igyekeztek úgy végigmenni az utcán, hogy talpuk minél kisebb felületen érintkezzen a zsíros földdel.

A Kecskeméti utcán elindulva vidám olasz fiatalokba futottam, a tankok megállítására felhalmozott gránitkockák előtt fotózkodtak. A talán már a Szigetre érkezett pár pedig úgy bóklászott a Papnövelde utcában, mintha direkt kirándulni jöttek volna a környékre.

Bizonyosságot nyert a budapestiek legendás alkalmazkodóképessége is. Ahogy a világháború után, most is megjelentek az utcán a kávézók raklapokra kihelyezett székei, hogy a belvárosi polgár egy fekete felett úgy érezhesse, nem egy sarkaiból kiforgatott világban él.

Terepverseny

Észak felé kerékpározva hamarosan világossá vált, hogy a belváros nemcsak a turistáknak, hanem a városi biciklistáknak is jelentős izgalmakat nyújt. A burkolat nélküli Kecskeméti utca után meglepett, hogy a terepviszonyok még képesek romlani. Pedig a terepszakasznak ez még csak a kezdete volt.

A Károlyi Mihály utca káosza arra engedett következtetni, hogy Rogán csapatai sokáig tartották itt magukat. A burkolat mellett a járda is eltűnt. Egy bezáráson gondolkodó pizzériás szerint a helybéliek május óta csak pallókon közelíthetik meg házukat.

A kerékpáros kalandozásnál is oda kell figyelnünk, mert a mellékutcáról kiderülhet, hogy zsákutca, és a beálló munkagépek miatt visszautunk is bizonytalanná válhat. Érdemes hidegélelmet és fehér zászlót tartani magunknál.

Meglepő módon éppen a Ferenciek téri aluljáró nyújt némi könnyebbséget, itt a fal mellett elsuhanva forgalomtól elzárt, de még aszfaltozott felületen juthatunk át a túloldalra. Hogy aztán elkezdődjenek az igazi nehézségek. A középső szakaszon magas pallók állják a rettenthetetlen kerékpárosok útját. Ha vettük az akadályt, akkor váratlanul mély homokban találjuk magunkat.

A gyalogos túrázók helyzete a Szervita térnél válik válságossá, itt már csak keskeny pallókon lehet a mélység felett egyensúlyozni. Expedícióm lendülete a Deák téri kerítéseknél kezdett gyengülni. Felugrattam a padkára, átemeltem a biciklit egy kerítésen, és a fal melletti keskeny sávon osonva kijutottam az ötödik kerületi önkormányzat elé.

Szemben újabb kalandokat ígérve már halmokban álltak a mészkőelemek, de éreztem, hogy képtelen vagyok szembenézni a további kihívásokkal. Nem érdekelt, Hagyó vagy Rogán mérte a végső csapást a másikra. Igazi városra vágytam, aszfaltra, tiszta ruhában sétálgató emberekre és tömött sorokban füstöt okádó forgalomra.