Belenyaltunk Vajna Tímea csokifánkjába

Pártsemleges vagyok fánkkérdésben

- mondja a lány mögöttem a sorban, amikor a Mr. Funk megnyitóján állunk sorban, és hát tényleg, valószínűleg az emberek nagy részét egyáltalán nem érdekli, hogy Magyarország első számú gold diggerének tartott Vajna Tímea a társtulajdonos, és az sem, hogy az MSZP megjelent fánkot osztani a rászorulóknak a megnyitó reggelén. A rászorulók pedig mi voltunk, a sorban állók, és mondjuk pont nem szorultunk rá semmire, hiszen ingyen fánkért álltunk sorba, amit beígértek nekünk erre a péntekre.

A Mr. Funk és Ms. Bagel (egyszerűség kedvéért az első felének fogom nevezni) az Arany János utca 19-i sarkon nyílt, az ötödik kerület szívében, ahol mondjuk három lépésre lehet rendes süteményt és még rendesebb kávét fogyasztani. (A table!, és Espresso Embassy, amikre gondolok) De a Mr. Funk nem is erről szól, hanem arról, hogy van egy színes üzlet, ahol túlárazott fánkot lehet venni, aztán ki lehet rakni instára, aztán ha jól taggeljük, akkor még ott ki is nyomtatnak egy ingyen fotót róla.

A megnyitón mizéria nem sok volt – ami igen, arról itt van egy cikk röviden –, szóval semmi más nem marad a Mr. Funkkal kapcsolatban, mint bemenni, és kipróbálni, hogy milyen. A problémák ott kezdődtek, hogy nincsen kiírva semmi, sem ár, sem íz, sem glutén, sem cukor, semmi az ég egy adta világon. Amikor odajutok, hogy meg kellene rendelnem az egészet, akkor tanácstalan vagyok: mik az ízek? Mi a választék? A sorfalban álló munkatársak sem tudnak segíteni:

Hát van a csokis, meg van ilyen pöttyös, meg ilyen izék még.

Tizenkét darabot rendeltem, amit nyilván nem én fogok megenni, hanem mindjárt a szerkesztőség, de árat sem tudnak egyértelműen mondani nekem, csak annyit, hogy a legutóbbi úr, aki 12 fánkos dobozt kért, 5200 forintot fizetett. Én 4600-at fizetek azért a rendelésemért, ami abból áll, hogy kérek mindent a felső polcról. A tizenkét fánk nem fér bele egy tizenkettőre tervezett dobozba, úgyhogy mire beérek vele az irodába, az egész egy gusztustalan sormintává áll össze, egy testhorrorszerű fánkszörnnyé, amit egymásról lefejteni is olyan, hogy közben szénhidrátok ordítását hallani.

És hirtelen egyértelművé válik, hogy miért nem tudnak az eladók ízeket mondani a boltban: mert nincs nekik egyáltalán. A fánkokat, amik annyira édesek, hogy azonnali agyleállást okoznak, semmi nem különbözteti meg egymástól, azon kívül, hogy milyen nagyon olcsó tortabevonó díszítés került rájuk. Vannak cukorgolyók, meg még cukrosabb golyók, illetve a kedvenc olcsó díszünk, a kis ezüstgolyók, amiknek ízük szintén nincsen, cserébe viszont olyan, mintha véletlenül pici csapágygolyók kerültek volna a szánkba. A legdrágább, 520 forintos, smiley-val díszített, elviekben nutellás fánkban olcsó csokikrém lehet, nagyon kevés kiadásban, a karamellás borítású émelyítő, illetve az egyikben talán volt puncsíz, de mire észrevettük, már végünk volt.

Az a vicc az egészben, hogy szinte hasonló színvonalú fánkot lehet venni pár száz méterrel arrébb egy csomó szupermarketben, az ár töredékéért, és a különböző speckó budapesti fánkos helyekről nem is beszélve. Egyszerűen nincsen értelme a Mr. Funkban venni fánkot, mert egyelőre semmi olyat nem adnak – mármint a feltételezett közpénzszagtól eltekintve –, amit nem lehetne száz forintért megoldani. És ezen a kitelepült Rádió 1, és a fánknak öltözött, utcán lődörgő fiúk sem fognak segíteni.

És az sem, hogy tíz perccel azután, hogy egy csapatban megettünk 12 fánkot, úgy érezzük magunkat, mint egy vidéki esküvő közepén, ahol az embernek már elege van mindenből, de még hátravan a grillázskakas, meg majd egyszer lesz húsleves is megint. Émelygünk a cukortól, és az önmagában is szörnyen édes tésztától. És attól, hogy ekkora hírverést csapunk egy helynek, ami messze, de tényleg messze nem érdemli meg.