Kádár János fogyókúrába kezdett

Vannak olyan márkák, amik azért hatékonyabban mentették át a hatalmukat a pártállami rendszerből, mint a lassan álellenzéki viccpártá váló MSZP. Ott van például a Tisza, ami elhitette, hogy tulajdonképpen már a nyolcvanas években is csak NSZK exportra gyártott, vagy a Sport szelet, ami harminc éve még olyan volt, mintha laminált faforgácslapokat áztattak volna olcsó kevertbe, most meg Snickers helyett tolják a brókerek, ha a heves shortolásban leesik a vércukorszintjük. És persze a rendszerváltás igazi nyertese a Pöttyös Túró Rudi, ami az évek alatt lassan nemzeti minimum lett, mint a hekk, az LGT vagy Michelle Wild korai filmjei.

Ezekben a márkákban az a közös, hogy a nosztalgia csak kiindulópont, nem kifogás. Nem annyi az üzleti modell, hogy sárga, meg savanyú, a szaga meg olyan, mint Kádár János csókja, amikor kaukázusi kefirt evett reggelire, de legalább ismerős, mert csak ezt lehetett kapni 86-ban a lakótelepi Áfészban. Nem azért veszed meg, mert felidézi azt a nosztalgikus sallert, amit a tesitanártól kaptál, amiért már megint rosszul volt megkötve a kisdobosnyakkendőd. Hanem mert szereted.

A Pöttyös például elég lent kezdte: a Túró Rudi egy szánalmas, étbevonóba mártott túrószelet volt, a kommunista Kinder Bueno, amit csak az hívott édességnek, akinek egy rokon sem hozott még egyetlen nyamvadt Milky Wayt se Bécsből. Azóta övék az egyik legnagyobb magyar Facebook-rajongói oldal, és a Pöttyösnek van egy rakás olyan változata, amiről a hetedik ötéves terv írói még álmodni sem mertek. Ott van ugye a tejcsokoládés, a Szamos marcipános, és persze a banános változat is. Igen, a banán az a déli gyümölcs, amiért '84 telén még három órát kellett sorban állni a Skála Metrónál.

Csoki nélkül

Most pedig már van Fitt változat is, amiben állítólag 30 százalékkal kevesebb a cukor, és a felirat szerint kiváló fehérjeforrás is, ami biztos jó hívószó azoknak, akik amúgy leturmixolt csirkemellet esznek némi aszpartámmal meghintve desszertként a tömegnövelő edzések szüneteiben.

Persze lehet egy édesség kifejezetten egészséges, de ez általában két dolgot sejtet: vagy hogy ehetetlenül rossz, vagy olyan, mint a light töpörtyű, meg a zsírszegény tokaszalonna, vagyis csak arra jó, hogy a csomagolást bámulva megnyugodjunk, amikor teli szájjal majszolva éppen ránk tör a bűntudat.

Csak a tények kedvéért engedjük előtörni belőlünk az Update1-es fokozatú dietetikust: a klasszikus, 30 grammos Túró Rudi 109 kalóriát és 11,8 gramm cukort tartalmaz, a Fitt változat viszont 38 grammos, 122 kalória van benne, és 9,9 gramm cukor. Nem vagyok egy kiköpött Schobert Norbi, de azért annyit félénken ki merek jelenteni, hogy a napi Túró Rudi-adag lecserélésével még vélhetően nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy a legjobb formánkban találjon ránk a bikiniszezon.

De kit érdekelnek a kalóriák, ha egyrészt rá van írva, hogy fitt, másrészt a Pöttyös olyan reklámkampányt nyomott, hogy Kádár János adta a másikat. Merthogy a bevezető akció abból áll, hogy felidézik a legvidámabb barakk hiánygazdaságát, és Fitt Rudit csak pár kiválasztott Tescóban árulnak, ahonnan nagyon gyorsan el is kapkodták mind. Pénteken a fővárosi boltokban például csak az üres pultok felett nosztalgiázhattak az érdeklődök. Én a Pöttyös helyében azért spontán sorbanállást, meg pult alól kínált félretett darabokat is szerveztem volna, meg pár hoszteszlányt, aki Lenke néninek öltözik.

De hogy milyen az új Fitt változat? Hát ugye van natúr és almás-müzlis ízben, és azért fitt, mert csoki helyett fehér, állítólag joghurtos réteg fedi. Mindezt egy áramvonalasabb, és az eredetinél modernebb csomagolásba rejtették: tényleg, az egészséges Rudi már-már úgy néz ki, mintha egyenesen az amerikai piacra akarnának betörni vele. De legalábbis nem rondább, mint egy átlagos müzliszelet.

A külseje a szerkesztőség szinte összes tagját a krétára emlékeztette, talán azért, mert hosszú és fehér, és nem vagyunk olyan perverzek, hogy erről rögtön egy vízbe fullad kutya rothadó péniszére asszociáljunk.

És az íze?

“Finom, de csak távolról emlékeztet az igazi, barna Túró Rudira. Az eredetinél kicsit savanykásabb, de szerencsére nem valami egészségtudatos paleotermék jut eszembe róla, hanem édesség. A müzliset viszont csakis marketingszempontok indokolják, azt gondolhatták, hogy jobban fogy majd a fitnesztermek büféjében: magok helyett az almaaroma dominálja” - nyilatkozta kérdésünkre Földes András falmászó, haditudósító és főállású édességfüggő.

“Olyan érzés, mintha megfázva benyomna az ember egy sima rudit, a csokiból semmit nem érez, de a túró nagyjából sikeresen áttüremkedik az érzéketlen ízlelőbimbókon” - tette ehhez hozzá Rovó Attila belpolitika szerkesztő egyenesen a fitt változat lényegére tapintva: a bevonat annyira cukormentes, hogy bár fehér csokinak néz ki, valójában ízetlen, vagy megengedően fogalmazva semleges ízvilágú joghurt.

Inkei Bence zenei szakíró és kifinomult érzékenységű ételtesztelő mindezt úgy foglalta össze, hogy hát igazán ő a csokin kívül nem érez semmi különbséget. Aztán azért hozzátette, hogy “Túró Rudi-töltelék íze van, a bevonat teljesen semleges. Ha már hasonlítani kell valamihez, hát legyen túrótorta.”

Vagyis kimondhatjuk, hogy az új fitt Rudi tényleg a nosztalgia csúcsterméke: nemcsak azzal reklámozzák, hogy nem lehet kapni, de azt lehet benne szeretni, hogy kispórolták belőle az import hozzávalót, a csokoládét.