Száz Hamvas arcú kisgyerek és tucatnyi Kacsatánc közt

Karácsony előtt zárt be Budapest egyik ismert lemezboltja a Teréz körút egyik kapualjában. A lemezbolt tulajdonosa, Ócsai Imre, a Pecsában tartott Lemezbörzék egyik szervezője, évtizedek óta lemezek eladásával foglalkozott, kívülről tudja, melyik lemezén mi van, kik játsszák, és mindent, de mostanra jutott el odáig, hogy bezárta a pesti boltot. Németországba költözik, de Spanyolországba is elmegy, mert itthon nem lát semmilyen jövőt. „Németországban minden van, itthon meg semmi” – fogalmazta meg kissé szélsőséges véleményét. De ha ezt arra érti, hogy nincs meg az értő vásárlóközönség, akkor talán nem annyira szélsőséges.

Megint lejárt

A bakelitek szerelmesei valóban nem olyan sokan vannak, ezért nem lehet már rájuk akkora üzletet alapozni, mint régebben. Ugyan a dubplate-kultúra nálunk sosem virágzott, de egy időben itthon a jó kapcsolatokkal rendelkező dj-k promó vinileket kaptak, ez átfordult promó cd-be, az meg mostanra promó mp3-ba. Mára csak az utolsó mohikánok, az igazi fanatikusok vállalják, hogy a szinte súlytalan CD-mappa helyett görnyedjenek a bakelitek alatt, és ez előrevetíti, hogy még több olyan lemezbolt fog a közeljövőben bezárni, ahol kizárólag bakelitekkel foglalkoznak. Ócsai az első fecskék közt repült el.

Vályi Gábor (alias dj Shuriken) a téma szakértőjének számít, hiszen éppen a lemezgyűjtés témakörben írja PhD-jét. Ebben a cikkben nem szeretnénk a letöltés kontra vásárlás témakörét feszegetni, csupán a lemezbolt bezárása kapcsán gyűltünk össze, de Vályi elmondta, hogy világjelenséggel állunk szemben. Még olyan országokban is sorra zárnak be a vinilboltok, ahol eddig virágzott a bakelitkultúra (USA, Anglia). A kiadók még mindig adnak ki bakelitet a megjelenő albumok bizonyos százalékából, de mivel sokkal drágább legyártani egy bakelitet, mint a CD-t, ezért csak különleges esetekben, és sokkal kevesebbet. Nem állítjuk tehát, hogy ki fog halni a használt lemezek kereskedelme, hiszen mindig lesznek olyanok, akik beleszeretnek ebbe a formátumba, akár hobbi, akár megélhetési szinten, de újabb hullámvölgy felé tart az ipar.

A tulaj a lemezeladással ezentúl sem fog felhagyni, Vaterán meg eBayen folytatja. Itthon a lemezboltokban nem lehet olyan árakat kérni, amiket az eBayen megadnak. Vatera nem nagyon megy lemezszempontból, eladó van, vevő nincs.

Ha viszont tényleg kihalnának a használtlemez-boltok, az az egyik lemezfanatikus informátorunk, dj Suhaid szerint egy sokkal komolyabb problémát is felvet a nosztalgiázni vágyók ízlésének vagy a bakelit formátum rajongóinak kiszolgálásán kívül. Konkrétan azt, hogy egy csomó olyan zene eltűnik, amiket annak idején csak bakelit kislemezen adtak ki. „Főleg az 50-es évek közepétől 80-as végéig tartó időszakban volt ez jellemző, mondhatni a magyar könnyűzene java ilyen formátumban jött ki. A 90-es években is volt még kislemez, de nagyon kevés. – magyarázta el.

„Kovács Katinak állítólag 270 kiadványa jelent meg Magyarországon. Ebből nagylemez mondjuk 20, a többi az kislemez. csak h érzékeltessem az arányokat.”

„A probléma az, hogy annak ellenére, hogy nagyon sok szám kizárólag kislemezen jött ki, ezekből nincs nemzeti gyűjtemény, mint például a könyvekből. A másik gond, hogy ha a lemezekkel nem kereskednek, akkor kisebb lesz a magángyűjtők esélye az új felfedezésekre. Az antikosok és ócskások szemében is már csak szemét a lemez, Devecseren is keveset látni, pedig ott a konkrét szemétből él több száz család – vélekedett Suhaid.

A nagylemezekkel való csencselésből sem lehet megélni, pedig azoknak vannak nemzetközi árfolyamai, ezekről szóló katalógusok is. A kicsikből végképp nem lehet. Az árfolyamuk 50 és 300 forint között van. Mivel még a kereskedők többsége sem tudja, hogy mi a jó, mi a ritka, ezért árazni sem tudják őket. Pedig egy-egy gyűjtő adna nagyobb pénzeket is a ritka kislemezekért. „Így marad a túrás, száz Hamvas arcú kisgyerek, és tucatnyi Kacsatánc után van esély arra, hogy szembe jön egy jobb Omega-kislemez, de a Mazsola, vagy a Mézga család kislemez már csak évente egyszer jön szembe” – szemlélteti Suhaid a helyzetet.

Pedig

Pedig nincs is annál viccesebb, mint egy fél napot eltölteni egy használtlemez-boltban, ahol olyan lemezek akadnak az ember kezei közé, amiket már a Petőfi rádión sem játszanak. De mindegy, kinek mi a perverziója a zenében, szerintem ha van ember, aki egy használtboltban nem talál legalább három olyan bakeliteket, ami jóval többet ér annál a párszáz forintnál, amit ad érte, akkor az nem is ember.

Én például, ha nem mentünk volna el Ócsai úrhoz a végnapokon, nem tudnám otthon a Tini Dallal idegesíteni a folyton valamit (vagy valakit) fúró szomszédomat, soha nem tudtam volna meg, hogy mekkora zseni volt a Horváth Pista, és nem tehetném fel a Szeressük egymást gyerekek válogatást, amikor minőségi kesergésre vágyom. Ettől még ugyanúgy hallgathatom a hardcore-t a lélektelen iPodomon, azért remélem az is bírja még vagy harminc évig.