Az ATV szerint a bezárás lehetősége is felmerült.
A vasútvonalak bezárása sem segít a helyzeten.
A Közlekedő Tömeg úgy gondolja, Lázár János az utolsó értelmes szakembert is kirúgta.
2023.08.29. 10:26 Módosítva: 2023-08-30 07:47:22
Hatalmas a botrány és a felháborodás a településen.
A Közlekedő Tömeg kritizálta a „vasútbezáró” miniszter lépését.
„Ez az irány a magyar színházkultúra elsivatagosodásához vezet” – írták a bezárásról.
Az évad végén fejezi be működését az intézmény.
Több száz embert érinthet közvetlenül a döntés.
A chhaupadi három hónapig terjedő börtönbüntetéssel és pénzbírsággal sújtható.
Arról is beszélt, hogy megrázta a hodászi baleset.
A fürdőt 2021-ben átadták, azóta veszteséges, de tavaly már garanciális javításokra volt szükség.
A bezárt vonalakon késésekre kell számítani.
Megkezdődött a végkiárusítás.
Általános a jelenség, orvosok ezrei vándorolnak ki Nyugat-Európába.
Nem tudták fizetni az elszabaduló bérleti díjat.
Már azt is tudni, mikor nyithat újra.
Próbálják menteni a menthetőt.
A Honvédelmi Minisztérium költözik a helyére.
A hétvégén lehúzták a rolót.
Az infláció növeli a költségeket, a vásárlók pedig kevesebbet költenek.
Egy betegség miatt kénytelenek lehúzni a rolót.
Megszűnik a lapok árusítása a postafiókokban.
24 témát vitatott meg a helyi képviselő-testület.
A tulajdonosok besokalltak a modortalan, felelősségtudat nélküli „munkavégzéstől”.
Pénz nélkül nehéz.
Az egyesülethez tartozó irodaházat, jegypénztárat és a szurkolói boltot is bezáratták.
Korábban még Michelin-jelölt is volt.
De csak átmenetileg.
A korábbi munkavállalók már új állás után néznek.
Nem bírta tovább a népszerű hely az elszálló árakat.
Döntött a Magyar Posta.
A január első két hete kifejezetten jól indult.
A helyieknek több órát kell utazniuk, hogy kiváltsák a gyógyszereiket.
A gépsorok több milliárd forintot érnek.
Ideiglenes tanítási szünetet kellett elrendelni.
Jövő év végéig még marad a megszokottak szerinti kiszolgálás.
2018-ban hozta létre a vállalkozást.
Több évtizedes múlttal rendelkező szállodakomplexum köszönt el a vendégektől.
2022. december 29., 09:23
A tulajdonosok belefáradtak a munkába.
2022. december 23., 14:14
A kismamáknak ezután máshová kell majd menniük.
2022. december 17., 18:47
Online oktatást rendeltek el.
2022. december 17., 15:31
Az év nagy részében zárva lesz.
2022. december 15., 13:47
A belépőárak azonban magasabbak lesznek.
2022. december 13., 07:57
A helyi meteorológiai szolgálat riasztást adott ki.
Az üzemeltető szerint a többi cukrászda sincs biztonságban.
A leggazdagabb városoknak is nehézséget okozott.
A programok vagy elmaradnak, vagy áthelyeződnek.
2022. november 24., 06:04
Állami segítséggel fizetnék a számláikat.
2022. november 24., 05:50
Valójában ezért zárt be a Hauer Cukrászda és Kávéház.
2022. november 23., 16:35
„Eljött az a pillanat, amit nagyon nem szerettünk volna.”
2022. november 22., 15:30
Majdnem három hónapra bezárják az ELTE TTK épületeit.
2022. november 21., 21:17
Baldauf Csaba ennek okait is ismertette.
2022. november 21., 10:01
Nőtt a csődre ítélt üzletek száma.
2022. november 20., 15:37
Az energiaválság ellenére is el akarják juttatni a programokat a közönséghez.
2022. november 18., 19:18
Az összes madarat tesztelik a betegségre.
2022. november 15., 06:06
Országszerte 366 hivatal zárt be.
2022. november 13., 14:40
Az épület villanyszámlája januártól akár a tízszeresére is nőhet.
2022. november 13., 05:54
Decembertől bezárják a Hóvirág Bölcsődét. Az ide járó 31 kisgyereket más intézményekbe helyezik át.
2022. november 10., 19:45
Szívügye a posták megmaradása.
2022. november 10., 10:02
Az uszoda egyetlen dolgozóját sem bocsájtják el.